Most olvastam nemrég Asimovtól az Ameddig a szem ellát című esszékötetet, és itt minden egyes esszét egy-egy anekdotával kezd. Ezek olyan kis történetek, amik vele estek meg. Az egyiknél leálltam öt percre fejet csóválni, mert arról ír, hogy brit tudósokat hallott a rádióban nyilatkozni, és megőrjíti az, hogy ők rosszul ejtik a szavakat. Merthogy az "e" és za "a" hangokat ugye másképp ejtik, mint az amerikaiak, és Asimov szerint az a helytelen, ahogy ők, és az a helyes, ahogy az amerikai angol kiejtés mondja. Aztán leírja ezt: "Dühítő, hogy ők nem hajlandók megtanulni a mi amerikai nyelvünket." (Nem szó szerinti idézet, de nagyjából pontos)... Hát ehhez már pofa kell, nem?

Asimov egyébként is egy figura, mert egy másik anekdotában meg azt meséli el, hogy egy színházi látogatása után odalépett hozzá egy hölgy, akinek csak egy hírességtől volt autogramja, és most elkérte Asimovét. Amikor aláírta, Asimov megkérdezte, hogy ki az a másik, mire a hölgy büszkén azt mondta, hogy Sir Laurence Olivier-ről van szó. Erre Asimov saját bevallása szerint azt akarta mondani, hogy nagyon szivesen adta az autogramot, és minden jót, stb., de a száján ez jött ki: "Bárcsak tudná Sir Laurence, hogy milyen illusztris társaságba keveredett!"

Asimov zseniális volt, én magam is sok művét szeretem, de abban szerintem konszenzusra juthatunk, hogy egy számmal nagyobb arca volt.