2007-01-26

Ne olvassátok el ezt a könyvet! Már persze akkor, ha jó könyvet szeretnétek olvasni. Ha rosszat, aminek a hibáit jól ki tudjátok vesézni, mint én most majd fogom tenni, akkor csak tessék, lökjétek a kosárba nyugodtan. Aki ezt tervezi, ne olvasson tovább, mert lelövöm a """"""poént"""""". Igen, négyszeres idézőjelben. Ugyanis szégyen lenne poénnak nevezni egy ilyen antiklimatikus könyv utolsó oldalán kiderült információt...

A könyvet akár egy mondatban is össze lehet foglalni, de ezt inkább majd később. Azt nem tudom, hogy Robin Cook előtte mennyire tudott írni, de hogy most nem tud, az tuti. Ajánlom figyelmetekbe a fülszövegből a következő mondatot:

A tárgyalás során dr. Jack Stapleton, neves igazságügyi orvos szakértő tanúként idézi meg a halott asszonyt: exhumáltatja és felboncolja, hogy sógora, Bowman doktor ártatlanságát bizonyítsa.

Ez a könyv 496 oldalas. Mondjuk, hogy 500. Nem tévedünk sokat, azt is a magunk kárára, ugyanis ebből a könyvből 100 is sok. Illetve kevés. Ahonnan nézzük...

A lényeg: az 500 oldalas könyv 400. oldalán még mindig nem történik meg a boncolás! Pedig a fülszöveg azt sugallja, hogy az ezután történő dolgok lesznek az igazán lényegesen a könyv cselekménye szempontjából:

Vajon sikerül-e megtudni, mi lappang a rejtélyes haláleset mögött, vagy a sikeres orvos életét végképp tönkreteszi a koholt műhibaper?

De ha ettől a félrevezetéstől eltekintünk, a könyv még simán lehetne jó, ha nem is arról szól. Hát akkor ne arról szóljon, csak szóljon valamiről. De ez sajnos nem sikerült. Az alaptörténet szerint a főszereplő az igazságügyi orvosszakértő, Jack (nem, sajnos nem az a Jack, mert akkor már 24 óra alatt vége lett volna a könyvnek, és sokkal izgalmasabban...), aki exhumáltatni akarja a holttestet. és akarja. és nagyon akarja, 400 oldalon keresztül. Közben különböző nevetséges red herringekkel próbál az író valamiféle gyanút vetíteni az elhunyt férjére és az ügyvédjére, akinek természetesen olasz neve van, és egyszer bevet hősünk ellen egy gorillát. Hű. Baromi izgalmas.

és amikor végre megtörténik a boncolás, az egész semmit sem ér, mert a legvégére valami akkora címeres ökörség jön ki az egészből, hogy a sztori lyukain (plot hole-ok) akár három egymás mellett szellősen hajtó kamiont is át lehetne vezetni.

A beperelt orvos, Craig a sejtek nátriumcsatornáinak működésével foglalkozik. Ezekről eddig csak kevés tudományos munka született, de fontos kérdés az izom- és idegsejtek működése szempontjából. Ezek a nátriumcsatornákról szóló publikációk többször is előkerülnek a könyv során, és Jack mindannyiszor "elvontnak" és "misztikusnak" találja Craig erre irányuló tevékenységét. Lehet, hogy velem van a baj, de én nem igazán látom, mi olyan misztikus abban, hogy valaki tudományos lapba publikál, valamint a nátriumcsatornácskákat sem tartom elvontnak. Dehát én nem is vagyok igazságügyi orvosszakértő, az is igaz...

Már itt kilóg a lóláb, hogy Cook "hé, te idióta olvasó, figyelj oda, mert ez fontos lesz ám később, csak mivel túl bonyolult ez a te fejedhez, hogy megjegyezd, ezért leírom százszor is" módba kapcsolt. A megoldás pedig a következő: Craig ölte meg a betegét, olyan méreggel, ami pont a nátriumcsatornácskák működését befolyásolja! Ezután pedig a tárgyalás vége felé egyszerűen elmenekül, aztán pedig Jack Kubában találkozik vele, de nem biztos benne, hogy ő az, az illető pedig egy másik néven mutatkozik be, akiről kiderül, hogy Craig egy régebbi betege volt, aki szintén meghalt.

