2006-06-22

Verseny

S@ti. Még senki sem szólt hozzá.

Az utóbbi napokban, mintha verseny zajlana a világban, hogy hol tud kevesebb dolog történni. Kezdődött azzal, hogy Trinity halála után annyira megzavarodtam, hogy elkezdtem egy parlamenti közvetítést nézni. Pont aznap volt szó a reform/megszorító (nem kívánt törlendő) csomagról, a Fidesz és az MSZP képviselői is elmondták a véleményüket vagy tizenöt 2 perces felszólalás keretében. Namost a felszólalások kb. a következőképpen zajlottak:

Random MSZP-s képviselő: "Tehát az új csomag azért jó, mert itt és itt rendbeteszi az államháztartási hiányt, ugyanakkor az ilyen és ilyen szociális helyzetben lévő embereknek itt és itt ennyit és ennyit ad."

Random Fideszes képviselő: "Nagyon jó hallani, hogy mennyit ad a csomag, de én inkább azt látom, hogy az ilyen és ilyen szociális helyzetű családoktól ennyit és ennyit vesz el."

Random MSZP-s képviselő: "Az előbb arról volt szó, hogy a csomag remekül rendbeteszi a hiányt itt és itt, ugyanakkor nekik itt és itt ennyit és ennyit ad."

Random Fideszes képviselő: "De ezektől meg elvesz."

Random MSZP- s képviselő: "De ezeknek meg ad. Meg különbenis, hozzátenném, hogy az államháztartási hiányt is rendbeteszi itt és itt."

Random Fideszes képviselő: "De elvesz!"

Random MSZP-s képviselő: "De ad!"

Random Fideszes képviselő: "De elvesz!"

Random MSZP-s képviselő: "De ad!"

Random Fideszes képviselő: "De elvesz!"

Random MSZP-s képviselő: "De ad!"

Random Fideszes képviselő: "De elvesz!"

Random MSZP-s képviselő: "De ad!"


és így tovább.

Folytatótodd azzal, hogy szerdán az Argentina - Hollandia meccsen a csapatok egymás közt is azon versenyeztek, ki tud kevesebbet tenni a pályán. Mindkét csapat kifutott a gyepre, megnézte, hogy van-e még labda, pattog-e még, megvan-e még a másik csapat, tudnak-e azért egy kicsit ők is labdázgatni, meg tart-e még ez az izé... VB, vagy micsoda (bár az RTL Klub szerint "Vébé", és ezt ők képesek voltak zöld neonból (vagy whatever it is...) kirakni másfél méteres betűkkel. Jááááájjj!!!). Jelentem: megvan, pattog, megvan, tudnak, tart. Ezt ennyivel el lehetett volna intézni, de nem, nekik ehhez másfél óra kellett, és ennél tartalmatlanabb másfél órát nem sokat ültem végig, de így most nem lesz német-holland meccs, legalábbis a közeljövőben nem, úgyhogy végső soron örülök. Meg annak is, hogy nem Világi Péter kapta a közvetítést, de róla még később is lesz szó ebben a bejegyzésben...

Folytatódhatott volna azzal, hogy most azt mondom, hogy ma se történt semmi, de ez most nem lenne igaz. Ma is lehet például szidni az időjárást, amely pont most, egy órája fordult át erősen pulcsibarátba, pedig a kreatív igazgató délelőtt még a "van legalább 48 fok" tagmondatot is hitelesen elő tudta adni. Hogy aztán később hogy alakul, azt egyelőre senki nem tudja, mert már azt se hiszem el, hogy csak két hét nyár lesz, mert azt amúgyse akartam elhinni.

Szóval nem folytatódik, mert ma tényleg történtek dolgok, például az, hogy elhatároztam, hogy ha valami nagyon-nagyon nagy büntetést akarok kieszelni a világnak, akkor valahogy elintézem, hogy a Világi Péter-Urbán Flórián-Kovács Kálmán trió kommentálja a VB-döntőt.

Ez tényleg megér egy külön bekezdést, mert most jövök az olasz-cseh meccsről, amely színvonalában nem volt rossz, bár az olaszok játékstílusa szavatolja azt, hogy ők mindig is versenyben fognak maradni a postban korábban említett versenyben; de még így sem lehetett nem észrevenni azt a jelenséget, amit én abban a mondatban foglaltam össze, hogy "Világi Péter monnyon le!!!" - az valami elképesztő, amit ez az ember művel. Ha megkapná maga mellé Kálmánt és Urbán Flóriánt, szerintem valami elképesztő univerzum-anomália következne be, mert sejtésem szerint ekkora negatív színvonalat egyszerűen nem lehet a térnek egy ilyen kis pontjára koncentrálni egyazon időben. VP ugyanis semmi mást nem csinál, csak mondja a játékosok neveit, ha véletlenül humorizálni próbál, az ember fogja a fejét, és azt gondolja, térjen inkább vissza a játékosok neveihez, csak hagyja már abba. Kovács Kálmán is próbálkozik időnként az analógia és a hasonlat elsajátításával, de neki sem megy.

Egy (agy)halálos kombó tehát úgy nézne ki, hogy megy egy holland támadás, amiben VP elmondja a neveket (elképesztően idegesítő hangon, teszem gyorsan hozzá), a támadás valahogy végződik, mondjuk góllal (merthát mégiscsak a hollandokról van szó, hát na), UF erre elmondja szóról szóra azt, amit láttunk az előbb, Kálmán pedig benyög valami hasonlatot, mielőtt hozzáteszi, hogy a labda gömbölyű, és hogy a másik csapat pedig innentől nagyon nehéz helyzetben van, és a keretes szerkezetet pedig ismét VP zárja valami siralmas próbálkozással arra, hogy ő se maradjon le Kálmán mögött (ott amúgyis csak UF-nek és neki van hely...), és ő is mond egy hasonlatot... Ezt tényleg hallani kéne, hogy értse az is, aki nem nézi a VB-t vagy nem érdekli annyira (a többiek nagyon jól tudják, miről beszélek...), de az biztos, hogy ilyet én senkinek a világon nem kívánok. Szóval akik nem tudják, azok inkább örüljenek neki...

Ma volt a második napja egyébként Bush kevesebb mint egynapos látogatásának (azért ez szép trükk, nem?), és ahogy hazaértem, erről volt szó a tévében, és kiderült, hogy Bush pont arról nem mondott egy szót sem, amiért idejött (a vízumkényszer témájáról), tehát a világ visszazökkent a szokott kerékvágásba: megint sehol nem történik semmi. Azt hiszem, ebben a postban is egyedül abban az egy tagmondatban történik valami, amit a kreatív igazgatótól idéztem; illetve az utal valami valódi történésre. Annál is inkább, mert most ez az egyetlen hiteles adatom a mai hőmérsékletről...

Now Playing: The White Stripes - Seven Nation Army

Hozzászólnál? Itt megteheted!

Neved

E-mail (kötelező megadni, nem jelenik meg)

Weboldal (opcionális)

Jelöld be, ha szeretnéd, hogy emlékezzek rád, amikor ugyanerről a számítógépről böngészel!

Kommented:


Löncshús: (A kód a mai nap sorszáma, 1 és 31 között.)

Legutóbb

Nfol

Nfol teszthozzászólást villantott.

Nfol

Dicska, a Wendigót is!

Dicska

Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]

S@ti

Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]

Dicska

Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]

Dicska

Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam

S@ti

Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???

Dicska

Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]

Nfol

Erről majd írok én is valamikor...

Nfol

Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)

S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.

Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!