A mai postban betekinthettek kicsit főiskolai mindennapjaimba. Behind the Scenes formában nem, de amennyire igen, az is elég lesz ahhoz, hogy... mindenki másképp reagáljon, mivel ez személyfüggő ugyebár (kezdem felvenni a fonalat...). Ez most egy real-time mondat, ugyanis nem tudom, pontosan mit fogok még írni ebben a bejegyzésben.

Reggel-hajnalban, 6:10-kor keltem, azonnal konstatálva, hogy a nátha középső stádiumába érkeztem, azaz elértem a csúcspontot és ma számíthatok a leghevesebb támadásokra. Előrelátó blogger révén szedelőzködés közben tökre random módon találtam egy recently kinyitott 100-as csomag cébéaa zsepit, amiből hatvanat leválasztottam, hogy azok itthon maradnak, mertazért 40-nél több csak nem kell. Ahogy az einstand megtörtént, tudatosult bennem, hogy dejó, pont ma van a legtöbb órám, és dejó, pont ma ülünk három órán (háromszor másfél!) keresztül ugyanabban a teremben, mert pont ott lesznek az óráink. Megembereltem kicsit magam és valahogy sikerült annyira felajznom (felajzanom...?) az idegrendszeremet, hogy egész jól oda tudtam figyelni az első kettőre (Az EU Intézményei, EU jog és jogharmonizáció), és csak a harmadiknál fogytam el, de akkor nagyon.

A Művelődésgazdaságtan óra egyébként is egy elég pszichedelikus élmény minden alkalommal, mert a tanárnő eleve legalább hét vonással hangosabban "mondja" az anyagot a Volume skálán, mint ahogy azt egy egészséges ember el tudná viselni. Ehhez vegyük még hozzá, hogy egy órán minimum hatvanszor (ma 65-öt számoltunk) mondja el a "történet" szót, és így nagyjából talán képet alkothatunk erről az eseményről. Ma viszont ezen az órán jutottam el odáig, hogy az óra folyamán végig egy-két percekre belesüllyedtem egy "nézek ki a fejemből és nem értek egy szót se, néha még azt sem, hogy történet"-jellegű állapotba. Közben folyamatosan fújtam az orromat, az otthonról hozott 40 db zsepiből az óra végére maradt 6, szóval a mondatok nagy részére már csak emiatt se tudtam figyelni.

Mindezek ellenére nagyjából tudom, miről szólt az óra: megemlítettünk egydimenziós embereket, fogyasztói társadalmat és szűk pékeket. Ez utóbbiakról később. A tanárnő szerint a fogyasztói társadalomnak pont az egyén a középpontja, és nem a cégek mondják meg, hogy mire van szüksége az embereknek, hanem maguk találják ki. Hááát... Voltam olyan elmeállapotban még azért, hogy magamban ellenvéleményt nyilvánítsak, mivelhogy a mai világban pont az megy, hogy a cégek próbálják sulykolni mindenkibe, hogy igen, ez az, erre van szükséged, és pont hogy tömegesedik az egész az egyéniesedés helyett. Persze a kreativitás nem tűnt el, köszöni az, jól van, csak nem az a jellemző a piacra, és ha már úgy beszélgetünk erről az egészről, hogy az embereket is elnagyoljuk fogyasztókká (magyarul: zombi :-)), akkor nem értem, hogy jön össze ez az egész.

és elhangzott az az idézet, aminek a része a cím is. A teljes idézet így hangzik: "Ha valaki egyre szűkebben csak pék...". Hogy mire volt példa, nem tudom, de az egyre szűkebben pék fogalmát nem úgy kell érteni, hogy tegnap még sütött zsömlét és kiflit is, ma meg már csak zsömlét és kenyeret és holnap meg már csak kenyeret - nem. A következő mondatban valami olyasmi szerepelt, hogy "... és nem tud énekelni, csak pék", tehát ezek szerint régen még úgy volt, hogy egy kenyérvásárlás még akár egy óráig is eltartott, mert a pék elénekelt a vásárlónak egy egész albumot, aztán később már csak három-négy számot adott elő, aztán eljutottunk a mai állapotig. Pedig a progresszió sokkal logikusabb lett volna úgy, ha ma teszemazt CD-t árusítanának a pékáru-boltokban, ezzel megvalósulhatna az árukapcsolás is. Esetleg fordítva is elképzelhető, hogyha a KoRn nyitna egy pékséget, Jontól vehetnénk kenyeret, és ha elég korán érkezünk, talán még egy live performanszra is kapható lenne. Hú, de belegondoltam most ebbe: ha lenne Dunaújvárosban ilyen, mondjuk szerdánként biztos, hogy a Twistet kérném tőle, hogy adja elő. Az az egész napra erőt adna :-)

Még nem említettem, hogy a főiskola tegnap átadott "A"-épületében milyen frankó kis iMac gépek találhatók a 24-es (véletlen!) teremben, amikkel kicsit dolgoztunk az előző gyakorlati órán (ami már végre tényleg gyakorlati volt...), így némi fogalmat tudtam magamnak alkotni a MacOS-ról és az Apple-ről úgy általában.

