2009. február 2hétfő

Amikor meghalt a tápom és újratelepítettem a Windowst egy darabig semmi baj nem volt, aztán most, pont a nagy vasárnapi internethalál idején az ADSL-modem elkezdte azt csinálni, hogy negyedóránként kikapcsolt, majd vissza. De ehhez kell egy kis előzmény.

A táphalál után közvetlenül vettem észre, hogy amikor a modem be van dugva, és a gép nem megy, akkor borzalmas, magas frekvenciás sivítás hallatszik, ami iszonyúan bántotta a fülemet. Ezért amikor nem volt itt a gép, ki is húztam a modemet. Zárójelben jegyezném meg, hogy amióta (2005 július) ez a modem itt van, idejének talán 1-2%-át tölthette csak kihúzva, 2007-ig szerintem egyszer se húztam ki. Emlékszem, mikor még az USB-s nettel szívtam, akkor javasolta InGen egyszer MSN-en, hogy próbáljam meg időnként kihúzni a modemet pár percre. Nekem az első reakcióm akkor is az volt, hogy "Megőrültél? Pár perc net nélkül?" - dehát az ehhez hasonló keményvonalas netfüggést bemutatni szerintem senkinek nem kell, aki e blogot olvassa.

Tehát ott tartottunk, hogy észrevettem a sivítást. Ekkor még semmi különös gond nem volt, csak ez. Aztán azon a bizonyos vasárnapon elkezdett ki-be kapcsolódni a modem. Nem, nem csak a telefonvonalat vesztette el pillanatokra, hanem mintha az áramot is. Egyszerűen resetelődött úgy negyedóránként. Aztán a zavartalan időszakok egyre rövidebbek lettek. Én úgy gondoltam, hogy ez valamiképp összefügghet az országos internethalállal, s bár a hírek főleg a T-területekről és elvágott kábelekről szóltak, én még hajlandó voltam megadni a benefit of the doubtot. Merthát mást nem is nagyon tehettem. Szerencsére akkor már megvolt a San Andreas, mint net nélküli elfoglaltság, maximum nem tudott közben menni a torrent (ó, hogy a Vuze új felületét hogy utálooom... De ez egy másik sztori).

Aztán eljött a tegnap este, amikoris úgy döntöttem, hogy ma estére pihenőt engedélyezek a gépnek, és most nem fog menni a Vuze éjszaka (a régi nevét is jobban szerettem...). Shutdown, a hűtőventik leállnak, és... mentem aludni. Csakhogy egy sivító hang majdnem az őrületbe kergetett. Még az ágyban fekve felrémlett bennem, hogy igen, ez akkor valószínűleg a modem hangja. De azért megpróbáltam aludni. 5-6 perc telhetett fel, amikor feladtam. "Hát, ez őrjítő b*zmeg" - gondoltam, és eldöntöttem, hogy én ezt nem bírom így egész éjszaka. A saját gondolataimat nem hallottam tőle, elaludni tökéletesen esélytelen volt. Mondanom sem kell, hogy nem hangos, csak olyan frekvencián szól, hogy az ember a falról lekaparja a vakolatot, ami miatt a körme végighúzódik a falon, amitől annyira kirázza a hideg, hogy a hátbőre le is ugrik, úgy ahogy van... Húzzuk ki hát, majd reggel visszadugom mielőtt bekapcsolom a gépet.

Csakhogy, mikor visszadugtam a modemet, elkezdte megint a kikapcs-bekapcs mókát (innen is üzenem, hogy nem volt vicces!), de ezúttal - kétpercenként. És bizony majdnem az egész nap kellett neki ahhoz, hogy visszaálljon a normál működésre, mert ma este 6 körül még bőszen ki-be kapcsolgatott. WTF?

Most egy ideje már jó, de nem tudom, hogy mi váltotta ki a jelenséget. A sivító hang valószínűleg ennek a hibának az első tünete volt, és most rosszabbodott a helyzet. Szerintem az adapterrel van a baj, és mivel sem a modemben, sem az adapterben nincs mozgó alkatrész, egyetlen magyarázatom van erre az egészre: mivel hosszabb ideig ki volt húzva, ezért kihűlt az adapter, így időnként ledobta a feszültséget, de most, hogy egész nap be volt dugva, úgy este 8 körül már elérte az üzemhőmérsékletet, és így most jó. Na, most jön majd valaki ilyen villamos dolgokban jártasabb emberke, és kommentben feltörli a hülye elméletemmel a padlót. I'm ready!

Szóval akkor a modemet kihúzni nem szabad, de a sivító hangtól meg megőrülök. Akkor most az lesz, hogy fellövöm a Vuze-t éjszakára, és a gépet reggel kapcsolom majd ki, mielőtt elmegyek, hogy azért pihenjen is. A modem meg sivíthat, amíg haza nem érek. Egészségére.

Valakinek esetleg van ötlete...?

A végére pedig egy súlyos videó, ami rímel is erre a történetre. Egy picit.

EDIT: Mielőtt kattintottam volna, észbekaptam, és külön tabon bejelentkeztem. Near miss.

› Snow Patrol - Chasing Cars

Eddigi hozzászólások:

Zooz

permalink: #1 | 2009. 02. 02., 22:40

Én a helyedben felhívnám az ügyfélszolgálatot és mondanám nekik h cseréljék ki a modemet mert sípol. Vagy ez túl egyszerű megoldás és inkább maradsz az akkor torrentezésnél mikor nem vagy otthon?

S@ti

permalink: #2 | 2009. 02. 04., 19:50

Most gondolj már bele, hogy milyen ünneprontó vagy! Ha ezt csinálom, akkor nem születik meg ez a bejegyzés :-)))

Hozzászólnál? Itt megteheted!

Neved

E-mail (kötelező megadni, nem jelenik meg)

Weboldal (opcionális)

Jelöld be, ha szeretnéd, hogy emlékezzek rád, amikor ugyanerről a számítógépről böngészel!

Kommented:


Löncshús: (A kód a mai nap sorszáma, 1 és 31 között.)

Legutóbb

Nfol

Nfol teszthozzászólást villantott.

Nfol

Dicska, a Wendigót is!

Dicska

Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]

S@ti

Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]

Dicska

Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]

Dicska

Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam

S@ti

Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???

Dicska

Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]

Nfol

Erről majd írok én is valamikor...

Nfol

Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)

S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.

Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!