2006-06-01
› S@ti. Eddig 2 hozzászólás.
A post munkacíme "Kommentek" volt, de aztán, hogy ne legyen idegen szó, végülis megváltoztattam. Tehát most kisebb lesz a legközelebbi összeszámolásnál az ilyen címek aránya. Igazából tehát semmi jelentősége nincs az egésznek :-)
Az első kommentárt a 24 ötödik szezonjához fűzném, amit végignéztem a múlt héten sikeresen. Annyit tudok mondani róla, amit eddig az összes szezon végén tudtam mondani: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Azért a második és a negyedik szezon vége által kifejtett hatást ez a finálé nem érte el, de összességében semmi nem hibádzott. Hamisítatlan 24-feeling, utánozhatatlan. és persze Kiefer Sutherland, az isten, mint mindig. Ráadásul a Comment.com szerint el fog indulni a Coolon a sorozat az első szezonnal, dehátugye ezzel az a baj, hogy szinkronos lesz, márpedig KS hangja nélkül a 24 nem sokat ér... Mindegy, reméljük a legjobbakat, jelen esetben azt, hogy ezúttal nem kell majd levenni a műsorról az alacsony nézettség miatt...
Következő kommentárom az időjárásról fog szólni. A csütörtöki blogok általában amúgyis sokkal többet tartalmaznak ilyen irányú utalásokból, mint egyébként, és bár most a kreatív igazgatói ülés technikai problémák miatt elmaradt, az időjárásról mégis van mondanivalóm. Ha nem is az, hogy hány fok van, hanem az, hogy hány fok lesz... Az index időjárás-előrejelzésére pillantva, napocskákat remélve ne kattintsunk, mert csalódni fogunk. Ám ha szeretnénk minél több felhőt látni, akkor bizony kattintsunk. Megaztán évfolyamtársaim hallották azt is, hogy a meteorológusok azt mondják, 2 hét lesz a nyár, majd valamikor júliusban, valamint azt is mondják, hogy augusztusban már fűteni kell majd... Szóval a klíma teljesen megbolondult, sikerült addig cs*szegetni a természetet, hogy lepöccintette a kisujja körmnének a hegyéről a koszt ((c) by Dicska valamikor 1995-96 körül... - ja, és róla még lesz szó ebben a bejegyzésben). és én még azon aggódtam, hogy elmossa-e az eső június 3-án (holnapután) az UT-foci nevű jeles eseményt, amelyre majd megyek. Hát persze, hogy elmossa :-( A jeles esemény egyébként annyiból áll, hogy UT-klánok tagjai mérkőznek meg labdarúgásban. Vért izzadtunk, mire összekapartuk a ']['.']['. csapatot, és erre tessék, zápor, zivatar.
Most egy igazi komment következik, amit a Világ Legjobb Könyve (egy korábbi bekezdésben már szerepelt, egyébként ZH-kérdés természetesen) alapján készült film kapcsán alkottam dühömben. Az anyag magáért beszél, úgyhogy tessék elolvasni. Meg a könyvet is. A filmet meg nem megnézni addig, amíg a könyvet el nem olvasni, mert az tilos. Komolyan.
Ha már az igazi kommenteknél tartunk, itt van még egy, ennek alanya pedig az X-men sorozat harmadik része, amire egyik évfolyamtársam cipelt el a moziba, kis híján sikerült is megbánnom a dolgot, mert ha 5/10 alatti értékelést érdemel a film, akkor az semmiképp nem nevezhető jó üzletnek, de a film pont 5/10 volt, szóval még éppenhogycsaknem :-)
Még mindig a filmeknél maradva rövid kommentárok következnek különböző filmkeről, pontszámokkal.
Maradj! - Végre valami jó! Gondolatébresztő, stílusos, tartalmas, fenyegető, néhol horrorisztikus, ízig-vérig thriller. Ewan McGregor, Naomi Watts, némi David Lynch-beütés, Mulholland Dr.-szerűség, összességében nagyon-nagyon jó film.
9/10
én, Pán Péter - Számomra korántsem annyira megragadó, mint ahogy azt állították róla. Kate Winslet nagy kedvencem az Eternal Sunshine óta, ő hibátlan is volt, Johnny Depp viszont egy kicsit olyan furcsának hatott a filmben. Mindenesetre még így is jobb, mint azok a filmek, amiket mostanában láttam...
