Mikroblog tekintetében továbbra is pörgök, itt meg ez van, ami van. Néha van valami, akkor is mikroblogokról :-)

Mint ahogy most is. Bizonyos emberkék azt mondogatják folyamatosan (nem akarok ujjal mutogatni...), hogy a Tumblr az például nem kontent, merthogy zajos, a csiripen nagy a zaj, meg közkedvelt szófordulat az is, hogy "Le kellett iratkoznom erről a feedről, mert nagy a zaj."

Alapesetben a zaj a web 2.0 világában a minket nem érdeklő infókat jelenti. Pl. Facebookon is finomhangolni lehet, hogy milyen jellegű értesítéseket kapjunk és milyeneket ne kapjunk. Nekem az az alapfilozófiám, hogy "a szűrő a fejedben legyen", úgyhogy nekem minden mehetre van belőve, és egyébként ott még nem akkora az ismeretségi köröm, így is van, hogy órákig nem törénik semmi, senki sem virtuálparasztkodik, nem kapok értesítést arról, hogy XY szánt, ZX vet, YZ meg talált egy csúnya kiskacsát a farmján. (Sidenote: meg tudná mondani valaki nekem, hogy a farmozás az MIÉRT JÓ? Köszönöm.)

Mostanában a Turulcsiripről vettem észre azt, hogy követhetetlenné vált, mert amikor elkezdtem használni, akkor még nem voltak annyian a felhasználók, hogy folyamatos legyen a flow, még uncsiztam is, hogy negyed órák meg tízpercek teltek el csirip nélkül még úgy is, hogy mindenkinek az üzeneteit láttam. Na, ez mostanában már fordítva van, nyugton nem tudok ülni a csirip előtt, követni nem tudom, mert másodpecenként három csirip jön.

Ez a rendszer természetes fejlődésével jár, és nem feltétlenül zaj minden, csak ez így emberileg követhetetlen. Ezért kitaláltak a csiripen egy jó kis csúszkát, amivel lehet szabályozni, hogy a követett felhasználókon kívül még hány felhasználó csiripeit lássuk. Beállítottam +60-ra és most tartok ott, hogy kb percenként jön egy csirip, ami tökéletes.

Manapság, amikor van három-négy felület (ez a blog not included) amit követni kéne, meg oda kontentet szolgáltatni (akár rebloggal, akár saját anyaggal), fontos, hogy egy-egy felület menedzselése minél hatékonyabb legyen. Namost a "zaj" kifejezés azt feltételezi, hogy az ideális eset az lenne, hogy egy adott felületen (Reader, tumblr, csirip, stb) mindig csak azt a kontentet látom, ami engem ténylegesen érdekel. Ennek az a folyománya, hogy Tumblr-en mindent reblogolok, Readeren mindent megosztok, csiripen mindent retweetelek, ami elém kerül. Ez nyilvánvalóan nonszensz.

Fizikából is megtanultuk, hogy ideális körülmények nem léteznek. És szerintem egyébként sem lenne jó az, ha tényleg csak az kerülne elénk, ami érdekel minket és megvalósulna a 100%-os zajszűrés. Azt már Smith ügynök is megmondta, hogy az első Matrix tökéletes volt - és kudarc. Agyatlan reblogoló-megosztó-retweetelő-instantlájkoló zombikká válnánk, ha a zaj nulla lenne.

Zaj nélkül a reblogoló-megosztó kultúra lényege és értelme veszik el. A kritikai érzék. Sokszor éri az a támadás a mikroblogolást, hogy mások által kreált tartalmat böfög csak vissza. Nem csak erről van szó. Amellett, hogy én mindig fűzök megjegyzést a megosztásaimhoz meg a reblogjaimhoz, még ez sem feltétlenül kell. Egy mikroblog ugyanúgy reprezentálja az embert, mint egy saját blog, mert leképezi az illető belső szűrőjét. Hogy mi az, amit ő fontosnak tart megosztani a világból. Ez az ő birodalma.

Persze vannak tematikus mikroblogok is, ezekről most nem ejtek szót, azok úgyis egyértelműek, ott már jobban van értelme zajról illetve hasznos tartalomról beszélni. Nyilván nem fogok feliratkozni egy exchange szerverek karbantartásával foglalkozó mikroblog-feedre, mert nem érdekel és számomra sehogy sem releváns. De ennél finomabb szűrés is létezik, és ez a webkettő lényege. A kritikai érzék, a belső szűrő, amivel a megosztásainkon keresztül mutatjuk meg a világnak: ez vagyok én.

A másik hátránya a zajnélküliségnek, hogy semmi új nem fog elénk kerülni. Semmi új dolgot nem fedezhetünk fel magunknak, amiről eddig nem is tudtuk, hogy érdekel minket - mindig csak ugyanabban a körben (akármilyen nagy is ez a kör) tolnánk a posztokat, és egy idő után saját magunkat unnánk meg. Ez történik akkor, ha teljes mértékben gépekre bízzuk azt a feladatot, ami nem a gépek feladata. Jó dolog az automatizált szűrés egy bizonyos pontig, de egy idő után át kell vennünk a feladatot nekünk, embereknek.

Nem volt hülyeség és poén, mikor azt írtam, hogy "Embernek maradni Tumblr-ezés közben is". Mert igenis erről szól a Tumblr, a Reader és az összes webkettes szolgáltatás: az emberről. És mintahogy a barkochbában is sokszor egy nem válasz értékesebb, mint egy igen, sokszor Tumblr-en is megállok egy pillanatra egy-egy posztnál, eltűnődök, hogy akkor most reblog vagy nem reblog - s arra gondolok, hogy pont ezek a típusú kontentek az egész mikroblogolás legértékesebb jelenségei. Tágul tőle az érdeklődésed, és ki tudod rajzolni a saját korlátaidat.

Fantasztikus találmány.

Valószínűleg jön még erről post később is, kicsit más megközelítésből, de ide már nem merek ígérni semmit. JonC kollégával pont ma beszélgettünk el arról, hogy merre halad ez a blogolás dolog, meghogy neki még van energiája írni (olvassátok, mert jó a blogja!), nekem meg már nincs. Illetve csak néhanapján van. Ahogy van energiám, úgy jön ide a kontent, de ez észrevehető is... Addig is, kövessetek a megszokott csatornákon! :-)