Mostanában olvastam Para-Kovács Imre két könyvét is, név (cím) szerint a Lassú Fény és az én-teriőr című darabokat. Ígyhát most az fordult meg a fejemben, hogy amolyan Para-Kovács stílusban alkotok egy bejegyzést. Legalábbis megpróbálkozom vele. Aztán persze úgyis visszatérek a S@ti stílusra. Addig is, due to extreme abstraction, reader discretion required...

Para-Kovács (vagy whatever) mode ON

Zsúfoltan indult a mai reggel, amikoris még a felkelő nap cirógatná az arcomat, ha nem lenne lehúzva a redőny, ami márpedig miért is ne lenne lehúzva, mikor estére, de legkésőbb éjszakára neki az az állapot adatott meg csakis és kizárólag, hogy le legyen húzva. Ebben az állapotában egy áthatolhatatlan akadályt képez a felkelő nap sugarai előtt, amelyek igazából nem is a felkelő napéi, mivel reggel 10-kor, amikor magamhoz térek végre és eldöntöm, hogy még fél órát, de minimum húsz percet feküdnöm kell, mielőtt szembe tudok nézni a délelőtt vészesen, kétségbeejtően kihalt UT-szerverekkel, szóval ilyenkor már, de főleg májusban már fent van a nap egy ideje.

A digitális világ szólít, MSN bejelentkezőablak, sápadt kattintásokkal törlöm a gmail-fiókomból a spameket, miután hosszan elnyújtott pillantásokkal szemrevételezem, hogy még mindig nem jött új levelem, tényleg sehonnan, de az elnyújtottság még legalább négyötödrészben a biológiai órám szerinti igen korai időpontnak szól. Semmi komoly.

Virtuális harctér, duplagyilok, capture, support. Sikerül ismét hatalmas eredményeket elérve dicsőséget hoznom a TT klán nevére. De tényleg, kétszer első lettem a BSC Snipermania #1-es szerveren, ami persze mondhatni, hogy annak köszönhető, hogy délelőtt, meg minden, de akkoris. Egy lengyel csóka össze is tévesztett a lengyel TT-klán egyik tagjával. Vagy azt hitte, hogy az vagyok. De valamit hitt.

A szétrepülő húscafatok képe még szinte a retinámon tartózkodik, mikor jóleső fáradtsággal nyomok egy laza quitet és a desktopon a szemembe ugró Yoda képe rángat vissza a sivár ablakok közé. Háromnegyed óra játék után már igazán törődni kell a szociális háló ápolásával is, ígyhát MSN, majd a reménytelenül sok felesleges objektumot (ojjektumot) tartalmazó táska vállamra emelése után most, amikor írom ezt este háromnegyed hatkor, még mindig nem tudom, hogy miért is vittem magammal a széldzsekit, mikor nem is. De mégis, és mikor erre gondolok, olyan képet vágok, mint egy deriváláson rajtakapott őz*.

Start menü, bal klikk, kilépés a házból. Ajtó bezárása, folyamatok az agyban, a discmanben. A világ kiélesedik, a gondolatok, mint ködfoltok kavarognak a levegőben, majd valami visszahúz, a valóság irrealitásába. Frissen leterített aszfaltkígyóra süt a nap, csillog sötéten, érthetetlenül. Most kezdték el lecserélni az utcánkban az aszfaltot, és éppen itt tartanak. Itt, azaz kábé 200 méterre a házunktól. Ahogy elindulok mellette, érzem, ahogy süt rám, fekete sugaraival. Séta térben, időben - ahogy haladok a forrás felé, úgy fiatalodik, egyre melegebb, mintha extra feature-t találtam volna az élet című DVD-n, a visszafelé lejátszást. A környezetből pedig egyébként is ez látszik egyedül valódinak, mintha vedlene a világ, és egy darabon már itt az új bőr.

A városban halott szitakötő fekszik a Széchenyi Pékség előtt, mint az életerő (vis vitalis) értelmetlen rekvieme. Körülöttem arcok, melyeknek mindegy, hogy este fél kilenctől a tévékettő a Dinamitököl, a Halálos csapás vagy az A harag pöcse** című duplazsé kategóriás filmművészeti remeket vetíti. és mindnyájan tovasietnek a hétköznapok eufórikus elhülyülésének lanyha ígéretével kisujjukban.

Para-Kovács (vagy whatever) mode OFF

Az előző pár bekezdés megszületésében kollaborált birge számítógépe (a továbbiakban Loretta) és az EISZ 7-es számot viselő gépe, amire várva a sorban aggódtam, hogy majd biztos a szóköztéren erős kihívásokkal küszködő 4-es gépet kapom majd, de aztán mégis a hetest kaptam, aminek meg az egere rossz. Hazafelé, a buszon végigolvastam az A horror vakui című Para-Kovács könyvet, ahonnanis majd mindjárt lesz egy idézet. De elébb elmondom, hogy a buszból figyeltem, ahogyan egy galamb rászáll egy tévéantennára, amely ennek hatására enyhén megremeg. Elképzeltem, hogy e mozzanat hatására diszkrét szemcsehullám fut át a mónikasón. Így lesz egy galambból hangyák.

Most pedig egy idézet fog következni az átalam legutóbb olvasott Para-Kovács műből, csak hogy értsétek, milyen stílust is akartam én utánozni, ami hálisten nem sikerült:

Az idő ezen a reggelen is vastagon fogott, és ökörnyállal öblögetett az erdő mindenfelé, úgyhogy a vízóra-leolvasó teljesen elázott, mire felért az északi oldalról, zakóján csomókban állt a tárgyiasult október, mintha egy sportcsarnoknyi meztelen csigában hempergőzött volna, pedig dehogy. (Részlet az "A vízóra-leolvasó álma" című részből)

Látható, hogy ebből a stílusból vajmi keveset sikerült megvalósítanom, alapjában végig S@ti maradt a szöveg, innen a "vagy whatever" kitétel is.

Ezen kívül fontos hír, hogy a közhiedelemmel ellentétben működik a kommentezés itt is, de ennek módozatairól és egyéb vonzatairól következő, csütörtöki szeánszunk alkalmával fogunk megemlékezni, amely szeánsz alkalmával majd Para-Kovács helyett valaki más szellemét próbáljuk majd sikertelenül megidézni. Leginkább a kreatív igazgatóét - de most extraduplapluszjó adalékként egészen biztosan vendégszerepelni fog a blogban SztupY (tapsvihar) és birgéről is szólunk holmi kommentek ürügyén néhány keresetlen szót (szűnni nem akaró viharos vastaps). Amúgy meg boldog névnapot neki. Először délelőtt MSN-en, aztán most estefelé itt.

*((c) by Para-Kovács, de ezt muszáj volt!
**Ez pedig a világ legjobb könyvéből*** van
***Stephen King - Christine

Now Playing: Lostprophets - Make a Move

So are we lost or do we know
Which direction we should go
Sit around and wait for someone to take our hands and lead the way

Cause every day we're getting older
And every day we all get colder
We're sick of waiting for our answers

A válaszokba hisztek? Nesztek
Nesztek, itt a válasz, ami egyremegy, hogy én adom-e
Vagy az, akit éppen áltatsz... álmodsz
(Hiperkarma - Látatlan)

én már nem is kellek ide...