2006-12-31

Annyira megtetszett az előző postban saját elmélkedésem és "A nap tanulsága", hogy végülis ezt tettem meg 2006 legutolsó bejegyzésének címének.

Jöjjön egy kis visszatekintő, először csak a tegnapi délutánra, aztán 2006-ra és a blogra. A tegnap délután interkulturálisan telt, ugyanis Aurorával meglátogattuk Nurult, a már említett bangladesi srácot, aki 25 évesen a másoddiplomáját készül megszerezni itt. Beszélgetve vele, kiderült, hogy Bangladesben jelenleg olyan kormány van, aki tesz is a népért. Erre mi csak a Gyurcsány-botrány részleteivel tudtunk volna felelni, úgyogy inkább passzoltuk volna a témát, ha ő engedte volna, ugyanis hangosan elkezdett elmélkedni és számolni. Azt mondta, hogy amelyik kollégiumban lakik, ott 100 eurót kell fizetnie a szállásért havonta, plusz élelmezésre szintén 100 eurót, végösszegként némi számolgatás után 70-80 ezer forint jött ki havonta, hogy neki annyira van szüksége. Ez a világ másik feléről származó ember elgondolkodott: ha neki ennyi kell havonta, akkor ilyen nevetségesen alacsony fizetésekből errefelé hogy tudnak megélni az emberek? Mi meg erre csak annyit tudtunk válaszolni, hogy "Well, it's very hard to survive in this country..." De utána is még sokáig kísértett az az ártatlanul naiv arc, amivel meg tudta kérdezni, hogy "... but if their income is so low, how can people in this city survive?"...

Szóval ilyen hangulatban telt a tegnapi nap, ahol birge is ott lett volna, de végülis a Mátrix miatt nem volt. Illetve nem tudta kideríteni, hogy lesz-e Mátrix és azért nem volt. Vagy majd megmondja egyszer, hogy miért nem volt. De nem volt. :-(

Térjünk rá akkor az ilyenkor szokásos... (Statisztikára!!! - dörgi a tömeg)

Nos... igen. No, milyen jó látni, hogy figyeltek! :-)

Tehátakkor statisztika. Ami úgy néz ki, hogy:

2006-ban 108 post született, ez napi átlagban (365 nappal számolva) 0,295 bejegyzés megírását jelenti.

Csak képzeljétek el, milyen hihetetlen melós dolog mindennap leülni és megírni egy bejegyzés 30%-át! és nem írhatod tovább, így nem ritkán egy gondolatot szakítasz meg írás közben és... Huh. Nehéz a blogger élete, tudjátok...

Amióta kommentálni lehet, 248 komment született, és ezek mindegyike 2006-ban! Hogy mi mindennek lehet örülni...

Zenei szempontból sajnos már nem sok örülnivaló van. Íme azon albumok listája, amik 2006-osak is és meg is hallgattam őket idén - némi megjegyzéssel mindegyikhez:

Anima Sound System - We Strike! - Sajnos nem sikerült olyan nagyot csapniuk Animáéknak. A Technotoys Blues kellemes betegségét sikerült csak felidéznem magamban, mikor véleményt akartam írni erről az albumról így fejből, és a másik értékelhető tracknek már a playlisten kellett utánakutakodnom. A World at War-ról lenne szó egyébként, ami ugyan erősen Asian Dub Foundation koppintás, de attól még jó. Az album viszont sajnos nem az.

Breaking Benjamin - Phobia - 2006 egyik legjobb száma, a Breath kivételével sajnos csak a Diary of Jane mondható átlagon felülinek. Általában viszont persze az összes track átlagon felüli tőlük, de önmagukhoz képest átlagon felülit viszont csak ebben a két esetben sikerült alkotniuk. A Breath-ről lesz még szó ebben a postban...

(Egyébként az is riasztó, hogy amikor a tavalyi Az év albuma 2005 című bejegyzést írtam, akkor kapásból szinte az összes 2005-ös albumot fel tudtam sorolni, amiket hallgattam és nagyrészt fejből írtam azokat, amik odakerültek. Most meg... nézegetnem kell az Albumok könyvtáramat a Commanderben! This is insane!
Anyways, megtaláltam a következőt. Menjünk tovább...)

