"Kétszer nem lépsz ugyanabba a folyóba", mondotta Krisztus előtt a hatodik század környékén Hérakleitosz. De ő nem államvizsgázott egy hét különbséggel művelődésszervezésből és kommunikációból is. Úgyhogy nézzük csak el neki, itt pedig álljon az én krónikám arról, hogy már megint sikerült ugyanabba a folyóba lépnem (i. e. sikerült a vizsgaelnök érzékeny lelkébe találni megint és - Hérakleitosz pwned - megint nem szándékosan...)

Izgatottan gyülekeztünk az államvizsga helyszínén, én már reggel hét harminckor megpróbáltam gyülekezni a fél kilences vizsgára, csak egyedül az nem ment. Az első évfolyamtársam 7:50 körül jelent meg, s pár perccel később már arról szóltak a hírek, hogy a vizsgaelnök hamarabb el akarja kezdeni a vizsgát. Ez 10 perc múlva realizálódott is, de addigra már lettünk ott kb 10-en a 20 vizsgázó közül, így az első ötösbe nem kerültem be névsor szerint. Így menetrendszerűen végighallgattam a 8:10 és 8:30 között befutó többi évfolyamtársam által előadott "Nem mondod, hogy már megy és benn is van már az első öt ember...!" című számot többször is, és ment a para, a para, a para. Ahogy azt már ki is fejtettem, a vizsganap előtt és az elején a legjobban a beszédtechnikától féltem, de aztán kiderült, hogy bár nem a mi tanárnőnk van benn, ez a másik tanárnő rendes, és nagyon laza. Úgyhogy hamarosan átváltozott a félelmem tárgya az elnökre, ugyanis róla szinte kivétel nélkül minden kijövő azt mondta, hogy belekötött a védésébe, és teljes mértékben szivatós, cincálós kérdéseket tett fel nekik, amire vagy csak pislogtak maguk elé vagy csak valami olyasmit tudtak válaszolni, hogy ez igazából a dolgozat témája szempontjából nem releváns.

Én csak reménykedni tudtam benne, hogy az információ szabadságáról írt dolgozatom fő témájában, a kalózkodásban nem talál majd kivetnivalót - tévedtem. Amikor odaálltam védeni, már-már azt hittem, hogy mindenféle komplikáció nélkül megúszom a dolgot, mivelhogy az utolsó előtti diáig végig tudtam mondani a prezentációt, és már épp kattintottam volna a bírálat kötözködéseire adott válaszaimból álló diára (ami után már csak a "Köszönöm a figyelmet!" dia volt hátra), amikor kirobbant az elnökből a mindeddig (ahogy láttam) emberfeletti erőfeszítéssel elfojtott meggyőződése: "Maga nekem jöhet itt mindenféle szabadságelvvel, meg akármilyen szövegekkel, de olyan isten nincs, hogy amit én alkottam, azt én ingyen feltegyem a netre! Ilyen nincs!"

Jól jegyezzük meg az "olyan nincs" kijelentést, mert még sokszor fog szerepelni. Szóval ahogy ti is, én is csak bután pislogtam erre a kijelentésre, annyira a kékből jött: én nem beszéltem semmiféle ingyen feltételről sehova. Amiről beszéltem, az a Nine Inch Nails illetve a Radiohead példája volt, amikor ők feltették legújabb albumukat a netre letölthető formában becsületkassza alapon (lehetett nulláért is vinni, de ez azért nem ingyen feltét mégse...), és sokkal többet kaszáltak rajta, mintha lemezt adtak volna ki a hagyományos módon. Én a dolgozatban felvázoltam a két üzleti modell közötti különbséget, és adtam egy ötletet arra vonatkozólag, hogy hogyan lehetne ezt a magyar viszonyokra adaptálni: lehetne egy központosított zenei hub, ami egybegyűjtené azokat a helyeket, ahová az egyes együttesek feltöltötték a saját albumaikat és a hubon keresztül az embereknek nem kéne külön-külön keresni az egyes együttesek anyagait, hanem ezek ott egybegyűjtve jelennének meg, majd becsületkassza alapon lehetne töltögetni közülük. Persze azt is hozzátettem, hogy a mai magyar társadalom lehet, hogy nincs még azon a szinten, hogy ez az ötlet nyereséget hajtson, de pár éven belül úgyis eldől, hogy az új modell életképes lehet-e, és akkor szóba kerülhet ennek a megoldásnak a kivitelezése is.

Az elnök a prezentációmnak erre a részére reagálva azt mondta (így, utólag), hogy: "Hát ebbe nem lehetne ám a magyar zenészeket belekényszeríteni! Hogy képzeli ezt maga!" - én persze már nyitottam a számat, mondtam volna, hogy itt semmiféle kényszerítésről nincs szó, sőt, értelmetlen is lenne ezzel foglalkozni, nem nekem kell itt kényszerítenem erre senkit, hanem majd valószínűleg a piac törvényei fogják a kényszerítést végrehajtani, illetve az sem, hanem egyszerűen csak az fog történni, hogy aki a régi modellt használja, az nem fog tudni érvényesülni, stb. Nade nem mondhattam, mert annyira belelendült a monológjába az elnök, hogy énnekem itt hallgatnom kellett. Így hát hallgattam. Ilyeneket, hogy: "Hát a szerzői jog az kimondja, hogy én azt csinálok a művemmel amit akarok, és joggal dühít, ha valaki felteszi azt ingyen a netre. Hát persze, hogy a felhasználó az azt mondja, hogy legyen minden ingyen, de a szerzői jog az igenis szabályozza azt, hogy én adhatom akármennyiért is a művemet, azt nem lehet csak úgy letölteni, semmilyen elvre hivatkozva, és mondhat innentől kezdve akármit Lawrence Lessig is!"...