Szemre tetszetős gépek, bár az egér designjával nem vagyok kibékülve. A billentyűzet meglepően nehéz ahhoz képest, amilyen könnyűnek tűnik, de nagyon szép, és nagyon jó ötlet a hátsó oldalán szerepeltetni egy USB-portot, ahová sokkal egyszerűbb bedugni a pendrive-ot, mintha a monitor hátoldalán kéne vakon matatni - ráadásul úgy nem is látszik rajta a LED, hogy dolgozik-e még. Az ismerkedést úgy kezdtük, hogy elindítottuk a Photo Booth nevű programot, amivel csodálatos dolgokat lehet csinálni, a bejegyzés végén meglátjátok (már aki rá mer majd kattintani a linkre :-)). Miután ezzel kiszórakoztuk magunkat (én még korántsem, de csak 5 perc volt rá...), elindítottuk az iMovie nevű programot, amivel egy pár perces bemutatkozó filmet kellett készítenünk. Illetve a határozott utasítás csak annyiról szólt, hogy egypár klipet vegyünk fel magunkról, amiket aztán tudunk effektezve összefűzni meg ilyenek. én próbáltam művészfilmesre venni a figurát és egymástól totál független, valamint külön-külön is és egymás kontextusában egyaránt totál értelmetlen és értelmezhetetlen szegmenseket alkottam. Ezt egyszer lehet, hogy feltöltöm a YouTube-ra - még gondolkodom, hogy érdemel-e ekkora csapást az emberiség.

Az első, ami szembetűnt a gép működésével kapcsolatban (nemhiába vagyok UT-s :-)), hogy az egér érzékenysége borzalmasan kicsi, óra végén meg is kérdeztem, hogy át lehet-e állítani, de a "lehet, hogy neked nincs jogod hozzá" válasz nem hangzott túl bizalomgerjesztően. A MacOS egész szép stílust használ alapból, az alkalmazások ablakainak felépítése a QuickTime-ra emlékeztet (nemhiába persze), ami alapból nem gondoltam, hogy jó pont lesz, de abban a környezetben nem tűnik fel. Jó pont persze ettől nem lett, de rossz sem. Egy korrekt fájlkezelő nagyon hiányzik a rendszerből (vagy csak nekem nem mutatták meg, hol van), ugyanis az asztalon jelent meg a bedugott pendrive és a "Macintosh HD" ikont kellett ahhoz használni, hogy egyikről a másikra tudjak másolni. Végülis csak pár képet és a videót kellett átmásolni, de a Sajátgép-szerű ablakoktól, amelyekkel a műveleteket végezni kellett, nem voltam elájulva. érdekes, hogy a bezárás, kis méret és az átméretezés gombok a bal oldalon helyezkednek el, de pillanatok alatt meg lehet szokni. Az is szembeötlő, hogy a kis méret van középen, azzal kell száműzni az éppen nem használt alkalmazást a tálcára. Apropó, tálca: a futó programok a parancsikonok mellé sorakoznak fel, ami kezdetben kicsit zavaró volt. A kis méretbe parancsolt ablak engedelmesen leúszik az alsó sávra és az ablak előnézeti képét veszi fel. Ami szerintem hülyeség, mert így még ekkora képernyőn sem lehet látni, hogy mi az, másrészt ha sok olyan program van megnyitva, aminek hasonló a felépítése, akkor ugyanezen okból lehet, hogy nem fogjuk azonnal megtalálni, nekünk mi is kellett. Ha jól vettem ki Nfol írásából, akkor ezt a Vistában is megjelent, csak ott az ALT+Tab váltáskor mutogatja a preview-kat nekünk a rendszer. Szerintem ezt nem volt érdemes átvenni... Ja, és aki az üzembiztonsága miatt dicsőíti az almát, annak csak annyit, hogy nekem kétszer fagyott le az iMovie az óra alatt, pedig a gép tökúj... Szóval vagy a Mac züllött le ennyire ezen a téren, vagy az XP-vel a Microsoft felzárkózott :-)

Most pedig következzen a Photo Boothból egy kép, ami azt demonstrálja, hogy a program képes real-time effekteket végrehajtani (mondjuk az, hogy real-time az pont nem látszik :-)) a kamera lencséje előtt lévő dolgokon (a kamerák bele vannak építve a monitor keretébe felülre, ami tökjó), de most direkt nem látszó képnek teszem be.

Csak erős idegzetűeknek!

A végére pedig két nyavajgás következik:

1. Miéééééééért szórakozik az UW ennyit mostanábaaaaaaaan?
2. Miééééééért nem lehet az egész neten kompetens Prison Break vagy House M.D. háttérképet találniiiiiiiiiiiiiiiááááááááááááááááááááááááááá!!?

Now Playing: The White Stripes - The Hardest Button to Button

Komment-link