2007-01-14
› S@ti. Eddig 5 hozzászólás.
Kábel nélkül is sikerült fotóznom magamnak jókis UT-s háttérképet, de ezt most még kábellel se tudnám megmutatni, hogy hogy mutat, mert a telefonnal nem lehet lefényképezni saját magát. Majd megkérek valakit, hogy fényképezze le a telefonjával a telefonomat. Végtelenített kép. Most pedig képet fogok linkelni, miközben az In Search of Sunrise 5-öt hallgatom.
Szóval amikor utoljára linkelni akartam ezt a képet, akkor az UW nem tudott feltölteni. Most már tudott, amikor az előző postot írtam, de akkor nem linkeltem be, mert kiakasztott a kábel.
Tehát így nézett ki a régi telefonomon a háttérkép. Egy egész napom ráment középiskolában, mire megcsináltam. Pixelenként kellett megrajzolni, és a nap legelején direkt felrajzoltam egy vázlatot négyzetrácsos füzetbe, hogy milyen legyen a vonalak meredeksége, hogy kijöjjön középre. és amint látható, még árnyékot is rajzoltam neki, ezért kétszer addig tartott, mint amúgy tartott volna. 2004 márciusában készült el, amikor már csak egy hónap volt hátra a Kill Bill: Vol. 2 bemutatójáig. Az első részt btw nem láttam moziban sajnos. Aznap minden órán ezzel szórakoztam a pad alatt, rajzoltam a vonalakat pixelenként.
Ma meg már csak megnyomok egy gombot és kész. Ez a fejlődés. és képernyőről fotózva nem is néz ki olyan rosszul. Lehet, hogy meg is tartom.
Vasárnap van, azaz pont egy hete annak, hogy a Heti Hetesben Hajós elmondta, miért nem érdemes barlangba menni, amiből aztán egy egész beszélgetés kerekedett a barlangokról. A műsorban még azt is megtudtuk Hajóstól, hogy hogyan is kell darált húst vásárolni, valamint hogy mi is az a rádióújság tulajdonképpen.
Mindezekből kiindulva, azt hiszem, a mai műsor után is lesz mit linkelni...
Nemsokára átpofozom az oldalt található linkeket kicsit rendesebbre, mert már annyi Hajós-videó van, hogy nem érdemes mindet közvetlenül linkelni. Lehet, hogy teljesen meg is szüntetem a "Multimédia" kategóriát és valami más lesz helyette. Még megálmodom. Mindenesetre, nagy-nagy változások lesznek. és ez fenyegetés!
Now Playing: Photek - Ren 2
Klasszikus és nyugtató. Össze kéne vágnom rá valami klipet, hogy legyen már hozzá valami jó képanyag is a YouTube-on...
Komment-link
›
Egy vagy két tükörrel meg lehet oldani.
Vagy ha a régi telefon kijelzőjére megrajzolod az új telefonnal lefotózott képernyőképet monokrómban, az is egy szép megoldás lehet.
Ja, tényleg... Csak nincs kéznél tükröm perpill :-)
Illetve ááááááá!
Tudod mit lehetne lefotózni tükrökkel? Azt, ahogy lefotózod a saját telefonodat...
Nagyokos :D
"Vagy ha a régi telefon kijelzőjére megrajzolod az új telefonnal lefotózott képernyőképet monokrómban, az is egy szép megoldás lehet."
Rajzoljon a régi telefonommal az, akinek nincs új :D
Nfol teszthozzászólást villantott.
Dicska, a Wendigót is!
Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]
Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]
Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]
Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam
Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???
Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]
Erről majd írok én is valamikor...
Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)
S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.
Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!