Enigma - A Posteriori - Mikor először hallottam erről az albumról, azt mondtam magamban: "Hééé, új Enigma album? Az tökjó lesz!". De nagy csalódás ért, mert erről az albumról egészen egyszerűen hiányoznak azok a csavarok és hangzásbeli hangulatelemek, amelyek naggyá tették a 2000-ben megjelent The Screen Behind the Mirror albumot. Ráadásul annak még a címe is sokkal-sokkal jobb volt...

Gnarls Barkley - St. Elsewhere - Na, végre! Itt az év Albuma, úgy illő, hogy dicsérjük egy kicsit:

A zenei kirándulást az R&B, elektronikus zene, valamint néhol a rap területére a játékos Go-Go-Gadget Gospellel kezdjük, amely már rögtön az elején megragadja a figyelmünket, aztán a sodrás nem veszít lendületéből. Egy merő poén például a The Boogie Monster című szám, játékos bohóckodás ezzel a stílussal, mégis elképesztően szórakoztató hallgatni, valamint könnyű azon kapni magunkat, hogy dudorásszuk. A címadó St. Elsewhere még majdhogynem a leglassabb és legálmosabb az összes közül, de a hangulata leírhatatlan, csakúgy, mint a konvencionálistól igencsak eltérő ritmusokkal operáló Storm Coming, amely hangulatában valóban hasonló egy viharhoz. A klipjében Dennis Hoppert és Dean Stockwellt is szerepeltető Smiley Faces garantáltan mosolyt csal arcunkra, a Transformer pedig elképesztően rövid idő alatt elképesztően sok energiát képes adni - ajánlott például egy nehéz nap kezdetén reggel ezzel indítani! A Just a Thought meg egyszerűen remekmű. Period.

Ahogy az album is az. Az év Albuma 2006. Tapsoljuk meg Gnarls Barkley-ékat!

Kasabian - Empire - A Kasabian 2004-es azonos című albumánál ez az új release egy kicsit halványabbra sikerült, de határozottan nem rossz. Klasszikusok azonban sajnos nincsenek rajta. A By My Side és a Shoot the Runner érdemel különleges említést róla...

P.O.D. - Testify - Hááát... Sokban hasonlít a 2001-es Satellite albumhoz, sőt, ha úgy nézzük, nem sokkal gyengébb. De ott valahogy mégis találtam több kiemelkedő dalt is, mint az itteni három: Roots in Stereo, Teachers és Lights Out!. De legalább ez a három tényleg tökjó.

Placebo - Meds - Hát a srácok tényleg jól tették, hogy bevették a gyógyszereiket. De ezzel együtt is csak három igazán jó számot sikerült erre az albumra applikálniuk. A Post Blue még szóba fog kerülni ebben a postban, a másik két szám pedig a Drag és az Infra-Red

Poets of the Fall - Carnival of Rust - 2006 második legjobb albuma. Csak kicsit marad el a Signs of Life-tól, de rajta van 2006 legjobb száma, amiről még lesz szó...

The Crystal Method - London OST - Bár OST és így félig nem számít, mégis idevettem ezt az albumot, mert nagyon-nagyon jó. Tényleg nem nagyon tudok róla rosszat mondani, kiemelkedő TCM-anyag. Jó lenne most már egy folytatás azért a 2003-as Legion of Boom albumhoz is...

Zagar - Szezon OST - Hááát... Ez, mit szépítsük, nyomába nem ér a Local Broadcastnek (2002). Szóval jó lenne, ha a fiúk sürgősen kidobnának egy új albumot! :-)

Akkor most azért mégiscsak ideteszem az első három albumot, bár gyenge volt a felhozatal...

1. Gnarls Barkley - St. Elsewhere (Az év Albuma!)
2. Poets of the Fall - Carnival of Rust
3. The Crystal Method - London OST

Most pedig a számok tekintetében következik eredményhirdetés...

