2006-12-23

Aurorával egy nagy-nagy élelmiszerboltban jártunk, ahol mindenből rengeteg volt, és az üdítők borzalmasan nagy mennyiségét elnézve azt mondtam, hogy ha ez most mind kiborulna, akkor a helyiség teljesen megtelne a plafonig üdítővel, és mi belefulladnánk. Aurora azonban figyelt, és ezen kijelentésemet egy sokatmondó kézmozdulattal kommentálta, és azt mondta, hogy nem telne meg, és nem fulladnánk bele, hiszen ami most elfér ekkora helyen, amekkora helyen van, az akkor is el fog, ha a hely nem az lesz már, de attól még lesz. Meg az a hely is lesz még, amelyik nem az, ahol van, dacára annak, hogy már nem ott van. Ami van. De az van.

A gondolat szörnyűsége csak nőtt, amikor megpillantottam azt a hat raklap Slice narancsot, amiből már - ó, borzalom!!! - négy palackot el is vittek valakik (remélem, a fogyasztóvédők, és legközelebb kamionnal jönnek...). Erről már volt szó az egyik régebbi bejegyzésben, szóval a linkre kattintva megérthetitek, hogy miért is nevezem most a Slice narancsba fulladást sokkal szörnyebb halálnemnek, mint a szintén egyik régebbi postban említett babacipőkbe fulladást...

(Jézusom, a Slice-os posthoz két oldalt kellett visszalapozni! Már ekkora a blog.? Ez ijesztő...)

Előre látom (previzionálom, kérem szépen...), hogy ennek, hogy ennyit emlegetem a Slice narancsot, az lesz a vége, hogy az olvasóim elmennek a boltba, és vesznek, hogy most már végre lássák, mi ilyen rossz, és fogyni fog belőle sok, és azt hiszik, sikere van, és még több Slice lesz, ami aztán piacvezető lesz és aztán nem is lehet majd kapni másmilyen és iszonyatos lesz!!! ÁÁÁÁÁ!!! Bár, ha jobban meggondolom, én hozom fel ennyiszer, ráadásul még linkelem is... Opsz, lebuktam :-)

Az ominózus élelmiszerüzlet nevét egyébként ki lehet találni a címből, de ha valakinek nem megy, tessék a kömmentek közt abajogni, és tudok még adni segítő szókapcsolatot, amiből nagyobb valószínűséggel rá lehet jönni. Már ha egyáltalán érdekel valakit is :-)

A Slice-ba való fulladás rémképe után egyéb rémképekkel szórakoztattuk magunkat, amelyek között döntően az szerepelt, hogyha a boltban minden egyszerre borulna ki, akkor abból mi lenne, ami szintén szörnyű...

Hogy ne csak szörnyűségekről legyen szó, bejelentem, hogy használt a kreatív igazgató számára kiutalt legalább egymilliárd gyógyulást serkentő üzenet, ugyanis ránézésre immáron tünetmentesnek mondhatóvá vált, bár saját bevallása szerint csak annyiról van szó, hogy a folyamatos betegségének egy enyhébb szakaszába lépett legutóbbi találkozásunk óta. Jelenlegi egészségi állapota is bíztatóan hangzott, ahogy azt éppen másfél perce MSN-en elhangzott (kép... őőő... hangzavar... illetve... mi is ez...?) válasza is tanúsítja.

Most pedig ismét szörnyű dolgokról lesz szó. A múltkoriakban panaszkodtam Ritti Annáról, s most ugyanezt meg fogom tenni Nagy Alexandrával is, ugyanis ő is küldött nekem levelet. Szegény vipmailt most már annyira bemocskolják, hogy ha valaki ismeretlenül küld onnan levelet, lehet, hogy csuklóból törölni fogják már páran - én persze nem, mert még ha marketingfogásról van is szó, imádom ezeket nevetségessé tenni a blogban... Kezdjük is:

Szia!

Megvan végre a Britney porno a ********** (na persze...) weboldalon. Durva, nézd meg! (Mutatok én durvábbat is, ha nem állsz le a spamekkel de rögtön...) Ez tényleg Britney és nem fake!!! (Ez tényleg láncfűrész és nem fake!!!)
Nem akartam elhinni, de tényleg igy van. Mik vannak manapság... (Azért a "kreatívoknál" előkerült a közhelyszótár is a komódból...)