Az egész annyira erőltetett, hogy az valami hihetetlen. és most következzen a beígért egy mondatos összefoglaló: ez a könyv egy orvosról szól, aki kinyírta az egyik betegét, hogy segítse a tudományos munkájában, aztán elmenekült Kubába, és nevet változtatott.

Ha valakinek ennyit mondunk, elkerekedett szemekkel fogja kérdezni: MI VAN???
és igaza lesz.

Mi értelme elmenekülni és nevet változtatni? Azon a néven már nem publikálhat, annál is inkább, mivel az illető halott. Ráadásul a cselekmény annyira llllllaaaaaassssúúúúú, hogy legalább lenne valami épkézláb csattanó a végén... De nincs. Csak ez. Ninja szavaival élve: "Mi ez a hülyeség?"

és most pedig pár sort a telefonról akartam nyavalyogni, de egypár pont megcáfolódott, amivel kapcsolatban akartam, úgyhogy kicsit kevesebb lesz a nyavalygás, de lesz.
Nem tetszik az új telefonomon az, hogy a régi az SMS-ek időpontjául azt írta ki, amikor az az üzenetközpontba beérkezett, ami logikus is. Az új viszont csak azt az időpontot jegyzi, amikor a telefonra megérkezett az üzenet. Az pedig evidens, hogy abban a pillanatban történik, amikor bekapcsolom reggel. Merthogy éjszakára ki szoktam. Így elég gyanús szokott lenni, amikor valaki reggel hétkor kíván nekem SMS-ben jóéjt. További mókás dolgok fognak akkor történni, ha valami határidős dologról szóló üzenetek kapcsán esetleg majd fel kell hívnom az üzenetküldőt, hogy "bocs, ezt mikor is küldted?"... Viszont lehet, hogy én vagyok béna és ezt valahol be lehet állítani, csak nem találtam. Aki tudja, jelezze! Mindenesetre, ha így van, akkor tökrenemértem, miért nem az a default és miért ez a használhatatlan lett inkább az.

Eredetileg nyavajogni akartam amiatt, hogy energiatakarékos módban a telefon nem értesít semmilyen módon arról, ha üzenetet kaptam. Ha például otthon letettem a régit az ágyra, elég volt megfigyelni a villogójának a sebességét. Ha gyors, kaptam, ha normális, nem kaptam. Tiszta sor. Most meg... - nem jelzi sehogy! - akartam volt mondani, de ma reggel észrevettem, hogy mégis. Méghozzá pont azon a módon, ahogy én azt gondoltam, hogy jó lenne: az energiatakarékos óra fölé kirajzol egy borítékot. Ez tehát tökjó.

Az már kevésbé, hogy maga a színes kijelző ennyi energiát fogyaszt. Persze valamit valamiért, de mégis. A régi telefonokat az akku teljes lemerülése után is még vissza lehetett kapcsolni némi pihentetés után egy(pár) vészhívás/vészSMS erejéig, ezeket a színeseket meg már nem. Ez kéremszépen meg se nyikkan nekem, ha egyszer magától kikapcsolt. Ez viszont nem tökjó.

Egyéb keservek viszont jelenleg nem jutnak eszembe. Mindennel együtt azért elégedett vagyok. Persze az USB-kábel és a texteditor még hiányzik, de rajta vagyok az ügyön. A kábel például jövő héten úgy néz ki, meglesz.

és most következzék valami egészen más.

