Hát, sose felejtem el, hogy hogy kaptam négyest az első államvizsgámon (a második 26-án lesz, drukkoljatok!)...

Úgy kezdődött ez az egész, hogy kaptunk 20 tételt, méghozzá olyan tételeket, hogy a négy év alatt tanult anyagból jó, ha 10% benne volt, a többi tök új anyag, tök ismeretlen. Kis túlzással ha bárkit berángatnánk az utcáról mondjuk két héttel a vizsga előtt, ugyanakkora eséllyel ül neki a 20 tétel megtanulásának, mint mi...

Ezek között a tételek között volt kétszer öt rizsázós, ezekkel semmi baj nem volt, mert ezekről minden további nélkül órákat tudtam volna beszélni. Volt viszont kétszer öt halálos is, ami tele volt tényanyagokkal.

Térjünk most itt egy kicsit ki erre: tényanyag. Tizennyolc év tanulás alatt a legnagyobb ellenségem. My arch enemy, ha úgy tetszik. És még mindig nem adta fel az üldözésemet, hiszen most, amikor kommunkációs államvizsgára készülök, az ottani harminc tételből 10 megint erre épül... Sosem értettem, minek tényanyagokat tanulni, mikor ahhoz még ész se kell. Ha én ülnék az asztal másik oldalán, nem a tényanyagot, hanem a lényeget kérném. Én mindig úgy gondoltam, hogy nem az a lényeg, hogy mennyi lexikális tudásunk van, mennyi adat van a fejünkben, mert a könyvek (később az internet) úgyis nyernek a brute force-versenyben. És különben sem úgy kell használnunk a fejünket, hogy telerakjuk mindenféle haszontalan infókkal, miközben az egészből a rendezőerő hiányzik. Ma már különösen igaz, hogy nem az információmennyiség, hanem az információ felhasználása a fontos. Azaz nem az adatok, hanem a tudás. A tudás azt jelenti, hogy fel tudjuk-e használni az információt, tudunk-e gondolkodni az adott témakörön belül.

Én magam bármilyen anyagot el tudok mondani úgy, hogy egy név, egy évszám, egy adat nem szerepel benne, mert nem az a lényeg. Azokat bármikor megnézhetem a neten.

Tehát volt kétszer öt tétel, amiből nem igazán voltam felkészülve tényanyag szinten, és volt kétszer öt, amiből szintén nem, de abban nem volt eleve sem olyan fontos a tényanyag. Viszont aki rizsázni tud, az nem ijed meg egy teljesen tényanyagokra épülő tételtől sem, a kivonatolás nálam automatikusan működik: a memóriám a pozitív, a tényanyagok szintén pozitív pólusúak, úgyhogy semmiképp nem tudok megjegyezni semmit, az agyam taszítja az adatokat, csak a lényegre figyel. Tizennyolc év tanulás után pedig pláne hagyjanak engem ezzel békén, már elsőben is azt mondtam minden tényanyagos tárgy zéhája előtt, hogy "nem azért jöttem ide, hogy tényanyagot tanuljak".

Kihúztam egy olyan tételt a vizsgán, amiről először azt gondoltam, hogy maximum pár mondatot tudok úgy mondani, ahogy az szerepelt is a tételben, a többire ki kell majd találni valami rizsát. Aztán mikor elkezdtem a felkészülést, beugrott a tétel szövege szinte szó szerint (persze szigorúan adatok nélkül, csak a lényeg), és egyre inkább felderültem, és megszállt a basszus, hát én ezt tudom, kiscsákók!-érzés. És a végeredmény egy oldalnyi vázlatosan összeírt emlékeztető lett, amiből minden mondatot ki tudtam volna fejteni, hogy mit is kell alatta érteni. Merthát a lényeget ki tudtam volna bontani, csak az adatokat nem tudtam volna hozzájuk.

