2007-01-04
BUéK mindenkinek az év első postja alkalmából!
Az év első postja pediglen két részből fog állni, az első rész pediglen a tegnapelőtti nap egyik HírTV-s műsoráról értekezik.
Január 2-án fél hat körül kapcsoltam a HírTV-re, ahol az "Eszmecsere" című fantáziadús címmel (Palik-klasszikusra való leheletfinom utalás!!!) megáldott műsor folyt éppen. A szomorú arcú műsorvezető a nézők hívásait várja folyamatosan, ebben az adásban éppen a babakötvény bukásáról és arról lett volna szó, hogy a FIDESZ alkotmánybírósághoz fordul a már-nem-tudom-mi-de-akkor-se-nagyon-érdekelt ügyében. A többi témára, ha voltak, már nem is emlékszem, ugyanis aznap a néezők megcsodálhatták a média teljeskörű kudarcát. Illetve a HírTV kudarcát, ezen belül is a műsor szerkesztőinek csúfos fiaskóját. Ez flat on the floor volt a javából...
Az történt ugyanis, hogy az első telefonáló a témák felett szívfájdalom nélkül átsuhanva rögtön az öszödi beszédről kezdett értekezni két percben. A következő telefonáló a témák felett szívfájdalom nélkül átsuhanva az október 23-i eseményekről, és ezzel összefüggésben Gyurcsány Ferencről beszélt. Ekkor a műsorvezető, ha lehet, még világfájdalmasabb képpel szinte könyörgött a nézőknek, hogy valaki ugyan szóljon már hozzá azokhoz a témákhoz is, amikről itt szó kéne hogy legyen. A harmadik telefonáló pediglen a témák felett szívfájdalom nélkül átsuhanva a gyógyszerárak aktuális változásáról prezentált egy személyes jellegű beszámolót.
A félórás műsor műsorideje pillanatok alatt leolvadt úgy, hogy egy árva telefonáló nem sok, annyi sem bagózott oda a FIDESZ alkotmánybírósághoz való fordulására, vagy a babakötvényre. Mindenki emberből van ugyanis és január 2-án ebben az országban, aki betelefonálós műsorban végre szóhoz jut és a TV-n keresztül az emberekhez szólni tud, persze, hogy ignorálja a babakötvényt úgy ahogy van, mert az érdekli, ami neki előző nap a nyakába szakadt: adóemelés, gyógyszeráremelés, újfajta adók, gázáremelés...
A műsorvezetőn pedig látszott, hogy emberileg tökéletesen megérti azt, hogy nem lesz itt olyan ember, aki nem ezekről fog beszélni, de hivatalból mégis szinte már tényleg térden állva azért kellett hogy könyörögjön, hogy valaki ugyan legalább köhögje le az egyik témát...
Ezt nevezem én a média kudarcának. Mert ha valaminek, hát a médiának kéne tudnia azt, hogy az emberekhez kell szólnia, és így bele kell tudni gondolni az emberek helyzetébe a Naprendszerben, a Földön, Magyarországon, 2007. január 2-án. Ezt bukták el, de nagyon szánalmasan, mert ha az utcáról berángatnak valakit a szerkesztők, hogy ugyan már mondja meg, milyen témák legyenek, azonnal rávágja, hogy január 2-án akármilyen témát is írunk ki, ha a nézők telefonjait várjuk, akkor biztos, hogy csak az áremelkedésekről és Gyurcsányról lesz szó. De az hétszentség, hogy csak ezekről. Bárki megmondta volna.
Ehhez képest a szerkesztők kiírták az aznapi témákat, mintha előző nap mi se történt volna, és elavult hozzáállásukkal nagyon megjárták: bebizonyították, hogy műsoruk egy idealizált emberiségnek szól, akikkel bármit meg lehet tenni január 1-jén, mert ha a tévében szóhoz jut január 2-án, akkor is szolgalelkűen a képernyőre kiírt témákról fog értekezni...
Tanulság: a néző úgyis arról beszél, amiről akar. A média nem diktálhat. Illetve úgy nem diktálhat, ha közben nézői telefonokat, véleményeket is vár. Ennek persze úgyis az lesz a vége, hogy arról fognak beszélni, amiről akarnak, és nem engedik a nézőket telefonálni. Aztán majd szerelhetjük a teleképeket fel a falunkra...
Kis jövőbetekintés gyanánt pedig ezennel kijelentem, hogy ugyanez meg fog történni január 16-án is, amikor a szekersztőknek addig nem fog terjedni, hogy a jauár 15-én életbe lépő változásokról írják ki a témákat, mégis minden telefonáló a vizitdíjról és ehhez hasonlókról fog beszélni, és tökre nem fogja érdekelni, hogy Kóka Jánosnak van-e új nyakkendője vagy nincs.
A bejegyzés második része pedig Dicska egyik kommentjének hatására születik meg, ugyanis kicsit magam is meguntam, hogy az uw az utóbbi három hónapban... hmm... hogy is fogalmazzak, hogy a szalonképesség határain belül maradjak... nem volt éppen a megbízhatóság mintaképe. Az 502-es "A PHP-script átlépte a futtatására szánt időkeretet"-től elkezdve a "Proxy Error"-ok végeláthatatlan során át még a "404"-re is volt időnként példa. A december 31-i downtime-ról már nem is beszélve.
[20:49:27] S@ti: mert dec 31 alkalmából nem működött az UW
[20:49:37] nfol: és BUéK, nem?
[20:50:53] S@ti: hogyne
[20:50:55] S@ti: :D
[20:54:27] nfol: "az év utolsó napján nehogy már a hülye blogoddal foglalkozzál, vazz!"
[20:54:48] nfol: kitalálták a kreatívok
[20:55:04] S@ti: hűűű
[20:55:12] S@ti: ezzel mennyi ember életét tették jobbá
[20:55:24] S@ti: aki ezért más, sokkal-sokkal fontosabb dolgokkal tudott foglalkozni
[20:55:25] S@ti: such as
[20:55:37] S@ti: gázáremelkedés, diákkedvezmény-eltörlés...
[20:55:41] S@ti: öröm az élet :D
Egy darabig tűrtem, és még most is adtam magamban egy hónapot az uw-nek, hogy hozza rendbe magát. De Dicska kommentjének hatására ezt most hivatalosan, itt is bejelentem: ha február 4-ig nem változik jelentősen a helyzet és nem lesz nagyságrendekkel megbízhatóbb a rendszer, akkor költözök. Period.
Now Playing: Yonderboi - Soulbitch
Az Nfol által említett Splendid Isolation egyelőre nem ragadott meg túlságosan, de azt be kell ismernem, hogy ez egy frankó szám. A többi még feldolgozás alatt. és tényleg hasonló a hangzásvilág a Neo első albumáéhoz. No hiszen.
Komment-link
›
Nfol teszthozzászólást villantott.
Dicska, a Wendigót is!
Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]
Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]
Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]
Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam
Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???
Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]
Erről majd írok én is valamikor...
Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)
S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.
Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!