Most jutott csak el a tudatomig, hogy ezek az idióta magyar filmforgalmazók lefordították a Shaolin Soccert Üsd, vágd, focizzál!-ra. Üsd, vágd, focizzál!. Nem, ez nem vicc. Mi a grapefruitcseppes tea bajuk volt a Shaolin foci címmel? Megmondaná valaki? Nem, ez nem vicc. Tényleg káromkodásnak használtam a "grapefruitcseppes tea" szókapcsolatot.

Now Playing: Dirty Vegas - Roses
A Pandora netrádión keresztül hallgatom, ami oltári ötlet egyébként. Innen tudtam meg, hogy a Dirty Vegas kiadott egy One című albumot 2004-ben... Mik vannak.

Komment-link

Eddigi hozzászólások:

Aurora

permalink: #1 | 2007-01-26 13:56:49

Áhá!!!! Mégiscsak volt értelme a borzalomnak, amivel megitattalak.
Kaptál egy új káromkodást. Az új klán ajándéka. Az első....

Nfol

permalink: #2 | 2007-01-26 22:46:40

A könyvből hamarosan három évad terjedelmű tévéfilm-sorozat fog születni, meglásd.

Az SMS időbélyeget nem tudom én sem átállítani, viszont ha lejjebb veszed a kijelző fényerejét két osztással és sötét háttérképet használsz - vagy semmilyet -, rögtön nem fog annyit zabálni a kijelző.

S@ti

permalink: #3 | 2007-01-27 00:01:02

Aurora: azért néha tanul az ember új dolgokat is, a grépfrútcseppestea életbe!

Nfol: majd TXT-olvasás közben valószínűleg lejjebb veszem a fényerőt, kösz a tippet!

tibi

permalink: #4 | 2007-01-27 12:12:11

robin cook? nem gondoltam volna rólad!!
figyi, ez a pali kb 30 éve nem ír másról csak műhiba-perekről, és nem is keveset. most gondold el, hogy kifogyhatott már a témából. és most nehogy azt hidd, hogy az első könyvei jobbak voltak. nem. azok is unalmasak voltak. és ez csak romlik ám az idővel...
de robin cook nálam körülbelül a "harlequin" meg a "szív hangjai" ponyva-sorozattal mozog egy pályán. hogy került ez hozzád?
ja, éjjelre nem kapcsold ki a telefonodat!!!!
tib.

Dicska

permalink: #5 | 2007-01-27 15:54:43

Kérem szépen, több képpont, nagyobb videómemória --> több áram.
Eszed, nem eszed, nem kapsz mást. Ne legyünk kiselefántok. Egyik (ágyik) fülén (fülin) be (bá), másikon meg ki. Adjak tölcsért?

Amúgy meg megint adatbázis-meghalás volt, lassan tüntetni fogok:)

S@ti

permalink: #6 | 2007-01-27 16:31:26

Tibi: jééé, felbukkantál? :D
Bevallom, van itthon egy csomó Robin Cook könyv, de egyikre se emlékszem, pedig párat olvastam. Anyukám egyik kedvenc szerzője, ezt a könyvet neki vettem karácsonyra, és most jutottam odáig, hogy elolvassam. Több RC könyvet ingyen se viszek haza...

Egyébként most direkt elhatároztam, hogy elolvasom a Mutáció című könyvét, mert kíváncsi vagyok, régen jobban írt-e, ezért random levettem a polcról egy régi könyvét, de... Lehet, hogy jobban meggondolom ezt az akciót inkább :-)

S@ti

permalink: #7 | 2007-01-27 16:32:19

Dicska: Lacibá', maga itt??? :D

Dicska

permalink: #8 | 2007-01-29 13:58:24

:)
DODI! GYÁRE!

Amúgy most próbáltam a TXT editort (vagy mit), és sajnálattal tapasztaltam, hogy nem SE, hanem valószínűleg SE T6x teflonokra jó csak:(.
De az is lehet, hogy csak az én k700i-m nem szereti.

Dicska

permalink: #9 | 2007-01-29 13:59:10

Ja, és az előbb megint bedöglött az uw :D

Dicska

permalink: #10 | 2007-01-29 14:01:00

Ja, és
SPAM
SPAM
SPAM
.
.
.

