Ezen a csütörtök délelőttön is egészen pontosan 5 fokot mutatott (másodszor!) az 5,8 fok nélküli valóságban élő kijelző az uszoda mellett. Emelletti elhaladásunk közben a már (ötödször) említett legújabb hűséges olvasóm (aki még nem találta meg első jelenését a blogban, de kitartóan halad) által a közelmúltban felvett és előszeretettel használt mindkét kifejezést sikerült rámondanom, az ő nem nagy megelégedésére (mivel általában ő szokta másokra mondani őket). De most nem írom le, melyik ez a két kifejezés, mert legközelebb úgyis én szaladok majd alá ennek, és akkor az majd bukókör lesz. Ami egyáltalán nem tökjó. Ugyanakkor sikerült megállapítanunk azt is, hogy ketten vagyunk.

Időközben a Rockmenzára is hogy-hogynem ráterelődött a szó (ahová ugyebár legjobb hajnali kettőkor érkezni, de én inkább az "egyáltalán nem érkezni meg" verziót preferálom...), amivel kapcsolatban elhangzott legújabb hűséges olvasómtól a "Nem értem a zenei szerkesztést" mondat, amin azóta is egyfolytában mosolygok, ha eszembe jut, mivel a NRE-ben (Nagy Rockmenza Elemzés) én ugyanezt a mondatot írtam le csak jóval több mondatban... Ez kétszer történt meg, ugyanis előtte meg a nyelv és a gondolkodás összefüggéseiről akartam mondani körülbelül 15 percben pár (azaz kettő...) körmondatot, amit szintén hasonlóképpen zárt rövidre, elmondva egy egyszerű, bővítetlen mondatban azt, amit abban a negyedórában el szándékoztam volna mondani. Aztán olyan is volt, hogy találkoztunk két emberrel, akik mindketten a negyedik emeleten laknak. Ami kétszer kettő ugyebár. Fotocellás ajtószárnyakról is volt szó (két olyanról, ami működött, két olyanról, ami nem működött), amelyekről eszembe jutott a Sliding Doors című film, melynek magyar címét a fordító azért fordította Nő kétszernek, hogy a bejegyzés szerkezete logikailag stimmeljen. Ezúton is köszönjük neki - mindketten.

Mindez pedig azért történt, mert ő ő és nem más. és itt egy kicsit álljunk meg, mert ezt most írásba foglalom... pillanat... oké, felírtam, mehetünk tovább.

Később megtudtam, hogy ma elmaradt az első óránk, amire amúgyse mentem volna be. Amúgy három óránk lett volna ma, de így csak kettő lett. Effektíve csak egy volt, de az tökjó volt: Vezetés és szervezés elmélet. Amelyen csoportokat kellett alakítani, amelyeket számok jelöltek. én természetesen a kettes csoportba kerültem, de az eredményünk sajnos nem volt elég a második helyre, csak a hatodik helyre (a hat csoportból). De a hat legalább osztható kettővel. Sőt, hárommal is...

A nap folyamán írtam még két mailt ugyanannak a személynek (aki most van másodszor említve ebben a bejegyzésben, és nagyon is átérzi ennek jelentőségét), de előtte még végignéztem, ahogy egyik évfolyamtársam megnyit két lánclevelet. Az egyik egy didaktikus történet volt, amire még visszatértek, úgyhogy kezdjük a másodikkal, ami egy szokásos vicces képgyűjtemény volt arról, hogy az állatok milyenek. Persze docban formázva, jó sok helyet kihagyva, képeket beillesztve, hogy minél nagyobb adatforgalmat generáljon az, amikor majd továbbküldik. évfolyamtársam megkérdezte, hogy nekem küldje-e tovább. Nemmel feleltem, de a másik levél kapcsán újra megkérdezte, szóval erre a kérdésre is kétszer kellett felelnem. A második levél pedig (milyen ügyesen megoldottam, hogy most meg ez a második! Na jó, ez most bevallom, direkt volt...) a már említett didaktikus történet két (de tényleg...) angyalról, akik leszálltak a Földre és jótetteket követnek el, és te is szeresd barátaidat, mosolyogj, stb. Ez PowerPointban volt megcsinálva, minden diánál változó háttérrel, ismétcsak azért, hogy minél nagyobb (legalább kétszer akkora) legyen az adatforgalom, ha továbbküldik. Az utolsó dián pedig egy angyal képe volt látható, és oda volt írva valami olyasmi szöveg, hogy "Ez az őrzőangyalod, aki mindig törődik veled és vigyáz rád..." - nem olvastam tovább, mert ennyi elég volt ahhoz, hogy megállíthatatlanul elkezdjek vigyorogni két percen keresztül folyamatosan; tehát csak feltételezni tudom, hogy a szöveg úgy folytatódott, hogy "... de csak akkor, ha továbbküldöd kétszáz embernek".

Ezen kívül ma két csomag papírzsebkendőt fogyasztottam el, mind a két oldalon fáj a fejem, kétszer hallgattam meg blogírás közben a Dirty Vegastól a Throwing Shapest, ami sajnos nem a második track az adott albumon, de most mindjárt beteszem másodszor a Seethertől a Remedyt (ami egyszer már lement az előbb), az pedig ugye a 2-es track a Karma and Effect albumon. Megy is. Erről jut eszembe, hogy az általam a 2005-ös év év Dalának választott Overboard szintén a második track a Signs of Life albumon. Most pedig a Hiperkarmától az Amondó fog rövid időn belül menni, mert én azt (a)mondtam.

Now Playing: Hiperkarma - Amondó
Erről mindig azt hiszem, hogy az első track a második albumon, mert a Padaba című számot sose számolom. De pedig a második.