2007. november 21szerda

Laza tíznapos szokásos kihagyás után két újdonsággal térünk vissza, ami lehet, hogy három, ha azt is belevesszük, hogy ez itt egy post... Először a legszembetűnőbb dolog, hogy belilult a blog háttere. Ez az árnyalat nem teljesen az, ami a régi blogon volt, sőt, nagyon is különbözik tőle, már csak abból az okból is kifolyólag, hogy ez itten lila, az meg kék volt. Kicsit közelíteni fogom még a régihez, tehát ez mindenképp le lesz cserélve kékre, mert olvashatóság szempontjából tökjó, mégsem az igazi valahogy.

A második dolog az új fejléc, amihez most már adott esetben elég derekas mennyiséget kell frissíteni, hogy előjöjjön, de megéri. Mert nagyon oximoronikus és droidisztikus. Látszik, hogy ki tervezte... A kép minőségéért pedig ezúton bocsánatot kérek töredelmesen, de egyszerűen muszáj volt ebből csinálom, és utólag derült ki, hogy nem volt megfelelő minőségű a kép...

A post pedig a freemailes címemre érkezett magyar spamek gyöngyszemeiről fog szólni, ugyanis a gmailes címemre nem kapok, csak angolul, pedig a legviccesebbek a magyar nyelvűek. Egyszerűen bájosak, de tényleg. Mindjárt meg is látjátok őket, egy képgalériában elbeszélve.

Spam

Az első kedvéért vagy regeltek ezek az idióták egy freemailes címet, vagy valakiét maszkolják, ami még borzasztóbb. És ugye igen hihető a dolog, hiszen mindennapi levelezésében mindenki tük sűrűn használ szöveges linket, ugye? A joggal felmerülő két kérdésre a válaszok sorrendben: a link egy ftp-sitera akart volna elvinni, és igen, szándékosan nem hibajavítóztam ki a címemet, mivel azt a fiókot már úgyse használom, mióta két gmailes címem is van, szóval ez pont spamszüretre ideális :-)

Spam

Ennél meg vagy a g-portál gmail-klónját használták, vagy maszkoltak egy hülye mailcímet, de ebben az igazi finomság a tárgy. Mert ha ilyen tárgyat ír valaki egy spamnek, akkor legalább az elejére költhetne egy kis magánlevélre hasonlító szösszenetet (sose gondoltam volna, hogy még visszasírom Ritti Annát...), de nem, itt bele a közepébe, zene, film, játékok, etc. Hát jólvan. Hála az égnek, hogy ez nem a gmailes címemre jön, mert abban még mindig nem vagyok biztos, hogy az ottani spamszűrő ezt átengedi-e. Kipróbálni nem óhajtom, akármennyire is aranyosak (értsd: szemétség) ezek a fakemagánlevél-spamek...

Spam

Az utolsó drágkő pedig messze a legadvancedebb darab: az inboxból úgy tűnik, mintha a feladó maga az Electronic Arts volna, és szöveget nem, csak egy hi-res képet tartalmaz a játékról. Nyilván azzal a célzattal, hogy vegyem meg. A levél végén pedig közlik, hogy "Ezt a levelet azért kaptad, mert tagja vagy a myVIP közösségi rendszernek." - khmm... Az IWiW mikor kezd el spammelni? De hogy még büszkék is rá, az nem fér a fejembe.

Ja, és MyVIPre már vagy 4 hónapja nem léptem be...

› Daughtry - Crashed

Eddigi hozzászólások:

Nfol

permalink: #1 | 2007. 11. 22., 19:05

Ezek közül egy sem veri át a Gmail spamszűrőjét, ugyanezeket megkaptam én is.

S@ti

permalink: #2 | 2007. 11. 23., 14:56

Vivát Gmail!

Hozzászólnál? Itt megteheted!

Neved

E-mail (kötelező megadni, nem jelenik meg)

Weboldal (opcionális)

Jelöld be, ha szeretnéd, hogy emlékezzek rád, amikor ugyanerről a számítógépről böngészel!

Kommented:


Löncshús: (A kód a mai nap sorszáma, 1 és 31 között.)

Legutóbb

Nfol

Nfol teszthozzászólást villantott.

Nfol

Dicska, a Wendigót is!

Dicska

Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]

S@ti

Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]

Dicska

Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]

Dicska

Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam

S@ti

Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???

Dicska

Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]

Nfol

Erről majd írok én is valamikor...

Nfol

Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)

S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.

Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!