S@ti

permalink: #11 | 2007-01-29 14:51:01

Nfol, neked milyen telefonod van?

Dicska: költözök, és letiltalak!

Tibi: elkezdtem a Mutációt, olyan rossz... De még nem kiabálom el. Lehet, hogy ebből is blogkönyvkritika lesz :D

S@ti

permalink: #12 | 2007-01-29 14:51:31

Elkezdtem a Mutációt, NEM olyan rossz... Jaj, ez a sors keze, hogy pont ezt gépelem el...

Nfol

permalink: #13 | 2007-01-30 11:19:29

Dicska: én eddig csak két készülékre tettem fel, ebből az egyik éppen egy K700i volt, a másik pedig a saját K750i-m. Nem tudom, hogy számít-e valamit ebben az esetben, hogy mindkettő független volt. A mobilok is megőrizték a számítógépeknek azt a remek tulajdonságát, hogy nincs két egyforma...?

S@ti: SE K750i-m van.

Dicska

permalink: #14 | 2007-01-30 14:00:48

Az vidám, az enyém is független, és az indításnál csak bejön egy kéknégyzetes KITT-villogó, és azzal köszöni szépen a telefon, és kikapcsolásig semmi.
Megintbekapcs után hasonló. Csak engem tán a T6 felirat zavart meg.
Vagy ennek 25 percig tart a telepítés? (majdnem addig vártam).

S@ti: Megígérem, jó fiú leszek. Nem kell mindig az a csúnya spam, hiszen van még
BEAN,
BEAN,
BEAN,
.
.
.

Nfol

permalink: #15 | 2007-01-31 10:32:06

Ó! Futófény-jelenség itt is megvan, utána viszont elkezd érdeklődni, hogy matathat-e ő a memóriakártyán és öt oké után megjelenik a menüje. De fejlett szoftver, ugyanis akkor is tudja, hogy van memóriakártyám, amikor az nincs is benne a telefonban! :)

Look! It's Bicycle Repair Man!

S@ti

permalink: #16 | 2007-01-31 10:51:06

Akkor ez mostnem úgy működik, hogy be kell másolni az alkalmazások közé és elindítani? Vagy ezt most arra mondjátok, hogy akkor van ez?
Jaj... Vagy ez túl egyszerű lenne?

Egyébként ma voltam az üzletben a kábelért, és... a közeljövőben post lesz belőle. Egyelőre elég az hozzá, hogy nincs a kezemben a kábel, és nem tudom, mikor lesz...

Dicska

permalink: #17 | 2007-02-02 10:32:47

:D
S@ti: Úgy műxik, hogy be kell másolni az alkalmazások közé. Aztán elindítani. Utóbbi műveletnél két eset áll fenn, a fentebb taglaltak szerint:(.
Kábelszerzés olvas...

Nfol: Az vidám, mert nekem memóriakártyám az nincs.
A bicycle repair man kivételesen megvan, úgyhogy jár a jól megérdemelt lol.

S@ti

permalink: #18 | 2007-03-18 21:52:55

A TextEditor nem működik. Viszont a telefon magától megnyitja a TXT-ket. Tökjó :-)

Hozzászólnál? Itt megteheted!

Neved

E-mail (kötelező megadni, nem jelenik meg)

Weboldal (opcionális)

Jelöld be, ha szeretnéd, hogy emlékezzek rád, amikor ugyanerről a számítógépről böngészel!

Kommented:


Löncshús: (A kód a mai nap sorszáma, 1 és 31 között.)

Legutóbb

Nfol

Nfol teszthozzászólást villantott.

Nfol

Dicska, a Wendigót is!

Dicska

Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]

S@ti

Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]

Dicska

Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]

Dicska

Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam

S@ti

Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???

Dicska

Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]

Nfol

Erről majd írok én is valamikor...

Nfol

Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)

S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.

Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!