2005-12-02
A mai nap az írásgyakorlat ZH és a KoRn új albumának jegyében telt. Ezek közül az utóbbinak örültem jobban, olyannyira, hogy háromszor végighallgattam az albumot, utána negyedszer már megálltam a Souvenirnél, mert hazaértem.
Ha már hazaértem, próbáltam felmenni MSN-re, de nem sikerült. Aztán próbáltam felmenni úgy, hogy előtte update-eltem 7.5-re, plusz ráraktam a Plust, de úgyse ment. Aztán egyszer csak ment. Ninjának meg közben végig ment. Nekem meg az eszem is ment. De az már nem lep meg senkit.
Ninja közben utolérte magát, ugyanis nagyon rendszertelenül olvassa a blogomat, amiért ezúton is ejnye neki. Meg mindenki másnak, aki ilyen merényletet követ el a blogom ellen. Tessék rendszeresen olvasni, mert olyannyira összefügg minden mindennel, hogy ha nem jártok be órára, akkor nem fog sikerülni a ZH. Nfollal már állítjuk össze, úgyhogy csak szorgalmasan, csak szorgalmasan. Nehogy aztán szóban kelljen vizsgáztatni, mert azt nem szeretjük (egyikünk sem).
Mivel minden mindennel összefügg, így volt ez múlt félévben a "XX. századi történelem" nevezetű órán is, amire Ninja járt be anno nagy szorgalommal, és ő mesélte, hogy a tanár úgy kezdte az olasz fasizmusról szóló magyarázatát, hogy "és amikor Sztálin a nyaralójában ült 44-ben, amikor megtudta, hogy a nácik megtámadták Lengyelországot 39-ben, és akkor jöttek az angolok az Overlord hadművelettel, amiből én gyerekeket vizsgáztattam érettségin, ezért jegyezzétek meg, hogyha EU-pályázatot írtok, akkor az tömör és lényegretürő legyen." Most már mindenki ért mindent, még azt is, hogy a dominók miért éppen felülről miért éppen lefelé esnek. Nem is értem, hogy eddig ez miért is nem volt világos. Komolyan.
Miután Nfollal kitárgyaltuk a LOST szünetében, hogy nekik is dominónapot kéne tartaniuk a szigeten, meghallgattam ötödszörre is az első tracket az új KoRn-albumon, majd Nfol jóvoltából elolvastam a szövegét is, és rájöttem, hogy jól hallottam benne a nyelvtani hibát. A Coldplay "What if?" című számában hallani vélt "... that she don't want me there by your side" óta az ilyenekkel nagyon óvatos vagyok, mert hülye vagyok, és még a "by your side"-ról sem esett le, hogy az a "she" az valójában you. Mentségemre legyen mondva, hogy Chris Martin elég érdekesen ejtette ezt a "you"-t, én még most is simán "she"-nek hallom. Demindegy, az új KoRn album első trackjében tényleg az van, hogy:
A lonely life, where no one understands you
But don't give up, because the music do
Szóval megállapíthatjuk, hogy a nu-metal együttesek a nyelvtanhoz nem sokat, a zenéhez viszont nem elhanyagolható szinten értenek. Viszont ebben a KoRn-számban mégsincs nyelvtani hiba, mert közben már arra is rájöttem, hogy hogy kell ezt a mondatot nézni. és arra is, hogy hülye vagyok. De ha már ennyire a nu-metal együttesek és a nyelvtan a téma, akkor muszáj felhoznom a Salivától a Superstart, amiben tényleg van nyelvtani hiba. Higgyétek el! Tényleg! Noha ez már farkaskiáltás kategória, de ideidézem az ominózus részt:
... make me a superstar
It don't matter who you are
és utánanéztem és tényleg ez van, és nem csak félrehallottam, és okos vagyok. Bár hivatalos dalszöveget nem lehet találni egyszerűen sehol, úgyhogy ezt is valaki bizonyára hallás után írta. én ezt akkor untam meg annak idején, amikor a Make Me Badhez annak idején találtam négyféle verziót, úgy, hogy még az első mondat se volt azonos. A Twistről meg már nem is beszélve...
Nade az a KoRn album, amelyiknek a Twist volt az első trackje, majdnem 10 éves már (atyaég...), legyen szó inkább erről:
Hey you, hey you, finally you get it
The world ain't fair, eat you if you let it
Ha ezt még valakinek magyarázni kell, akkor nem érdemes. és miért van az az érzésem, hogy vannak olyan emberek a világon, akiknek még ha Jon tele torokból üvölti is ezt a fülükbe (és lehet, hogy tényleg!), még akkor sem eszmélnek fel...?
Now Playing: KoRn - Twisted Transistor
(Igen, a címet csak azért fordítottam le, hogy ne legyen idegen szó benne)
›
Nfol teszthozzászólást villantott.
Dicska, a Wendigót is!
Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]
Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]
Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]
Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam
Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???
Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]
Erről majd írok én is valamikor...
Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)
S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.
Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!