1. Poets of the Fall - Carnival of Rust (2006 legjobb száma!)
2. Breaking Benjamin - Breath
3. Placebo - Post Blue

Egy kis nyavajgás következik a végére (a negyediken...), mivel most átadom a szót a "Jó lett volna, ha..."-szekciónak:

- Jó lett volna, ha kijön 2006-ban a Weather Underground. Új Massive Attack albumot akarok most már végreeee!
- Jó lett volna, ha a Portishead is kidob egy albumot...
- Jó lett volna, ha van 2006-ban új Air-album is
- Jó lett volna, ha 2006 egyben egy új Hoobastank album éve is. Annyira jól sikerült a The Reason album 2004-ben, hogy alig várom a folytatást...
- Jó lett volna, ha a Within Temptation is kijön egy új albummal ebben az évben...

Még tudnám folytatni, de hagyjuk, mert senkit nem érdekel :-) Van még két album 2006-ból, ami már megvan, de még nem hallgattam őket: Incubus - Light Grenades és Evanescence - The Open Door.

Figyeljétek meg, hogy senkitől nem kívántam lehetetlent, mert olyan együttesektől, amelyek 2005-ben albumot adtak ki, nem kértem újat. A Prodigy-től sem követeltem új albumot, tekintettel arra, hogy a The Fat of the Land és a Always Outnumbered, Never Outgunned album között mennyi idő telt el...

A filmekre és a játékokra később kitérünk egy újabb 2006-ról szóló postban, ahogy azt már tavaly megszokhattátok...

Most pedig nincs más hátra, mint azokat az egyéb zeneszámokat megemlíteni, amik ugyan nem 2006-osak, de 2006-ban fedeztem fel őket és zseniálisak:

FC Kahuna - Hayling
Motorcycle - As the Rush Comes (Gabriel & Dresden Remix)
Fear Factory - Edgecrusher (Urban Assault Mix)
Rammstein - Nebel

Ennyi jutott eszembe most hirtelen. Kiegészítés még lehet, hogy jön...

Now Playing: FC Kahuna - Hayling
Bezony. Az évet megkoronázandó :-)

2007-es edit: az uw hibájának köszönhetően, dec. 31. második felében nem volt elérhető egyetlen uw-s oldal sem. Így vissza kellett TimeStampelnem ezt a bejegyzést...

Komment-link

Eddigi hozzászólások:

Aurora

permalink: #1 | 2007-01-01 18:49:30

Végre megszületett. Összegző, logikus, de itt van.

Nfol

permalink: #2 | 2007-01-02 23:46:08

Oppó! és a Linkin Park új albuma csak lemaradt a kívánságlistáról?

S@ti

permalink: #3 | 2007-01-02 23:58:23

Jaj...
De erre való az Edit gomb... Meg a komment-törlés :-)

Nameg a Gondolatrendőrség...

:D:D:D

S@ti

permalink: #4 | 2007-01-03 00:00:45

Összegző, hisz egy évet összegez. Logikus, merthát logikus.

:-D :-D

Nfol

permalink: #5 | 2007-01-03 21:46:26

Kimaradt, merthát kimaradt. :)

(A 101-es szobában leszek, ha kerestek.)

Dicska vagyok, de miért???

permalink: #6 | 2007-01-04 13:27:42

Na, még ugyan nem olvastam el (meg az előzőt sem), de szerintem valamit lehetne csinálni, mert amikor meg olvasni tudnék, akkor nincs úvé. Jajj. Ú dupla vé. Vagy dupla úvé. JAJJ, AZT NE!
Tehát ha nem is egyértelműen a b13-ra (vannak kreténségei annak is), de nem lehet megoldani a máshovaköltözést?

Hozzászólnál? Itt megteheted!

Neved

E-mail (kötelező megadni, nem jelenik meg)

Weboldal (opcionális)

Jelöld be, ha szeretnéd, hogy emlékezzek rád, amikor ugyanerről a számítógépről böngészel!

Kommented:


Löncshús: (A kód a mai nap sorszáma, 1 és 31 között.)

Legutóbb

Nfol

Nfol teszthozzászólást villantott.

Nfol

Dicska, a Wendigót is!

Dicska

Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]

S@ti

Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]

Dicska

Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]

Dicska

Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam

S@ti

Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???

Dicska

Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]

Nfol

Erről majd írok én is valamikor...

Nfol

Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)

S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.

Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!