2009. április 12vasárnap
› S@ti. Eddig 7 hozzászólás.
Avagy sorozatok, I have been watching lately, avagy kis összefoglaló az összes sorozatról, amit abban az időintervallumban néztem, amit még megenged a folyamatos befejezett jelen igeidő használata (lately, recently, stb.)
24
Történetünk 2005-ben indul, amikor elkezdtem nézni a 24-et. Addig nem értettem, hogy mit esznek a sorozatokon úgy egyáltalán. Filmeket néztem, de a sorozataddikciót nem tudtam felfogni. De végülis Nándo és InGen annyit hype-olta a 24-et, hogy na, akkor nézzük meg. Elkezdtem szedni DC-ről úgy, hogy az első 12 rész lejöjjön. Már akkor tudtam valamit...
A történet többi része már ismert: az első évad első részétől kezdve kattant lettem, és nem értettem, mit nem értettem eddig a sorozatfüggésen. Elkezdődött a "csakmégegyrésztmegnézekaztánhajnalinégykorfekszemle"-időszak, meg a "Jack Bauer egy isten"-időszak. Jelenleg a hetedik évad végét várom tűkön ülve, hogy végre elkezdhessem darálni. De közben van mit néznem ;-)
Desperate Housewives
Hát, az emlékeim már egy cseppet ködösek, így nem tudom, hogy ez vagy a Prison Break volt-e a második sorozat, amit elkezdtem nézni, de nem is baj. Írói szabadság, úgyhogy legyen ez. Szóval DH.
Nem volt azonnali hatású nálam. Az első évadot úgy néztem végig, hogy "na és akkor?", nem tudott megmozdítani, nem tudott meghatni, nem tudott igazán involválni. De többek között birge annyira nyomta, hogy az első évad után maradtam a másodikra is, mondván, hogy jó, elkezdem, de ha... És a folytatás bennem ragadt. A második évadtól kezdve ugyanis olyan szinten beindult a dolog, hogy csak kapkodtam a fejem és ment a dara, dara, dara! És a színvonal azóta sem csökkent, jelenleg az ötödik évad végét várom, hogy elkezdhessem darálni, és itt az albiban nincs tévém, így el tudom kerülni a véletlen spoilereket is (mert a TV2 csodák csodájára elkezdte vetíteni a folyamatban lévő évadot!)
Prison Break
Na, itt van az első hullámzó teljesítményt nyújtó sorozatunk. Az első évad elején instant volt a hatás, nagyon bekezdett. A második évadban is voltak nagyon jó részek, de az iram alábbhagyott. A 3. évadban satufékezett, csak 6-7/10-et tartott, ami nem nagyon jött be. Viszont nemrég bekezdtem a 4. évadot, mondván, hogy biztos nem lett olyan jó, hogy ne tudjam kibírni, ha elfogy, és... de!!! Olyan szinten király a negyedik évad, hogy jelenleg tűkön ülök, hogy befejeződjön, hogy elkezdhessem (újra) darálni!
House M.D.
Ugye nálam most ez a top 1, de nem volt ez egyszerű dolog. Eleinte el se akartam kezdeni, merthát orvosi sorozat, nem érdekel az engem annyira. Már persze nem mintha nem érdekelne az orvostudomány, sőt! Csakhát az egyetlen példám a Vészhelyzet volt, és hát az finoman szólva nem a legjobb orvosos sorozat. Ja, és fogalmam nem volt róla, ki az a Hugh Laurie. Amikor végülis tényleg elkezdtem, az első 8-9 részt úgy ültem végig, hogy "na jó, érdekesek az esetek, nézzük tovább", viszont a 9-10. rész környékén olyan szinten felpörgött a dolog, hogy megintcsak nyomtam veszettül a darát, és azonnal szedtem a második évadot is, majd mikor az is hasonlóan zseniálisnak bizonyult - a világ legjobb TV-epizódjával végződött! - , olyat tettem, amit addig még soha: elkezdtem nézni a harmadik évadot, amikor még ment! Csak öt rész volt meg belőle, egy nap alatt elfogyott, és kész voltam teljesen. Járkáltam fel alá, szenvedtem, megőrültem, bediliztem. Még lupusom is volt szerintem, amikor megfogadtam, hogy na ezt soha többet!
