2009. szeptember 16szerda, 14:00

Pár napja néztem meg/hallgattam meg először ezt a zseniális számot, ami valójában nem is szám, csak egy random jam-session, amit egyszerűen felimprózott ez a srác. Nem megy ki a fejemből azóta, sőt, már be is szereztem az albumát is. Ennek kapcsán az SG Fórumra beírtam ezt a hozzászólást, mert már volt a srácról topic (ha nem lett volna, megnyitom):

RJ egy zseni. Ezzel szeretnék nyitni, mert én is most fedeztem őt fel a YT-videók alapján, és nem találok szavakat... És bizony nagyon jól csinálja amit csinál, megoszt egy csomó mindent, és valójában még többet tud - hiszen szó szerint VÉGTELEN számú dal megalkotására képes (improvizáció FTW!!!)

Szóval a marketing vonal is rendben van, szépen manageli magát. Ösztönösen, persze hisz nem azért jammel, hogy namost menedzselem magam, hanem a FUN miatt :-) Sőt, az egéset azért csinálja. Ezért ennyire szimpatikus, hiszen (tudtommal) nem sír a "kalózkodás" miatt meg sosem mondta, hogy veszélyben van a megélhetése azért, mert nem veszik a lemezeit, amely viselkedéstől herótom van már jó ideje. Nade elkanyarodtam.

Kis negatívum: én éppen most hallgatom a [i]Derty[/i] című albumát, amellyel az a legnagyobb bajom, hogy uninspiráltnak hangzik. Túl van csiszolva, és ezért UNCSI. Egyrészt lassúak a számok, másrészt korántsem olyan gazdag a hangzásvilág, mint az improvizációk során. Remélem, hogy az új album már mutat valami többet (ha meghallgattam, visszajövök és írok róla).

Szerintem jobban járna (meg mi is), ha kéthetente adna ki albumot 15-20 improvizált trackkel, esetleg minimális utómunkával, csiszolással. Ugyanis a jamjei tele vannak élettel, elképesztőek, zseniálisak és megmutatják, milyen az, amikor valaki nagyon-nagyon közel kerül magához a művészethez. Ahogy azonban csiszolgatni kezdik, korlátok közé szorítani, azonnal elveszt valamennyit a varázsából.

Illetve ne legyen igazam, el tudom én képzelni, hogy a második albumban mégis megmaradt a gazdag hangzás és kicsit pörgősebb trackek is felkerültek. Ezt remélem! Amúgy a Guitar Soundra vagyok a legkíváncsibb, hiszen az egy zseniális impró volt...

Teljesen komolyan mondom, hogy kis tinglitangli limonádénak hangzik ahhoz képest, amit csak úgy spontán művel. Tényleg nagyon-nagyon közel van a tökéletes zenei "kompozícióhoz" az, amit a fent belinkelt videóban alkot. Mert ez tulajdonképpen a tökéletes alkotási folyamat.

A nagy kérdés: valóban nem lehetséges az utómunka során úgy bánni ezekkel a dallamokkal, hogy egy albumverzió létrehozása közben ne vesszen el az egészből a lélek? Szerintetek?

Hadd hozzam fel példának a világ legjobb albumát. Abban (ha jól sejtem), semmi improvizáció nem volt, érezhető, hogy a MA-s srácok hatalmas zenei tehetsége nem úgy jön ki, mint RJ-ből, hanem teljesen másképp: ők pont a csiszolásban a legjobbak. A mai napig azt mondom, ha tökéletes zenei kompozíciókra kell példa, akkor pl. az Angel, a Group Four, a Risingson... basszus, hát az ÖSSZES track felhozható...

Ez tulajdonképpen ugyanaz a dolog (lásd a post címét), csak más megközelítésben. Mindketten eljutnak a forrásig, ahonnan ez az egész jön, csak a MA a csiszoláson és a tökéletesítésen keresztül jut el, RJ pedig akkor, amikor leül, és intuitíve játszik. A két megközelítés tehát: tudatos és tudattalan. Csiszolt és valós idejű. Precizitás és lélek.

