Igen, filozofikusság. Ez az, ami arra sarkallja az embert, hogy blogbejegyzést írjon, ha történnek olyan dolgok, amelyek ezt kívánják meg. A filozofikusság az egy blog számára vitális jelentőséggel bír. Hiába vannak az embernek sirámai, örömei, ha nem filozofikus alkat, akkor halálunalom lesz a blogja, és senki nem lesz arra kíváncsi, hogy "jajistenem, ma nem volt valami meleg, ezért fáztam", vagy éppen arra, hogy "tökjó volt, mert ma vettem hamburgert és finom volt". Ugye nem.

Ezérthát most, itt, ahogy mindig, a filozofikusság kedélyes vizeire evezve, közös erővel, összefogva, egy csodálatos unityt alkotva fogjuk elküldeni a *****-ba az összes mobiltelefon-kiegészítőgyártó céget. Igen, még akkor is, ha azonosak a mobiltelefongyártó cégekkel. Mert így igazsgágos.

Történt egyszer egy ezen a héten vala volt napon, hogy Aurorával bementünk abba az üzlethelyiségbe, aholis én nemrég vásároltam egy Sony Ericsson K310i-t, és kértünk hozzá egy USB-kábelt is, amely kapcsán belső hangom a hosszabbítókábel-vásárlás tapasztalait felelevenítvén 1000 Ft körüli összeg elhangzására való expekcióját fejezte ki felém. Belső fejemmel bólintottam, s mentálisan fel is készültem a traumára, ugyanis fent nevezett termékre annak idején 150 Ft körüli összeget jósolt már említett belső hangom, s a 600 Ft-os végösszeg hallatán joggal esett le belső állam. De ez már a múlt, most taktikusan szinte irreális összeget mond, okos, okos, gondoltam én. Megismétlem: gondoltam én.

Az eladó barátságosan közli, hogy adjam kezébe készülékemet, s nem is vettem zokon, hogy bekapcsolt állapotban, csakúgy on the fly kikapta belőle az akkut. Már finoman figyelmeztettem volna, hogy nem, nem kell kivenni ahhoz az akkut, hogy megnézzük, milyen az interface, de ez neki is hamar leesett, és a "Ja, ezt most miért is csináltam?" mondattal vissza is zökkentünk az ilyenkor szokott kerékvágásba. Egyúttal én, mint vásárló, láthattam, hogy az eladó is ember, tehát csak nem mond egy ezresnél tényleg nagyobb összeget, merthát az alapjaiban csapta volna agyon az előző jelenet ebben a tér-idő kontiniumban való megtörténtének létjogosultságát, hiszen egy olyan párhuzamos univerzumban, ahol egy ilyen USB-kábel az említett összeg feletti árkategóriába esik, az akku kivételének szükségtelenségére való rádöbbenéses, sokkoló reveláció hatására bizonyára úgy vágta volna földhöz még testre sem szabott telefonomat, hogy menten tönkremegy, kártérítés pedig nincs. Gondoltam én, felépítve az emberi üzletkötés és emberi árkategóriák minden ízében kívánatos koncepcióját fejemben.

Csupáncsak azt hagytam ki a számításból, hogy nem a kedves eladótól függ az, hogy milyen összeget mond. Belső világom kártyavárként omlott össze (ej, ej, de köznapi és közhelyes hasonlat ez ebben az egyébiránt oly finoman cizellált textusban... nade a következő tagmondattal javítok ám!) annak a pszichedelikus élménynek megtapasztalásakor, amikor a kedves eladólány a gonosz, inhumánus telefonkiegészítő-gyártók szócsövévé átlényegülvén közölte a belső hangom által már gondosan kikalkulált összegnél négyszer nagyobb árat.

Mindezt úgy, hogy a kezében tartott kábel nem is volt jó a K310i-hez, s emiatt aztán abban maradtunk végül, hogy a szükséges kábelt megrendelés útján fogom megkapni, s felhívnak, ha megérkezik.

Nade térjünk csak vissza az előző előtti bekezdéshez itt egy pillanatra, feleim. 4K 2007-ben azért, hogy újonnan vásárolt telefonom minden multimédiás funkcióját kényelmesen ki tudjam használni. Ilyenkor vesz erőt az emberen az a bizonyos határtalan filozofikusság. Ez az a pillanat, amikor az ég összeszűkül, köd telepszik a környező világra, amely olyan áthatolhatatlan, mint az adásszünet szemcséi a tévében, amelyek mindenhol ott vannak; s egyszerre egy olyan területen találod magad, amely hasonló ahhoz, amit a Tizenharmadik emelet főszereplője látott a film egyik kulcsfontosságú jelenetében. Akkor az üzletből kilépve önmagadból is kilépsz, tudatot szabadon lebeg a térben, ahol nincs más, csak a légréteg, messze a füstöt ontó gyárkémények felett, nincs USB és nincs soros port, nincs átviteli sebesség, csak örök béke és nyugalom. A csodálatos beteljesülés élménye, amikor rádöbbensz: célbaértél.

Azután mindez fokozatosan elmúlik, visszaszippantódsz testedbe, amelyet ebben a létidóben használni vagy kénytelen, s ezzel együtt visszatérnek az emlékeid, hogy tudniillik ha a testedet használni vagy kénytelen, akkor a telefont is használni vagy kénytelen, és gúzsba vagy kötve, ha használni kívánod rendesen, ha már úgyis használni vagy kénytelen, mert te igenis át akarod tölteni a New Ordertől a 60 Miles an Hour refrénjét csengőhangnak, de ismét a válladra nehezedik az összeg súlya és nincs appelláta, nincs esély, nincs kompromisszum és nincs kiút, s kétségbeesetten emlékezel és kapkodnál két kézzel az előbbi lelki béke után, de nem marad más, csak az aztakurvaeget.

Azt hiszem, rá fogok kérdezni az árra a telefonban, ha felhívnak, hogy megérkezett, nehogyaztán rádobjanak még pár ezrest az csak azért, mert ez a kábel már jó a telefonomhoz.

Now Playing: A blog történetének első kicsillagozatlan csúnya szavának tiszteletére néma csend.

Komment-link