MINDEN epizód 10/10, best series ever, és jelenleg az ötödik évad befejezését várom tűkön ülve, hogy végre elkezdhessem darálni. Ja, mostanában kering, hogy valami iszonyat nagy dolog történt, egyelőre sikerült elkerülnöm az orbitálspoilert (fél szemmel turulcsiripezek, hunyorogva IMDb-zek, stb.), úgyhogy aki lelövi, azt lelövöm.
Lost
Ez kicsit rendhagyó módon került képbe, mert a tévében kezdtem el hetente nézni, és nem is az elejéről. Az S01E08-cal kezdtem (azóta sem pótoltam az első hetet), és az első évad végéig még volt reményem. Illetve nem, a második évad negyedik részéig. Aztán mikor kiderült, hogy nem, nem lesznek itt válaszok kérem szépen, hanem a készítők igenis hagynk minket megfulladni a rejtélyek óceánjában, akkor nagyon betelt a pohár, és fél évre félretettem. Aztán Aurora közben továbbnézte, és emlegette állandóan, majd azt is hallottam, hogy a harmadik évad végén volt valami iszonyat nagy reveláció, és hogy azt látni kell.
Akkor adtam még egy esélyt, végigszenvedtem a második majd a harmadik évadot is. Egy kicsit elkezdett érdekelni, megnéztem a negyediket is, de igazából nem volt túl remarkábilis, olyan 6-7/10-es részek voltak, de most már elkezdem az ötödiket hamarosan, just to see where this is going... Most már csakazértis megnézem! Nem kedvenc.
BSG
Az első évad zseniális, a második évad dögunalom, a harmadik elvadult, a negyedik meg kicsit beerősített, aztán végülis annyira megkavarta a szálakat, hogy már nem tudtam azonosulni senkivel. Végülis érdemes volt, de csak épphogycsak...
ReGenesis
Már igazából nem is tudom, miről szólt. Nándo annyira erősködött, hogy meg kell nézni, hogy elkezdtem, de csak az első évad 5-6. részéig jutottam, aztán fel is adtam. Még azért lehet, hogy egyszer nekifutok megint. Mit lehet tudni?
Quantum Leap
Az IMDb-n olvasgatva futottam bele valakibe, aki a QL legvégét emlegette, valami okból felhozta. A tévében én elég sok QL-t néztem, és Scott Bakula és Dean Stockwell amúgyis zsenik, úgyhogy leszedtem mind az öt évadot. Kb. egy év alatt végignéztem, az első három részhez csináltam is feliratot, aztán elvesztettem az érdeklődésemet. Azért öt évad sok, ugyanarra az ötletre építve. Viszont volt pár rendhagyó rész, amit nagyon szerettem (az ördögös pl, nem csak Stephen King miatt :-)), meg az évadzárók általában bazijóra sikeredtek, úgyhogy midnenkinek ajánlom. A vége pedig... érdekes. Ja, ha lecancelezték volna és nem írnak neki rendes véget, akkor szerintem nem kezdem el nézni...
Scrubs
Ezt is sok-sok helyen láttam emlegetve, és a House-ból indultam ki, hogy mivel kórházas, ezért biztos jó lesz. Hát, szerintem nekem nem jön be ez a fajta humor. Illetve néha bejön, néha nem. Fenetudja. A lényeg, hogy két év alatt a 9. részig juttottam. De még fent van a külső meghajtón, épp egy hete is néztem egy részt. Még nem döntöttem el. Lehet, hogy végignyomom. Lehet. ("Dem! Ne! Talán!")
