A gumipókot Klementinnek hívják. Ez annyira fontos információ volt így egy hét kihagyás után a blogban, hogy muszáj is volt ezzel kezdeni. és nem, nem az lett a következő cím, amit birge javasolt az előző postban kommentként, és igen, szándékosan nem az lett. Most mondhatnám azt is, hogy véletlenül lett nem az, de nem mondom, mert nem.

Mostanában így szerda esténként van rá éppen affinitásom, hogy bővítsem a blog postjainak számát, ebben szerepet játszik az is, hogy a többi napon háromnegyed 12-kor érek haza. De múlt hétvégén például nem, viszont affinitásom akkor se volt. Ezért mondom, hogy szerepet játszik. Hogy mekkorát, az helyzetfüggő... A most következő hétvégén pedig akár lesz affinitásom, akár nem lesz, mindenképpen az lesz, hogy nem lesz post, mert nem leszek itthon egész hétvégén.

Jó (?) hír, hogy az előző postban említett kisfilmemhez forgattam egy folytatást, ami még művészfilmesebb lett, mert abban már vannak effektek. Még jobb (???) hír, hogy az első filmből részletek és a vágott anyag fel fog kerülni a YouTube-ra (!), és majd belinkelem, jól. Készült még körülbelül 120 torzkép is, amiket ha most mind feltöltenék és látszó képként betennék a blogba, akkor elérném azt, hogy ennek az oldalnak, hétszentség, hogy többé egy megveszekedett látogatója sem lesz; de szerintem még az Ultraweb is csődbe menne, pusztán azért, mert hostolta az akciómat. Persze önkéntelenül, dehát ez ESzP (Egyéni Szociális Probléma, hihihi). Persze ehhez tudni kéne, hogy elég tárhely áll-e még rendelkezésemre egyáltalán ehhez, de nem fogok leállni, hogy ezt számolgassam... Legyen elég annyi, hogy azon erős idegzetűek, akik rákattintottak a linkre múltkor, azok a kapott eredményt szorozzák meg 120-szal, és akkor körülbelül a közelében fognak járni annak, amit még ezután meg kell szorozni az én hülyeségemnek megfelelő természetes (vagy inkább lehet, hogy irracionális...) számmal. Szóval jobb nektek, hogy nincs itt. Az igaz, hogy az olvasók között vannak olyanok, akik végignézték az egész kollekciót és még túl is élték, és még csak le se szúrtak a saját pendrive-ommal, amin ezek a képek jelenleg is még tartózkodnak, de ez nem téveszt meg engem. Még mindig tisztában vagyok egy esetleges ilyen akció esetleges következményeivel :-)

A címben említett két dolognak semmi köze egymáshoz, és a blogbejegyzéshez sem, mert ezekről pont nem lesz szó, sőt, meg se magyarázom őket (ugyebár most amúgysincs csütörtök). A gumipók neve Klementin. Ennyit tudok most így erről mondani.

Tulajdonképpen a mostani blogbejegyzésről is ennyit tudok csak elmondani, mert nemrég döbbentem rá arra, hogy most, hogy ennyire besűrűsödött a napirendem, nekem egyszerűen szükségem van egy PDA-ra, hogy ami ötletem támad a bloghoz, azt rögtön leírhassam valahová. Persze, ha igazán akarnám, akkor leírhatnám egy füzetbe is, de az annyira túl egyszerű lenne, hogy... ugyan már, csak nem képzelitek.

Tehát a következő post ismét csak egy hét múlva várható, hacsak nem nyílik alkalmam valamelyik gépteremből egyszer ha sok időm lesz (bár ez a tagmondat mostanában eléggé le nem állítható kacagásrohamokat szokott belőlem kiváltani) bejegyzést írni. Kedden, mikor egy kicsit (de csak egy időre) kiszórakoztam magam a torzképkészítéssel, majdnem elkezdtem az iMacekről blogot írni, de végülis nem kezdtem el. Azt viszont megnéztem, hogy azon a nagy és késéles (nem tűéles, mert a tűnek hegye van, ugyebár) monitoron hogy néz ki a blogom, és hát... Rá kellett döbbenjek, hogy húha. A torzképeken és a videókon kívül van már még egy okom arra, hogy én egy olyan gépet egyszer haza akarok vinni pár napra...

Ja, igen, erről a tűéles VS késéles kérdésről eszembe jutott egy mai (tehát véraktuális) nyelvészeti autofejtegetésem (ez nem azt jelenti, hogy magamat fejtegettem, hanem azt, hogy a fejtegetés magamban zajlott), amelyben bebizonyítottam egy egyszerű példán keresztül, hogy a magyar nyelv optimista, az angol pedig pesszimista. Tessék figyelni: van ugyebár egy olyan kifejezés az angolban, hogy trial and error, mi ezt magyarul úgy mondjuk, hogy próba szerencse. Tehát az angol nyelv arra számít, hogy amit próbálunk az úgyse sikerül, a magyar meg inkább arra számít, hogy szerencsénk lesz és sikerül. Namost erre is érvényes a Magyarázatok című postban említett alapszabály, hogy mindent el lehet magyarázni bármerre, tehát én most mondhatnám azt, hogy az angol optimistább, mert a hibákból adott esetben többet lehet tanulni, mint a sikerekből, valaminthogy az, hogy a magyar változatban a szerencse szó szerepel, az csak arra utal, hogy próbára tesszük a szerencsét, tehát a kifejezés után még odatehetnénk, hogy "vagy nem". Szóval most tulajdnonképpen mindent elmondtam úgy, hogy nem is mondtam semmit. Szép kis ellentmondás, nem? De nem oldjuk fel, mert az ellentmondásban olykor több az igazság, mint a rendezett és logikus dolgokban.

Az iMacekről még annyit, hogy még csak négy ment tönkre közülük, tehát jó vásárt csinált az iskola... A gyakorlatvezető tanár viszont felfedte, hogy a Macek régebben voltak megbízhatóak, ezeket a tönkremenőket már Intel-procikkal szerelik. Hmm...

Tehát most megint előre bejelentett eltűnés következik, mint már annyiszor, következő post egy hét múlva. Ha ugyan.

Now Playing: Saliva - Always

Komment-link