7/10
A fantasztikus négyes - Merthogy itt van egy igazi agyatlan, hiteltelen, és úgy különbenis mindenféle filmművészeti alkotásokat jellemző dolgot nélkülöző film, amit még a speciális effektek sem tudtak megmenteni. Kerüljétek el...
4/10
Atlantisz gyermekei - Na, ez meg a másik King-adaptáció, aminek sikerült igazán feldühítenie, nem is nagyon néztem, inkább csak tekergettem bele, mert egyszerűen nem bírtam elviselni, hogy megintcsak át van írva az egész sztori, és semminek nincs semmi értelme. A könyv mélysége teljesen elveszett, és lévén King egyik legjobbjáról szó, megintcsak nem értem, hogy engedhetett ilyesmit. Nem csak ő, de bárki. Eh, hagyjuk, megintcsak felidegesítem magam. Ráadásul a film a négyrészes könyvnek csak az egyik részét dolgozza fel, az elsőt. Jaj, a végén nagyon bénán belenyúl az utolsóba is... ezt most értékeljem pozitívumnak? Nem fogom.
2/10
Megnézésre következik a John Malkovich-menet, a Domino, a Száll a kakukk fészkére és a Charlie és a Csokigyár. Meglátjuk, milyen pontszámok születnek...
Jelenleg éppen Roland Garrost nézek, ahol szintén esik egész nap az eső kisebb megszakításokkal, közben meg MSN-ezek. Előfordul az a csoda, hogy elérhető vagyok, és nem elfoglalt. Hűha... Meg az a csoda is előfordult, hogy Dicska felbukkant, és lelkére kötöttem, hogy olvassa a blogot. Illetve eddig is olvasta, csak lassan haladt vele, most február-március környékén tart. Ami igen dicséretes. Időközben pedig töltöttem le PSX-emulátort és az UT mellé mostanában bejött a Mortal Kombat Trilogy és a Tekken 3 is. Ezekről még lehet, hogy lesz szó a blogban.
Now Playing: Millencolin - Birdie
Ez annyira tetszik, hogy ide is idézem a szöveget teljes egészében:
Everything is up to you, oh that you aware
yeah you know just what you gotta do, the heart must be fare
you got your advance
forget about your worries now, we all make mistakes
you gotta make it anyhow 'cause you got what it takes right
now here's your big chance
you gotta make a move now
'Cause you're free to be all that you want to
So never let the days pass by
There's not a thing in this world that you can't do
All you gotta do is try
And you want to, yeah, we all want to
You know you gotta have a goal, before it's too late
So come on, you just have to be careful
just make your own fate now
You gotta make an effort, you gotta make your move now
'Cause you're free to be all that you want to
So never let the days pass by
There's not a thing in this world that you can't do
All you gotta do is try
And you want to, yeah we all wanna learn to fly
Yeah I know it's not an easy mission
To keep your goals up and so high
'Cause I know you've got ambition
So don't deny, now all you gotta do is try
'Cause you're free now
Yeah, you're free to be all that you want to
But let it be now
So never let the days pass by
'Cause you're free to be all that you want to
So never let the days pass by
There's not a thing in this world that you can't do
now all you gotta do is try, and you want to
yeah we all want to
Na erre mondom én azt, hogy megtanítani senkinek semmi olyat nem lehet, amit nem tud amúgyis. Viszont tudni nem elég, hinni is kell...
›
permalink: #1 | 2008. 06. 04., 15:54
ez jo, epp a mult heten neztuk meg a Stay-t :D
meg a Mulholland Dr.-t amit masodszori nezesre kicsit jobban ertek, a Lost Highway-t, amin majdnem teljesen elvesztettem a fonalat, es az Inland Empire-t, aminek a veletlenszerusegen mar sirva rohogtunk az utolso 1 oraban
Az Inland Empire-ra még mindig nem szántam rá magam, pedig már vagy egy éve fent van a gépemen. De három órás, banyek! :-)
Nfol teszthozzászólást villantott.
Dicska, a Wendigót is!
Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]
Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]
Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]
Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam
Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???
Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]
Erről majd írok én is valamikor...
Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)
S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.
Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!