Family Guy
Tibi ajánlatára kezdtem el, és nem bántam meg, bár most kicsit megakadtam benne a hatodik évad közepén, mert mintha elfogyott volna az ötlet. Olyan 7-8/10-et azért tart a sorozat...
Firefly
Hát igen, a második a toplistámon, még mindig legyen mindenki átkozott a FOX-nál a cancelért! Igazán nincs mit mondani róla, látni kell! Joss Whedon zseni, meg az összes cast-member, Nathan Fillionnal az élen. Olyan jól kitalált karakterek vannak benne, hogy... Aurora elkezdte, de nem tudta végignézni a pilotot. Igen, az első pár rész nekem is a "semmi extra" kategóriába esett, ahogy azt már mondtam is, de tényleg tovább kell nézni, mert a cancellel egy olyan élményt vesztesz, hogy... Látni kell, na! Dicska, birge, Nfol, Rikaaaaa, MDL, Oscee, nus és még aki olvas és kihagytam - rátok is vonatkozik! KTamasról tudom, hogy neki nem kell mondani - ő majd a BSG miatt lesz rám mérges :D
The Office
Sitcom. Már jó ideje fontolgattam, hogy mit kéne elkezdeni ebben a témában, és Tibi javaslatára belevágtam az Office-ba. Elég egyéni humora van, de ami engem a legjobban megfogott, az a Pam-Jim szál. A harmadik évad közepén gondoltam arra, hogy "vazz, ha ez nem lenne benne, akkor már rég nem nézném!", és igen. Steve Carrell ide vagy oda, nem tudja elvinni a hátán. Pedig jó viccei meg jó stílusa van a srácnak, de akkor sem. Pam & Jim a nyerő. Jam. Haha :D
Terminator: The Sarah Connor Chronicles
Na, hát ezt azért kezdtem el, mert a T1 és a T2 óriási filmek, és kíváncsi voltam, hogy a sorozat képes-e kikalapálni azt az atrocitást, amit úgy hívnak: T3. Jelentem, az első évadnak még volt esélye (8-9/10-es részek!), a másodiknak már nincs. Az utóbbi 10-12 rész egyszerűen olyan szinten gyenge volt, hogy nem találok szavakat. Az évad elején legalább volt egy kis motivációm, hogy továbbnézzem, de most már nem nagyon van. Summer Glau ide vagy oda, már csak becsületből nyomom végig a második évadot (nemrég volt a finálé, úgyhogy jön a dara). Pedig imádom a téezernéni akcentusát...
Heroes
Itt van még egy hullámzó. Az első évad nagyon jó volt, úgy egészében. Voltak benne nagyon zseniális pillanatok mint például Hiro történetéből egy mozzanat (aki látta, tudja). A második évad már finoman szólva hagyott maga után kívánnivalót, és a harmadik évad meg visszazuhant a 4-5/10 szintre! Azért fogom végignézni, mert kíváncsi vagyok a végére, de ez most bűngyenge, fiúk...
Shark
Essentially ugyanaz, mint a House, csak ez ügyvédben. James Woods oltári király, szintén mindent el tud játszani (lásd: The Virgin Suicides!), és a sorozatban a magánéleti drámák is jók. Szóval bejövős. Egyelőre a 17. résznél tartok, remél/em, a második évad is tartja a színvonalat - már készülök az anyázásra a cancel miatt :-)
The Big Bang Theory
Na, ez az a sorozat, ami először nem nagyon jött be, az első nyolc részt megnéztem úgy, hogy hát jól van. Aztán elkezdtem a második évadot, és rákattantam. Ideális PSP-sorozat. Igaz, mostanában már nem fogok utazni annyit, úgyhogy már gépen nézem, de zseniális. Volt 10/10-es része is: nem álltam meg, hogy ne adjam meg a The Bath Item Gift Hypothesis című részre... :D
Dollhouse
Nagyon fel voltam rá pörögve, és nem is alaptalanul! A Firefly alkotójának kezei közül egy újabb remekbeszabott sorozat került ki, Whedon tényleg zseni! A Dollhouse rengeteg filzófiai kérdést is felvet, és a hatodik rész óta igazán bekezdett! Hajrááááááááá! Ha cancel lesz, felrobbantom a FOX székházát vagy valami... Ja, azért kezdtem el, mert ezt nem bírtam nem elkezdeni. És bizony, most is a falat kaparom a nyolcadik rész után, hogy mileszmáááááááááááááááár...
