2006-05-11
A mai nap folyamán sok embert figyeltem meg kisebb fémdobozzal a kezükben, amiből szorgalmasan döntötték magukba a vízzel higított, édesítőszerrel dúsított kátrányt. A Főiskolás Napokon ingyen osztogatták a nullaharminchármas Pepsi Maxet, azért nem Maxot, mert ezt a terméket már tíz évvel ezelőtt is reklámozták, és akkor "mex"-nek mondták. Most másnak mondják, de ez egy világméretű összeesküvés része, amelynek keretében azt akarják elhitetni a már tíz évvel ezelőtt élt emberekkel, hogy emlékezetkiesésük van, ami végeredményben arra vezethető vissza, hogy túl sok cukrot vittek be a szervezetükbe. Ígyhát ami jó dolog eddig volt a szén-dioxiddal dúsított kátránylében, azt is kivonják belőle, és egy új terméket, amelynek léte egy defektuson alapul, máris el lehet kezdeni explicite reklámozni. A tévéreklámban a srác vércukorszintje leesik. Aztán ő maga is.
Ezután Vágó István jelentkezik be, a kérdés, hogy hogyan végezte Giordano Bruno földi pályafutását. A játékos enyhe kézremegéssel bök az A-válaszra, majd egy stúdiónyi ember üdvrivalgása közepette néhányszor zölden felvillan a "máglyahalál" opció. Ez az igazi regresszió a média által támogatva: ha a közönséget visszavinnénk az 1600-as évekbe, egészen simán beilleszkednének, bizonyára a nyilvános kövezések során is sokan szavaznának arra, hogy "a szakállast dobáljuk agyon, ne a pocakost"; persze egy kis időre zavarba jönnének, amikor nem találnák sehol azt az SMS-számot, amire a szavazatokat küldeni lehet. Persze nem mintha annyira rossz lenne a Pepsi Max - egy doboz elfogyasztása például semmivel sem tesz minket kevésbé szociálissá, mint ha például két és fél órán keresztül kergettünk volna egy pókot az A pont és a pontosvessző használatának jellemzői Anton Szemjonovics Ivanov istenes verseinek második versszakában című hetvenhárom és fél oldalas tanulmány összetekert példányával.
Az enyhén para-kovácsi bevezető sem másíthatja meg azt a tényt, miszerint csütörtök van, amint az újfent bebizonyosodott, mindenki tudja. A kreatív igazgatósági ülésen többek között erre is, de sok más dologra például nem derült fény. Például arra az egyébként teljesen lényegtelen dologra sem, hogy legyünk-e Zrt. vagy nem, arra viszont igen, hogy vagy 15 vagy 20 fok van. és tulajdonképpen egyik sem, és ezzel ez a problémakör kicsit hasonlít ahhoz, amikor a kreatív igazgató azt mondja, hogy "Nem létezik egyéni és nem létezik általános sem", és ez mind egyidejűleg igaz - de persze egyáltalán nem ugyanaz, sőt, most, hogy jobban megnézem, egyáltalán nem is hasonlít... és különbenis, 23 fok van.
én pedig itthon vagyok, és könyvlistát írok egy, a kreatív igazgatósági ülésen elhangzott mondat hatására, éppen most tartok ott, hogy az Alexandra ONLINE-on kutakodom érdekes könyvek után. A kutatásba pedig belevonok pár olyan embert, akire éppen rákattintok MSN-en, hogy mondjanak könyveket. Ezidáig ShadoW, Nándo és KTamas volt az áldozat. Nfol most épp nem online, de pénteken ő is sorra fog kerülni.
A mai napon még említést érdemel Lau élménye, amely ismét ahhoz az órához kapcsolódik, amely "még egy agyhalott embernek is képes lenne szellemi károsodást okozni", szóval ott történt, hogy számítógépen akart lejátszani a tanár valamilyen anyagot, amihez nem volt fent megfelelő kodek, és így csak hang volt, kép nem, 10 perc után pedig bekapcsolt a képernyőkímélő, miközben a film hangja ment tovább. Így alakulhat ki a technika tökéletlensége folytán egy pszichedelikus élmény. De még mielőtt ismét Para-Kovács imitációs kísérletet követnék el, gyorsan befejezem a bejegyzést. Mindenkinek jobb így.
Now Playing: Dry Cell - Body Crumbles
›
Nfol teszthozzászólást villantott.
Dicska, a Wendigót is!
Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]
Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]
Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]
Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam
Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???
Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]
Erről majd írok én is valamikor...
Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)
S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.
Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!