Kétségtelen, hogy nézni zenélés közben RJ-t jobb, mert egyszerűen csoda történik, ezt nem lehet másképp mondani és a látvány terén is kompenzál utómunkával a MA - lásd az Angel zseniális videoklipjét, tegye fel a kezét, aki nem szeret bele rögtön :-))

Szerintetek melyik megközelítés a nyerő?

(BTW miért nem kapta még fel ezt a srácot egy zenei producer? Timbaland hol van ilyenkor? Mondjuk róla ezóta már sokkal lesújtóbb a véleményem - ez is megérne egy misét részemről is, de a Good Game Get!-es srácok már megírtak róla mindent (klikk!)... Ebből is látszik a különbség, hogy ki az, aki tényleg a művészetért, és ki az, aki csak a pénzért csinálja amit csinál...)

Ja, és nem vagyok hajlandó azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy RJ savant-e vagy sem. Akár a YT-kommenteket nézem, akár az SG Fórumot, mindenhol mindenki érvel, vitatkozik magyaráz, hogy most melyik, ahelyett, hogy hallgatnák a zenéjét és engednék, hogy elvarázsolja őket. Teljesen lényegtelen, felőlem csirkét darálhat otthon, engem csak az érdekel, hogy hogyan és mit zenél, aztán mikor albumra kerül a sor, hogy hogyan bánik azzal, amit alkot.

Közben már a második album megy, és az első két track jó lett, de a Guitar Sound albumverziója tökéletes példája a "túlrproducálásnak". Inspirálatlan, szétfolyó, uncsi... Én azt mondom, meg lehetett volna jól is oldani... Úgyhogy most lerippelem a videóból, és azt fogom hallgatni. Így most azt mondom, hogy egy olyan zenei producer jó lenne, ha felkapná a srácot, aki rendesen tud bánni egy ekkora kinccsel...

EDIT: Eszembe jutott, hogy mi furcsa még ebben a felvételben: az, hogy a srác teljesen mentes a sztárallűröktől. Látszik, hogy magának játszik, nekünk csak óriási szerencsénk van, hogy szorult belé némi exhibicionizmus, és bekapcsolja a kamerát és feltölti a YouTube-ra, amit csinál. De hány olyan tehetség lehet még, aki nem...?

A kompenzációról pedig annyit, hogy kreativitással akár a nulla zenei tudást is lehet kompenzálni. Itt egy példa :-)))))

› Ronald Jenkees - Guitar Sound

Eddigi hozzászólások:

S@ti

permalink: #1 | 2009. 11. 03., 15:25

Hmm... hová tűnt a 317-es poszt? Érdekes...

Nfol

permalink: #2 | 2009. 11. 03., 21:45

Backstage-ben látszik, hogy nincs rendben (nincs mellette a neved). Kitörlöd, megjavul a lapozó is.

S@ti

permalink: #3 | 2009. 11. 04., 8:57

Kitöröltem a névnélkülit, de továbbra is 318 jön 316 után...

Nfol

permalink: #4 | 2009. 11. 04., 12:59

Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)

Hozzászólnál? Itt megteheted!

Neved

E-mail (kötelező megadni, nem jelenik meg)

Weboldal (opcionális)

Jelöld be, ha szeretnéd, hogy emlékezzek rád, amikor ugyanerről a számítógépről böngészel!

Kommented:


Löncshús: (A kód a mai nap sorszáma, 1 és 31 között.)

Legutóbb

Nfol

Nfol teszthozzászólást villantott.

Nfol

Dicska, a Wendigót is!

Dicska

Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]

S@ti

Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]

Dicska

Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]

Dicska

Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam

S@ti

Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???

Dicska

Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]

Nfol

Erről majd írok én is valamikor...

Nfol

Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)

S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.

Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!