Amikor kimentem felelni, a szakdogavédésem felénél leállított az elnök, hogy "Akkor jöhet a tétel". Jöjjön hát. Leülök, és... az első sorig jutottam a leírt egy oldalamból, amikor az elnök már belekötött. Az elnökről annyit kell tudni, hogy 60 körül jár, és nem biztos, hogy észrevett bizonyos változásokat, amelyek az elmúlt évtizedekben zajlottak. Ennél finomabban nem tudok fogalmazni :-)

Szóval elmondtam az első mondatot, ami úgy hangzott: "A művelődésszociológia vizsgálja többek között azt, hogy mit tekint a társadalom műveltségnek", és mivel éreztem, hogy nem elég, gyorsan hozzátettem, hogy a műveltség fogalma manapság már átalakult, hiszen most már beletartozik az is, hogy az ember képes legyen kezelni a digitális technika vívmányait és képes legyen az információkat megszerezni például internetről. És esküszöm, tényleg folytatni akartam a tételt, amikor az elnök rögtön lecsapott, hogy hát én ezt hogy értem. Elkezdtem magyarázni az információs társadalomról, meg arról, hogy ma már nem az a műveltség, hogy ki mennyi adatot tud, hanem inkább az, hogy az adatokat hol és hogyan kell keresni. Aztán szó szót követett, és az elnök ilyeneket kérdezett, hogy szerintem akkor egyenértékű-e egy regény kivonatának illetve magának a regénynek az elolvasása, illetve hogy ugyanaz-e a Mona Lisa Louvre beli megtekintése illetve egy digitális képen történő szemügyrevétele? Én csak pislogtam, persze tárgyilagosan válaszoltam, hogy nyilvánvalóan nem, de a mai társadalomban a szakadék már nem ilyen széles, az új generáció ezt már nem így fogta fel.

Tisztában vagyok vele, hogy így válaszoltam a lehető legrosszabbul, hiszen az elnök nyilvánvalóan pont ezért ütötte tovább a vasat, de tényleg olyan drukk-állapotban voltam, hogy nem fogtam fel, hogy hagyni kéne inkább, és válaszoltam folyamatosan. Pánikban nem voltam, mégcsak nem is éreztem, hogy izgulnék. Én még érdekesnek is találtam a vitát, bár azért mivel tudtam a tételt, szerettem volna továbbmondani... Ezek után az elnök párhuzamba állította a Körhinta című filmet a Star Wars-szal, és én meg azt mertem mondani, hogy a Körhintát a mai generáció már sokkal nehezebben nézi meg, mint a Star Wars-filmeket. Erre ő: "Miért, hát a mai fiatalok már nem szerelmesek?" Erre én mosolyogva(!): "Természetesen ez az alkotás tartalmaz egyetemes értékeket, de a stílus, a megvalósítás és a téma feldolgozási módja nem találkozik a fiatal generáció szükségleteivel, kultúrafogyasztási szokásaival." De tényleg így. Nem húztam fel magam, fel se fogtam, hogy mennyire szűklátókürő volt maga a kérdés, és hogy mennyire nem értette meg még most sem az érvelésem lényegét... Én akkor és ott, tényleg azt hittem, hogy hogyha tárgyilagosan válaszolok, akkor majd engedi, hogy továbbmondjam a tételt...

Az előbb említett feleletem után témát váltott: "Elég tudni bekapcsolni a számítógépet ahhoz, hogy digitálisan műveltek legyünk"? Erre én, kicsit meglepődtem, de hamar magamhoz tértem, bár akkor még nem esett le, hogy milyen ügyesen kerülte el, hogy beismerje a vereséget: "Nyilvánvalóan nem elég, alapismeretek is szükségesek". Elnök: "Nade mégis, hogyan tudná megkülönböztetni a csoportokat?" Erre én real-time gyorsan kitaláltam valamit: "Én úgy különböztetném meg mondjuk, hogy... az a generáció, amelyik még nem tanult számítástechnikát az iskolában, illetve az, amelyik már igen." Aztán sok-sok kör után (azokat már nem tudom felidézni) eljutottunk odáig, hogy konkrétan az elitkultúra és a tömegkultúra különbségéről kellett volna ám beszélnem. Amiről egyébként a tételben egyáltalán nem esik szó, a tétel az volt, hogy mi a művelődésszociológia fogalma és mit vizsgál...