Castle
Két szó: Nathan Fillion. Ha nem ő lenne, vagy nem valami ugyanekkora kaliberű zseni, akkor nem néznék nyomozós sorozatot, nem én. És a genre miatt azt is mondom, hogy nem érdemes - de Nathan Fillion -elviszi a hátán az egészet. Miatta érdemes nézni - bár még mindig szívesebben látnám Mal Reynoldsként újra... Olyan 8-9/10-et tart a sorozat! Ja, ezt is azért kezdtem el mert Nathan Fillion, és nem bírtam várni...
Fringe
És a legújabb elkezdmény. Tegnap néztem meg a pilotot, hát, az X-Files árnyékából nehéz kitörni, és egyelőre semmi extra. Nézem tovább, és meglátjuk...
Na, jöhet az anyázás, egyetértés, meg ilyesmik, addig is boldog nyuszit mindenkinek!
› Röyksopp - Tricky Tricky
24 - cool
DH - nem az en stilusom
PB - egyik favorit, pedig az elso resz alapjan nem tetszett
House - kaszaltam, mert haz dokin kivul nem talaltam benne (szamomra) erdekes karaktert
Lost - a masodik evadnal a tokom tele lett vele, de akarok meg1 eselyt adni neki
BSG - tervben van a beprobalasa
ReGenesis&Quantum Leap - nem tudom, miaz :P
Scrubs - egyik kedvenc sorozat, bar elegge retegsorozat, az is igaz
Family Guy - Seth MacFarlane egy zseni
Firefly - na, ezt mar regota tervezem, lattam a Serenity-bol reszleteket, es az alapjan tetszett
Office US - Michael Scott for Prez :)
T:SCC - majd beprobalom, egy dara keretein belul, mert T-Fan vagyok :)
Heroes - mar az X-Men-t se szerettem :)
Shark - lasd, amit House-nal irtam
TBBT - elso resz utan kaszaltam :P
Dollhouse&Castle - meg nem probaltam be, de egyelore nem is tervezem :P
Fringe - elkezdtem a dupla-pilotot, de nem birtam vegignezni, annyira untam
ha sorozat, akkor nalam a Californication, az Entourage, a My Name is Earl, a Futurama, a Rescue Me, a Nip/Tuck, az Extras (Ricky Gervais-el, az Office atyjaval, ha az Office bejott, ezt imadni fogod :), Supernatural, The IT Crowd, Curb Your Enthusiasm, South Park (bar az elso 4 evad utan kicsit csappant a szinvonal), Reaper, 30 Rock, King of the Hills, American Dad, Simpsons, meg most kezdtem el a Hustle-t, a jovoben ez a lista meg raadasul bovulni fog, raadasul nagyobb filmgeek vagyok, mint sorozataddikt, sott, nem is vagyok sorozataddikt, szoval jo 10 evig lesz mit daralni elore :))
Csak röviden azokról, amikben érintett vagyok és még nem ismered a véleményemet róluk...
A Scrubs istenkirály, nekem a gondnok figura akkora duplaplusz, hogy miatta elnézem azt is, hogy évadonként nagyjából előadják ugyanazt a sztorivonalat.
