2007. október 5péntek

Egy új és egy régi téma következik most. Fordított sorrendben az első még abból az időből eredezik, amikor vártam, vártam, vártam és vártam, hogy legyen végre újra netem, legyen végre újra blogom is akkormár és tudjam végre folytatni is már. Ekkor fotóztam ezt a hármat:

Film

Music

Sport

Mindezek egy chips csomagolásán találhatók, amelynek az a különlegessége, hogy az oldalán nyitható. TV-packnek hívják, és én azért vettem olyat annak idején, mert 1. csak ilyenben volt csípőspaprikás 2. csak ilyenből gyártanak extranagyot, illetve ha a Lay'snél valami extranagy, akkor már rögtön az oldalán is nyitható.

Namost: a chips nem is volt annyira csípős after all, ráadásul amíg ettem, addig rengeteget tűnődtem azon, hogy vajon én mit gondoltam volna ki egy ilyen hülye ötlet népszerűsítésére, mint kreatív. Adva van ugyebár ez a baromság, hogy a zacskó nyitható az oldalán, nekem erre viszont nem azt kell mondanom, hogy baromság, hanem azt, hogy ez a legkirályabb dolog a világon, sőt, csak ilyet érdemes venn - egyenesen odáig el kell menni, hogy a többi a baromság, nem ez...

Nos, a valóságban létező kreatívnak a fent látható szösszeneteket sikerült kigondolnia, de szerintem a TV-pack elnevezésnél meg kellett volna állnia, ugyanis az még valahogy talán elmegy, igaz, teljesen értelmetlen, hogy miért pont TV-zéshez kéne oldalt nyílnia a zacskónak, de efölött még azért elsiklottam volna quite easily. Amikor azonban a csomag hátoldalán észrevettem ezeket, rögtön nyúltam hűséges K310i-m után, hogy megörökítsem nektek e remekműveket, és blogpostoljak róla egyet. Emellett ugyanis nem lehet szó nélkül elmenni (kb. olyan ez, mint a Praktis képregény egy régi-régi postból... :-)).

Ezek közül a rajzok közül egyes-egyedül a sportosnak van valami köze ahhoz, amit reklámozni akarna. Az még tényleg egész jó, hogy három fanatikus meccsrajongó őrjöngve tömi magába az oldalt felbontott zacskóból a ropogtatnivalót. Tényleg semmi gond, csak azért kicsit karakteresebb is lehett volna az a grafika, mert még a középső emberkéről el lehet hinni, hogy meccset néz, de a két szélsőben semmi nem utal a sportra at all... De persze nem kell mindig túlzásba vinni ezt se, meccset nézni nem csak kifestve és zászlókkal meg sálakkal lehet, szóval ez rendben is van, így legalább megvan az az előnye is, hogy nem túlozták el.

Nézzük akkor a filmeset, mert az van relevancia szempontjából a második helyen. Ez próbálja párhuzamba állítani a horrorfilmben történteket a való életben történő eseményekkel. De miért követelmény ehhez, hogy az oldalán nyissuk ki a zacskót? Mert persze a kép úgy ábrázolja... Semmi összefüggés nincs e feature és a rajz között, ugyanis az előbb még ki lehetett magyarázni azzal, hogy egyszerre három ember tud belőle venni, ha oldalt van nyitva (egyébként én úgy néztem, hogy csak kettő, hogy miért nem tudom biztosan, az kiderül mindjárt). Szóval a relevancia az elég gyenge, de legalább a rajz hangulatos.

És íme az a pont, ahol a kreatívnak teljesen elfogyott minden ötlete, vagy szorított a határidő, de még valószínűbb, hogy minden agyi kapacitását elvette az előző két ötlet kitalálása, ugyanis a Musicnak már semmi de semmi köze nincs semmihez. Ugyanis se a tévéhez, se a zenéhez nem köthető a rajzon semmi. Sok kéz nyúl a zacskóért, és ennyi. Ez bárhol lehet. Akár levágott kezek is lehetnének.
Ez önmagában még elmenne, de ne nevezük el Musicnek, mert ne.

For the record, én ezek után fogtam magam, és kibontottam a hagyományos módon, in the orthodox way. És még sokáig sajnáltam szegény kreatívot...

Az offline spamming jegyében fogant mai második kandidátusunk, aki csak egy képből áll, amely azonban annál velősebb:

High End

Ez egy szórólapról van, ami nyilvánvalóan jelenleg, 2007 vége felé, sokak álmai számítógépét véli ajánlani. E fantasztikus attribútumok azért megérnek egy misét. Egyrészt ugye itt van a legszembetűnőbb, legagyrémikusabb feature, a 256 MB RAM. Hátvazz, pont ma este keresgéltem magamnak MP3-lejátszót (aggasztó számban növekednek a betervezett interjúim, úgyhogy muszáj lesz beruháznom egy diktafon funkcióval is rendelkezőre a közeljövőben), és azoknál 1 GB-nél húztam meg a határt... Szóval ez nevetséges, főleg egy 3000+-os, 64 bites processzor mellé. Aki ezt a konfigot összeállította, annak biztos zsírúj hifije van otthon, és egy régi, recsegős hangszórón hallgatja a kedvenc zenéit monóban.

