2008. május 11vasárnap

Csak amolyan összefoglaló jelleggel, ugyanmár mi is történt az elmúlt hónapban alapon.

Először is, tönkrement a Discmanem, és azóta is eléggé érzékenyen érint a hiánya. Illetvehát a tönkremenés még nem teljesen fedi le az igazságot, mivel működőképes, csak hordozhatóságát vesztette el azáltal, hogy eltört a kijelző fölött egy kis részen. Ez a törés egy régi repedésből indult ki (valószínűleg valamelyik leejtés után) még valamikor 2005-ben. Most jutott el odáig, hogy ebből elég volt, és azóta, ha hordozni akarom, akkor akadozik. Úgyhogy otthoni lejátszónak még jó. Helyette már 99%, hogy ezt fogom venni, mert ez kinézetre is tetszik, meg az ára is jó, ráadásul szinte csak pozitív review-kat olvastam róla az Amazonon. Ha valakinek van jobb ötlete, akkor szóljon, de a minimum 2 GB és lehetőleg 20k alatti tartományban mozgunk!

A Fry & Laurie fordítási projekt nem állt le, utoljára a Barbershop Sketchet linkeltem, azóta a következők születtek még:

- Tévés baki
- A párbaj
- Felelősségteljes televíziózás
- Hugh első csókja
- Ignorálás

Hát igen, ezek világosan mutatják, hogy Fry és Laurie bármit el tud játszani. De tényleg, absolutely, freakin' bármit. Közben pedig kaptam kívánságokat is, hogy milyen jeleneteket fordítsak még le! Valószínűleg a mai nap folyamán felkerülnek még jelenetek...

Eeken kívül nemrég megcsináltam egy nagyon régóta dédelgetett projektet is, mivel a Szörny Rt-ből már régóta akartam zenés klipet csinálni, csak nem tudtam hozzá megtalálni a megfelelő zenét. De végül meglett, s itt van hát:

Monsters, Inc. - What You Need

Mindenkinek ajánlom egyébként a What You Need című számot, ami Nic Chagall szerzeménye. Szerintem dallamában, ritmusában, hangulatában teljesen pásszol, egyedül szövegében nem, de ez már a legkevesebb. Véleményt várok ide is, oda is!

Nem tudom, hogy még mit akartam írni, úgyhogy egyelőre ennyi.

› OneRepublic - All We Are

Eddigi hozzászólások:

MDL

permalink: #1 | 2008. 05. 11., 14:09

Az infopatika.hu-n is erdemes korulnezni.

S@ti

permalink: #2 | 2008. 05. 12., 0:01

Köszi a tippet, találtam rajta egy olyat, amelyik elgondolkodtatott...

Dicska

permalink: #3 | 2008. 05. 14., 17:34

Bákk... Most dícsérném a ConCorde lejátszót, de nem tudom megmondani, meddig bírja, mert értelmes időn belül lenyúlták. Amúgy az mp4, még mingig 20K alatt, és valszeg ebbe a 2 GB-os is belefér. Ne tessék megijedni, játszik wma-t, wav-ot, mp3-at, szerintem még ogg-ot is, csak mp4-et nem. Viszont van neki kici kínai kijelzo.
Más kérdés, hogy azon kívül, hogy ConCorde, sok dolgot nem fogsz tudni kideríteni róla, mert speciel még a gyártási hely sincs feltüntetve róla. Valószínűleg még Roswellben találhatták.

Dicska

permalink: #4 | 2008. 05. 14., 17:35

Rajta.

Hozzászólnál? Itt megteheted!

Neved

E-mail (kötelező megadni, nem jelenik meg)

Weboldal (opcionális)

Jelöld be, ha szeretnéd, hogy emlékezzek rád, amikor ugyanerről a számítógépről böngészel!

Kommented:


Löncshús: (A kód a mai nap sorszáma, 1 és 31 között.)

Legutóbb

Nfol

Nfol teszthozzászólást villantott.

Nfol

Dicska, a Wendigót is!

Dicska

Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]

S@ti

Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]

Dicska

Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]

Dicska

Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam

S@ti

Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???

Dicska

Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]

Nfol

Erről majd írok én is valamikor...

Nfol

Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)

S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.

Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!