Ja igen, meg még érdemes a *********-t (CENSORED) is megnézned, mert a ketto kb egy oldal és filmeket is lehet szedni egy smsért. Imádom az smswebeket :) (Ezek komolyan azt hiszik, hogy ilyen mondatot élő ember leír?)

Amúgy mi ujság van veled? Rég nem találkoztunk! (és azt gondolják, hogy ezek után még ezt elhiszi valaki?) Nagyon el vagy tunve mostanság, sok a meló? (Jó sok hülye marketingest kell még megbérgyilkolni, igen...)

Majd kérlek irj ha van idod! (Imádkozz, hogy ne legyen rá időm...)

Pussz,

Lexa


Na, ezzel meg is volnánk.

Nurul (tudjátok, a bangladesi srác...) mesélt a nemrég béke Nobel-díjat kapott Yunus professzorról, aki kitalált egy egészen újszerű bankkölcsön-rendszert, és ezzel sok szegény emberen segített, akik amúgy nem kaptak volna a banktól pénzt. Ez nagyon jó dolog, sok infót lehet róla találni a neten és szerintem fantasztikus, hogy ötletekkel meg lehet menteni az embereket a szegénységtől. Ehhez képest nem gáz, hogy ezen az oldalon a bal oldalon a szöveg rálóg a zöld sávra...? Hihetetlen. Nobel-díjas a srác! Egy olyan webmastert tessék odaültetni, aki képes erre a minimálisan elvárható mutatványra. Sőt, az egész motort át kéne írni ez alatt az oldal alatt, úgy, ahogy van. Nfol, merre vagy?

Ezt a bejegyzést 3 óra alatt írtam meg, mert MSN-eztem közben, UT-ztam közben és Aurorával Skype-oztam közben. Becsüljétek tehát meg.

Now Playing: Rammstein - Nebel
Tartozik hozzá egy csodaszép Alienes videó is... Remekmű!

Komment-link

Eddigi hozzászólások:

Dicska

permalink: #1 | 2006-12-23 02:15:52

Első!

Dicska

permalink: #2 | 2006-12-23 02:16:58

Hú, remélem, ez szokás lesz.
Amúgy meg végre egy kis alázás, egy kis gyala!
Nyithatnál egy spam-szektort is.
b13-on lehet több naplót futtatni egy reg-gel;)
(inkább kötőjellel írtam...)

S@ti

permalink: #3 | 2006-12-23 19:27:09

Azért ANNYI ilyet nem kapok, amit érdemes elemezgetni. Bár a Gmailes postafiókom tele van Spamekkel, de azok "szokványosak". Azért egyszer átnézek egy párat, lehet, hogy tudok valamit írni róluk. De azért Spam-blogot nem fogok létrehozni! :)

Nfol

permalink: #4 | 2006-12-23 22:59:50

I***r-F**ct?

Nem tudom, hogy Bangladesben mekkora az Explorer részesedése, de el tudom képzelni, hogy IE-vel ez az oldal jól jelenik meg. 15 pixel híja van amúgy.

S@ti

permalink: #5 | 2006-12-24 14:04:58

Igen, az lesz az.

Az IE meg egyszerűen egy agyrém. 15 pixel az 15 pixel. Period.

S@ti

permalink: #6 | 2007. 10. 05., 1:24

Ezt az Alienes videót is leszedték a TeCső-KöCsögök.

Persze, most biztos nagyonn örülnek, csak tudnám, MINEK...?

Hozzászólnál? Itt megteheted!

Neved

E-mail (kötelező megadni, nem jelenik meg)

Weboldal (opcionális)

Jelöld be, ha szeretnéd, hogy emlékezzek rád, amikor ugyanerről a számítógépről böngészel!

Kommented:


Löncshús: (A kód a mai nap sorszáma, 1 és 31 között.)

Legutóbb

Nfol

Nfol teszthozzászólást villantott.

Nfol

Dicska, a Wendigót is!

Dicska

Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]

S@ti

Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]

Dicska

Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]

Dicska

Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam

S@ti

Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???

Dicska

Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]

Nfol

Erről majd írok én is valamikor...

Nfol

Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)

S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.

Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!