Én azt mondtam, hogy az elitkultúrából a társadalom egy része ki van zárva, és erről megint elvitatkoztunk öt percet, majd egy nagyon-nagyon kegyes rávezető kérdést kaptam: "Mi kell ahhoz, hogy valaki be tudja fogadni az elitkultúrát?"Én zavartan kiböktem, hogy "Hát, alapismeretek, alapműveltség, kulturális alap..." - erre az elnök arca kicsit felderült, és láttam, hogy azt gondolja, hogy lám, még a legreménytelenebb esetekből is ki lehet ám hozni jó választ - én meg masszívan nem értettem semmit, mert pár perccel ezelőtt én ugyanebben az összefüggésben már mondtam az "alap" szót, bár szó szerint már nem emlékszem, hogy hogyan fejeztem ki magam. Valami olyasmit mondtam, hogy nyilvánvalóan szükség van alapokra ahhoz, hogy valaki felfogja egy-egy kulturális alkotás értelmét illetve tartalmát, de ezeket az alapokat már könnyebben össze lehet szedni a technika segítségével, mint pár évtizeddel ezelőtt. Ekkor elkezdtünk azon vitatkozni, hogy egy 50 éves illetve egy 15 éves ember számára hogyan alakul a kultúra befogadása, és én hiába magyaráztam, hogy teljesen más, valahogy nem sikerült ebben konszenzusra jutni...

Szóval a vége az volt, hogy én mondtam, hogy alapismeretek szükségesek, erre az elnök boldogan azt mondta, hogy "Na, hát erről van szó", majd utána rögtön: "Akkor végeztünk." - én meg egy tizedmásodpercig úgy értettem, hogy akkor mondhatom tovább a tételt, de aztán gyanús lett valami, és inkább felálltam a székből. Nem marasztaltak...

A végső érdemjegyem végülis négyes lett, az összes többi tanár ötöst meg négyötödöt adott, csak az elnök adott hármast, így jött ki a négyes.

Normál esetben, ha nem tudom a tételt, akkor tökéletesen elégedett lettem volna az eredménnyel, sőt, még én tettem volna meg mindent, hogy ne szakadjon meg a beszélgetés, nehogy tovább kelljen mondanom a tételt, inkább vitatkozzunk tovább, hát persze. Nade így, hogy tudtam a tételt és nem mondhattam el... Ó, az irónia! Ezt most jól megkaptam a sorstól. Egyébként a beszélgetés kritikus pontjai csak később estek le nekem, meg az, hogy pontosan mit is kellett volna válaszolnom ahhoz, hogy továbbmehessek... Na mindegy.

Hétfőn kommunikációs államvizsga, ott remélem, hogy a beszédtechnika tételek helyett inkább beszélgethetek a kérdezővel. Merthogy ott három tételt kell húzni, tantárgyanként egyet. Most készülök upgrade-elni a rizsaskillemet, hogy mindegyik tételben legyen olyan, amit ki tudok fejteni és tudok róla beszélni. Ez a beszédtechnikánál a legnehezebb, de valahogy meg kell oldani. Drukkolásaitokat szeretettel várom!

Ja, tegnap történt egy újabb csoda: Aurorával éppen beugrottunk az előző postban említett számtechboltba egy DVD+RW-ért, és az a srác adta ki a lemezt, aki javította a gépemet, és... felismert, és megkérdezte, hogy van-e azóta valami gond a géppel! Hát ez kész! Ilyen létezik? Csoda, ha mondom...