CD-RW meghajtó. Erre inkább idéznék az Igénytelen PC Játékok Sorozatból: "Jhaaaaaaaaaaaaaaaj...". De most komolyan: mennyiben lehet ma egy olyan? 2000? 3000? És nem tudtak volna bele valami gagyi DVD-RW-t venni legalább azért, hogy azt írhassák oda? CD-RW-meghajtóval akarnak villogni 2007-ben? Kicsit kilóg itt a "falura jó lesz ez is" mentalitás...

Aztán van nekünk egy olyan alaplapunk mindez alá, amiben mind a hangkártya, mind a videokártya integrált. Hát, kéremszépen, ez nekem nagyon gyanús. Igaz, az integrált hangkártya az akár meglepetésszerűen jó is lehet, az én gépem ASUS-lapkájában egy nVidia hangkártya muzsikál, és bár nem éri el az SBLive! szintjét sem, a profig hangkártyáktól megaztán fényévekkel le van maradva, mégsem egy kutyaütő equipment. Amikor viszont már a videokártya is integrált, ott már lehet sírás-rívás később... Persze biztos olyanokhoz kerül majd később, akik futtattatni akarják vele a legújabb játékokat, és csodálkoznak, hogy valahogy csak a 2004-ig bezárólag készült játékok hajlandóak rajta elfogadható sebességgel száguldani (256 MB RAM-mal meg még azok közül is elég derekasan be fog szaggatni némelyik...).

Egy szó, mint száz: irritál, ha valakik az általános fogyasztói tudatlanságra bazíroznak. Mert van, akit el lehet varázsolni a CD-RW-vel is, mint varázszóval, és nem fogja tudni, hogy miért lenne előnytelenebb az integrált hangkártya meg a videokártya, dehát istenem, nem mozog ilyen körökben, ez érthető. De hogy aki egy kicsit is ért hozzá, az nem fog egy ilyen konfigot így chapter and verse megvenni, az is tuti. És ezért nagyon buta ez a hirdetés, mert látszik, hogy olyan a célcsoportja, akik minimálisan sem tájékozódnak, mielőtt megvásárolnak valamit, azaz, precisely: az olyan birka fogyasztókat célozza meg, akik nem nagyon értenek a számítástechnikához. Mindjárt indítok is egy Igénytelen PC Hirdetések Sorozatot a YouTube-on...

SIDENOTE: A képek azért nem látszanak, mert egyelőre nem tudtam rájönni, hogy mit szúrtam el. A javításhoz 1 db Nfol szükséges, felbukkanásáig tessék kattintgatni...

UPDATE: Végül mégsem kellett hozzá Nfol, csak egy kis szöszmötölés (szándékosan nem mókolást írtam :-)). Nfol persze ettől még required, csak jelenleg nem annyira sürgősen.

UPDATE 2: Mp3-lejátszó ügyében jelenleg itt tartok. Ha valakinek van más javaslata, várom!

› Tiesto Feat. BT - Love Comes Again

Eddigi hozzászólások:

Dicska

permalink: #1 | 2007. 10. 05., 10:44

Szerintem ne indíts, mert majd jön a sok AMD Athlon64 3000+ - 256RAM - integrált hangkártya - integrált videókártya rajongó, és jól leszólnak, hogy mekkora "stfu láma" vagy, és márpedig ezzel a konfiggal lehet játszani, csak te vagy noob hozzá. Meg nájtméren sokkal másabb hangja van az RW-nek...

Nfol

permalink: #2 | 2007. 10. 05., 11:12

De a Quake3 biztosan k****jól megy rajta Linuxon.

Dicska

permalink: #3 | 2007. 10. 05., 17:44

Linux alatt emulált Windowsban kis ablakban...

S@ti

permalink: #4 | 2007. 10. 06., 0:48

Meg nem 2007-es szemmel kéne nézni, jóvan?

Dicska

permalink: #5 | 2007. 10. 08., 15:31

:D

Hozzászólnál? Itt megteheted!

Neved

E-mail (kötelező megadni, nem jelenik meg)

Weboldal (opcionális)

Jelöld be, ha szeretnéd, hogy emlékezzek rád, amikor ugyanerről a számítógépről böngészel!

Kommented:


Löncshús: (A kód a mai nap sorszáma, 1 és 31 között.)

Legutóbb

Nfol

Nfol teszthozzászólást villantott.

Nfol

Dicska, a Wendigót is!

Dicska

Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]

S@ti

Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]

Dicska

Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]

Dicska

Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam

S@ti

Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???

Dicska

Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]

Nfol

Erről majd írok én is valamikor...

Nfol

Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)

S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.

Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!