2005-12-23

Karácsonyi ötletek

S@ti. Még senki sem szólt hozzá.

Sikerült betenni végre a 160-as vinyót, és a rendszertelepítés után minden másként van, mint eddig. Többek között a saját hülyeségem miatt újra kell alakítanom a kedvenceimet a Maxthonban, ezzel párhuzamosan pedig hajszálakat tépkedek, mivel a chat és a Honfoglaló csak Firefox alól hajlandó menni, Maxthon alól nem. Zajlik az élet.

Nfol javaslata szerint használjak Firefoxot, de az egyrészt túl egyszerű lenne, másrészt a Maxthonban van stat, harmadrészt meg hülye vagyok. A statot meg körülbelül a hajamra kenhetem jelenleg, mivel azIPMA Fórumok nevű bejegyzés már 700 körül járt, most azonban nullázódott, mert elfelejtettem áthúzni a kedvenceket a másik vinyóról. De én ezért most már vissza nem teszem...

Karácsonyi ötletekről is lesz szó, természetesen, ha már beígértem a címben. A legjobb karácsonyi ötlet természetesen a távirányítható karácsonyfa és annak felhasználási módjai, ebben a tekintetben nem fogom megpróbálni überelni Nfolt, hiszen nyilván nem a stadion. Viszont birgétől (azért nem link, mert neki nincs blogja - még :-D) hallottam azt a mondatot nemrég, hogy: "én egy olyan lila dömpert akarok karácsonyra, ami ha tolat, akkor KoRnt játszik!"
Egy pillanatra elképzeltem, hogy valakik valamikor megveszik, és a lakásban hirtelen felhangzik teljes hangerővel, hogy "BÍÍÍÍÍÍTINGMÍÍÍÍÍÍDÁÁÁÁÁÁÁÁN" vagy éppen "MJÚÚÚÚÚÚÚÚZÍÍÍKDÚÚÚÚÚ", és a szülők nyugodtan összenézve megállapítják: "Csak a gyerek dömperezik." Meg is van a karácsonyi hangulat.

A tegnapelőtti nap az Unreal Tournament (... a világ hányadik legjobb játéka is? Jön a ZH, emberek, figyelni, figyelni!) és a majdnem-ínhüvelygyulladást-kapok-már-de-még-tovább-játszom jegyében telt, mivel újraindították a TR szervert és egész jó eredményeket értem el. Többször is volt olyan, hogy az én capjeimmel nyertünk, sőt, mi több, az új verziójú SmartCTF-ben már van olyan, hogy mesterhármas, és én elértem, íme:



Ebben csak az a poén, hogy az előző félévben a felvett testnevelés tantárgyam a foci volt, csakúgy, mintahogy egyszer régen Nfolnak is, akiről még lesz szó ebben a postban, de nem ez a poén. Hanem az, hogy abban is sikerült elérnem annak idején kétszer is mesterhármast. Na ez volt a poén, ha nem tűnt volna fel. és most UT-ban is elértem, ami tökjó...

... de korántsem örültem neki annyira, mint amit Nfolnál láttam a #319-ben. Sose gondoltam volna, hogy gyökérré avanzsálásom után is képes leszek még valakiből ilyen hatást kiváltani. De hát szembe kell nézni azzal, hogy sikerült jellemfejlődést okoznom valakinek. Talán karácsonyi ajándéknak megteszi, jobb is, hogy sikerült, mert a lila dömper elfogyott a boltból. Pedig biztosra veszem, hogy Nfol legalább annyira örült volna annak is...

Now Playing: Mirwais - Disco Science
Eleven klasszikus. A ZH-ban egész biztosan kérdés lesz, hogy hányszor tudnám meghallgatni egyhuzamban...

Hozzászólnál? Itt megteheted!

Neved

E-mail (kötelező megadni, nem jelenik meg)

Weboldal (opcionális)

Jelöld be, ha szeretnéd, hogy emlékezzek rád, amikor ugyanerről a számítógépről böngészel!

Kommented:


Löncshús: (A kód a mai nap sorszáma, 1 és 31 között.)

Legutóbb

Nfol

Nfol teszthozzászólást villantott.

Nfol

Dicska, a Wendigót is!

Dicska

Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]

S@ti

Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]

Dicska

Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]

Dicska

Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam

S@ti

Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???

Dicska

Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]

Nfol

Erről majd írok én is valamikor...

Nfol

Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)

S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.

Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!