Na, azért ennél a pontnál álljunk meg egy picit, mielőtt tovább folytatnám az idézetet. Az egy dolog, hogy neki magánemberként az a véleménye, hogy Lessignek nincs igaza. Ez egy szabad ország, lehet. De mint államvizsga-bizottsági elnök csak így lesöpörni az asztalról a Stanford Egyetem jogászprofesszorát, aki a témában a legjelentősebb publikációkat írta... hát azt azért ne. De menjünk tovább.

"... és azt ne mondja már nekem, hogy egy 200 millió dollárba kerülő filmnél én csak úgy megengedjem bárkinek azt, hogy feltöltsék és ingyen lehessen megnézni! Hát ha nem jön vissza az ára, akkor legközelebb, amikor én megyek a filmgyárba a következő filmem támogatására gyűjteni, akkor elhajtanak engem még a 20 kilométeres környezetükből is! Ha ez így megy, akkor nemsokára nem lesz ám filmgyártás, hanem mindenki majd a mobiltelefonjával baromkodik valamit, és felteszi a blogjára! Olyan nincs, hogy szabadság, a szerzői jog kimondja, hogy a film azé, aki megfinanszírozza!" - ezt csak azért idéztem így ide, hogy ha egyszer majd összeomlik az egész filmipar úgy, ahogy van, akkor tudjátok, hogy miattam volt ám. Én is csak akkor tudtam meg, mikor e bölcs szavakat meghallottam. Hajjaj...

"Hát ki lehet itt találni olyat, hogy az első fejezetet egy könyvből felteszem és ha tovább akarja valaki olvasni, akkor fizessen öt dollárt, ha meg tovább, akkor még ötöt, de én nem akarom, hogy egy diák beszkennelje a könyvemet és csak úgy feldobja az internetre!" - na, itt kezdtem el úgy érezni magam, mint Alföldi Róbert ebben a videóban 0:41-nél. Tényleg nem én voltam...

Ezen a ponton vált világossá számomra, hogy ez valószínűleg előfordult a bácsival, és ezért vette ennyire perszonálisan az összes pontot a dolgozatban, amit sikerült érintenem a prezentációban. A végén azért egy percre szóhoz jutva gyorsan elmondtam, hogy én sehová nem írtam semmi olyat, hogy mindenképpen az új modelleket kéne követni (csak zárójelben jegyzem meg, hogy azért, mert aki lesz olyan hülye, hogy nem teszi, az hulljon is porba, mert megérdemli...), csupán felvázoltam a két modell között a különbséget, és pont azért tettem a dolgozat végére egy olyan részt, amiben felvázolom a lehetséges jövőképet, hogy látszódjon, hogy mi történik akkor, ha nem lesz jelentős változás ezen modellek hatására, és mi lesz akkor, ha lesz. Mindenki válogathat. Erre az elnök még gyorsan odaszúrta, hogy "Hátde olyan akkor sincs, hogy ingyen, hát hogy képzeli!", de ez már fel se tűnt addigra. Én mindenesetre mindent elmondtam, amit én akartam, úgyhogy mentem a tételekből felelni. Ami persze itt szóra sem érdemes, hiszen az már nagyon laza volt.

Ismétcsak akkor tudatosult bennem, hogy mi történt, amikor kijöttem a vizsga helyszínéről. Kérdezték többen is, hogy mi volt, én elmondtam, és mikor a zenei példáról beszéltem, akkor hárman is egymástól függetlenül mondták, hogy most megjelent Bruce Springsteen új albuma, és mit csinált? Feltette a netre. Én ezt tényleg nem tudtam. Azt nem értem még, hogyha az elnök írt médiagazdaságtannal foglalkozó művet, akkor nem tudja, hogy a piac törvényei kíméletlenül el fogják söpörni a működésképtelen médiaértékesítési modelleket? Hát nem egyértelmű, hogy a hagyományos lemezipar az teljesen ki fog halni pár éven belül?

És gyorsan tisztázzuk: ezt se én mondom, hanem a helyzet alakul így. Úgyhogy az elnök végülis nem engem, hanem a helyzetet osztotta ki az államvizsgán. Pontosabban: engem osztott ki, mert a helyzet fel se vette. Az alakul úgy, ahogy alakul - nem fogja magát attól zavartatni, hogyha még páran elkezdik skandálni, hogy "Olyan nincs, az nem lehet..."

Ja, csak egy plusz adalék: amikor az egyik korábban vizsgázott évfolyamtársam kijött, azt mondta, hogy az ő dolgozatában érintőlegesen meg van említve a digitális televízió, és erre azt mondta neki az elnök, hogy az hülyeség, erről nem érdemes beszélni, ezt hagyjuk. Hátőőő... 2009-ben nem érdemes beszélni a digitális televíziózásról, amikor 2012-ben meg már csak az lesz? Hmmm... itt már rosszat sejtettem, de így utólag hálát adok az égnek, hogy nem vagyok médiatudós.

Akkor ugyanis tuti, hogy én naphosszat kutatnék meg gondolkodnék meg írnék újabb és újabb publikációkat új technikai vívmányokról és arról, hogy ezeknek mi a társadalmi hatása; amikor pedig sokkal energiatakarékosabban is meg lehetne oldani ennek a munkakörnek a feladatait úgy, hogy hátradőlök és mindenre azt mondom, hogy hülyeség. Dehát a két modell között itt is eldőlne, hogy melyik a működőképes...