2005-09-17
A tegnap éjszaka meghiúsult a blogírás, mivel valahogy nem volt hozzá kedvem. Mondjuk ezért:
éppen Nfolnak próbáltam DVD-t írni úgy, hogy más DVD-kről is kellett hozzá anyagot másolnom. Namost a DVD-meghajtóm úgy látszik már pontatlan (végülis 2002 októbere óta már megvan), és időnként hibásan másol fel egy fájlt, ami azt eredményezi, hogy azzal a fájllal utána semmit, de semmit nem lehet kezdeni.
Az ilyen fájllal történő bárminemű foglalkozás, legyen az másolás, áthelyezés, DVD-re kiírás, vírusscan, lejátszás/elindítás mind azt eredményezi, hogy a Windows megnézi, hogy hibás a fájl, majd kijelenti, hogy őt ilyen kontármunkával hagyják békén, és nemhogy azzal a fájllal, de utána már az összes többivel sem hajlandó foglalkozni. Magyarán úgy keményre fagy, hogy öröm nézni. Ez olyankor a legjobb, mikor a képen éppen nem látszik, hogy melyik fájllal zajlott a művelet. Így hát tegnap is végig kellett nézni apróra az összes fájlt, hogy megállapítsam, melyikben van a hiba. Persze, amikor kiderül, akkor is az az eredmény, hogy a Windows Antarktiszt játszik, úgyhogy olyankor ismét reset. Aztán fájl letöröl, újra felmásol, ellenőriz, fellélegez, írást újraindít - aztán a gép újra csonttá fagy, mert egy másik fájl is tökéletlenül lett felmásolva... Felordít, resetel, vírusscant indít, végig a képen tartja, mikor lefagy, megjegyzi, reset, letörli, írást újraindít, blogírást elvet, pihenni akar, Végtelen Határokat néz.
Mostanában különféle víziók törnek rám. Többek között nemrég például az, hogy leülök a Winamp elé, benyomom például a New Ordertől a Crystalt, majd megnyitom a Winamp Messengert (ami egy plugin). A Winamp Messenger ötlete először akkor kezdett el bennem érlelődni, amikor 2003 nyarán elkezdtem az ICQ-t használni. Abban van egy olyan hasznos funkció, amellyel életkor, nem, lakóhely és lehet-hogy-még-van-valami-amit-kihagytam szerint lehet keresni kontaktokat. Namost a Winamp Messengerben ez úgy nézne ki, hogy ezek mellé még bejönne az, hogy mindenki tud browse-olni a többiek playlistjében, a program pedig kijelzi, hogy az adott kontaktnak hány %-ban egyezik a playlistje a mienkkel. Persze lehet uploadolni egy külön Messengeres playlistet is, amelyet szintén nagyon egyszerű drag and drop módszerrel lehetne összeállítani. Így kreálhatnánk egy listát az abszolút kedvenc számainkból, de persze akármi alapján kereshetünk a playlisteken belül (akár album szerint is pl.), hiszen erre való az ID3 tag. Ily módon tudnánk kontaktokat keresni. Amellett, hogy a Winamp az, ami szinte állandóan megy a gépemen (most is: DJ Bobo - Respect Yourself), én emiatt a funkció miatt látnám igazán értelmét egy Messenger beépítésének a Winampba. Rengeteg olyan számom, albumom van, amit nem olyan nagyon sokan hallgathatnak, és a közös, böngészhető playlistek segítségével igazán könnyen lehetne közös érdeklődésű embereket találni. Valóban csak nekem jutott eszembe ez az ötlet, és itt még senki nem gondolt ilyesmire...?
Ha már a Winampnál tartunk: csak nekem lenne fontos egy olyan feature, ami highlightolja azokat az itemeket, amik "halottak" a playlisten? Nagyon kellemetlen, hogy ha elteszek valahova egy albumot vagy egy számot, amit még a régebbi helyéről tettem fel a listára, akkor automatikusan átugorja, ily módon sokáig fel sem tűnik, hogy gond van az adott számmal. Pedig ha felajánlaná azt a lehetőséget, hogy minden itemet megkeres a playlisten, akkor az entry alapján könnyen megtalálhatná a fájlokat. Vagy legalább akkor ajánlaná fel, amikor pont egy olyan itemre vált, ami már nincs ott...
Winamp után emlékezzünk meg a tegnapi írásgyakorlat óráról. Ezen nem betűket szoktunk cirkalmasan rajzolni, hanem újságírást tanulunk. Mostanában éppen a tudósítás a téma: "Buli" munkacímmel kell majd jövő hét utáni hétre leadni egy tudósítást. Ami azt jelenti, hogy jövő héten muszáj lesz elmennünk Rockmenzára, amiről aztán ide is jön a beszámoló amellett, hogy leadom a tudósítást. Ha pedig valóban ugyanolyan maradt a színvonal, mint tavaly, akkor (ha a tudósításban nem is, de) itt cseppenként fogom leszedni róla a keresztvizet, aminek bizonyára minden olvasóm (mindaz a két ember...) örülni fog. Stay tuned!
Hűséges olvasóim (mind a két ember, illetve, ha a statisztikából indulok ki, akkor csak egy...) bizonyára olvasgatják Nfol blogját is (most nem linkeltem be, tessék az oldalsót használni itt, jobbra), melynek most a 210. bejegyzéséhez következik itt egy apró kiegészítés. Tegnap digiztem be, és nem az ő tárhelyére töltöttem fel, mondván, ha már a friss gyümölcs elleni önvédelemóra nála van, akkor ez legyen itt.
Mára a vége pedig legyen itt.
Now Playing: Hiperkarma - Mitévő
›
"... aminek bizonyára minden olvasóm (mindaz a két ember) örülni fog."
Talán annak a bejegyzésnek lett a legnagyobb sikere. Többen örültek neki, mint gondoltam...
Winamp Messenger azóta sincs.
permalink: #2 | 2008. 05. 07., 16:35
Gondolom, ezota a post ota ismered a last.fm-et, es fent is vagy. :)
udv,
MDL
Hihi, hogy a Winamppal mi történt, azt elolvashatod később, a foobar orvosolta a problémák nagy részét.
A last.fm-en azért nem vagyok fenn, mert nem tudom. Most már a Winampmessengerre sincs olyan nagy szükségem, mert ha közös zenei érdeklődésűeket akarok találni, akkor Facebook... De még nem kizárt, hogy last.fm-ezni fogok...
Nfol teszthozzászólást villantott.
Dicska, a Wendigót is!
Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]
Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]
Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]
Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam
Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???
Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]
Erről majd írok én is valamikor...
Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)
S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.
Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!