A Sarah Connor Chronicles-t csak tévében követtem nyomon, amíg nem vették le a műsorról, az első epizód nagyon nem győzött meg és vártam, hátha a többinél belelendülünk, de nem sikerült. Nem vagyok nagy Terminator-rajongó, meg hát zavart a főszereplő srác lénye. Aki gyilkológépek elől kémiaórára menekül, az amúgy sem komplett.
Fringe, bírom. Bár őt sem az elképesztő misztikus történések miatt, inkább a karakterek érdekesek, különösen Walter.
Madcows: lesz mit bepróbálnom nekem is :-)
Nfol: a Fringe alakul, a Scrubst meg nézem tovább. Meglátjuk :-)
Köszi a részletes véleményeket! Dicska? Többiek? :-)
Nfol
Dr. Jan Itor, aki szerepelt a Fugitive-ben XD
lost (folyamatos omfg, mindent visz)
scrubs (mert nem lehet megunni)
my name is earl (magam sem tudom miért nézem még)
house (messze van azért a 10estől - ja és nekem a gigaspoilerbe is sikerült belefutni :S)
flight of the conchords (zenésvicces, kurvanagy)
friday night lights (nem csak foci, tiszta dráma)
the big bang theory (szép lassan kedvenc sitcom lett)
nip/tuck (bár ez az évad annyira nem adta)
south park (heti 20 percre jó, néha még tud ütni)
californication (hank moody is the best)
skins (a 3. évad hamarost darálva lészen)
family guy (comedy centralon magyarul nézegetem, tudom, az anyámtérgyekalácsát)
csi (csak a las vegasit bírom nézni, egy időben rendesen ráfüggtem, de most is csípem)
és persze a reality-k: survivor, the amazing race (best reality show ever), america's next top model (nem röhögni, a csajommal muszáj volt nézni :DDD), miami ink
egy csomó mindent kihagytam, de így húsvéthétfőn, telezabálva ennyi jutott eszembe
a fentiekből 24 jack egy napot bírt, dh-t sose bírtam, prison break bannolva lett, shark nem hatott meg, terminator kiafasztérdekel, office tervben, a sci-fiket meg nem bírom
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
ÉS HOL MARAD A SIX FEET UNDER???
MOST AZONNAL NEKIÁLLNI A LEGELEJÉRŐL!
ÉS A DEXTER???
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
Egyébként fogalmad sincs, mit fogsz kapni Rikától az ER miatt :D.
Részemről Dr. House, Six Feet Under, 24, DH, Amazing race a trónbitorlók, de persze mindegyikben van egy-két gyengébb rész, mint a legtöbb sorozatban/műsorban.
A leírtak alapján lehet, hogy még a Scrubs is előkerül, de magamtól közelébe se mennék a sorozatoknak, csak egyrészt régen a nagyszobában folyamatosan ment a TV, másrészt itt van egy csaj, aki viszont képes egy egész napot is eltölteni egy sorozattal.
De tessék még jelenteni a kezdeményeket!
(Ja, és a Terminator-sorozat nekem már névre is nagyon-nagyon trágyaszarul hangzott - mármint ne akarjunk már egy ilyen jó filmből sorozatot csinálni)
Dexter kimaradt, pedig az első szezont végigtoltam. Azóta függőben van...
Amúgy a SFU-t még nem néztem, de van most sok sorozat, amit nagyon nézni akarok, pl. Better off Ted, Being Erica, Rescue Me, Entourage, Extrasm, How I Met Your Mother, Skins... Lassan-lassan haladok majd velük :-)
Az ER meg... tévébe jó, amúgy nem nézném. Akkorse. :-)
Ami még idegen tőlem, hogy realityket nézzek. Amazing Race meg ilyenek... Azzal mondjuk majd teszek próbát, mert még érdekel is :-)
Nfol teszthozzászólást villantott.
Dicska, a Wendigót is!
Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]
Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]
Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]
Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam
Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???
Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]
Erről majd írok én is valamikor...
Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)
S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.
Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!