A blog történetének leggyorsabban elavuló címének lehettetek tanúi az előző postban, ugyanis ezt most az EISZből írom. Tehát lehetne akár ez is exkluzív, de mivel rájöttem, hogy ezzel a módszerrel lehet akár hét közben is postolni, ezért nemsokára már nem lesz ez az egész olyan nagyon exkluzív, és nem lesz érdemes odaírni minden ilyen posthoz, hogy exkluzív, meg különbenis, hogy is nézne már ki, hogy van három-négy "Exkluzív" című post a blogban egymás után, hát ugye hogy el se lehetne igazodni köztük már... Tehát továbbra is a szokásos értelmetlen címekkel fogtok találkozni, mint amiket már megszokhattatok. Meg amúgyis mindenki unja már az "exkluzív" szót, mert úgy négyszer-ötször elmondani még izgalmas, de mikor már hatvanadszor hallja az ember, akkor már akár igen-igen agresszív reakciókat is kiválthat még egy nem különösebben agresszív emberből is. és az aztán nagyon exkluzív.

Ha már arról volt az előbb szó, hogy mi az, ami hatvanadszorra már nem vicces, elárulom, hogy semmi, és ez lett a veszte az Ong-bak című filmnek. A film rövid tartalma annyi, hogy Tony Jaa vissza akar szerezni egy szoborfejet, és mindenkit elgyepál, aki az útjába akad. A Muay Thai küzdőstílus most debütált a filmvásznon, és szerintem rájöttem, hogy eddig miért nem készült egy ilyen film sem, amelyben ezen stílus gyönyöreit csodálhattuk volna. Az ok röviden és tömören: ez a stílus unalmas. Legalábbis, ha a film pontosan mutatta be, akkor nagyon az. és amikor a film végén már hatvanadszorra csap le Tony egy rosszfiút szinte ugyanazzal a mozdulattal, akkor hatvanadszorra az embernek már inkább a monitort lenne kedve szétkönyökölni...

... azonban tegnapelőtt nem annyira szétkönyökölni, inkább rózsaszirmokat lett volna kedvem hinteni a monitorra, ugyanis Bíborföldön jártamban-keltemben sikerült elérnem 15 perc fölé. Igaz, nem valami baromi sokkal fölé, de fölé. A rózsaszirom-hintés végül két okból nem valósult meg, egyrészt növényvédelmi okokból, másrészt azért, mert Ninja monitorjáról van szó. A rekordot nála értem el, és tartottam magam a régi szabályhoz, miszerint más monitorjára nem hintünk rózsaszirmokat. Még akkor se, ha egyéni Crimsonland-rekordnak örülünk éppen nagyon...

Alant, a képlinkelési műveletben megtudtam tegnap délelőtt Nfoltól, hogy mi volt a hibám, úgyhogy ezen post felkerülése előtt és után között valamikor megkísérlem a harmadik verziót, hogy hátha az már jobb lesz. Bár úgyis megnézte már mindenki, aki eddig olvasta azt a postot, de lassacskán csak gyűjtök majd folyamatosan olvasókat (Lean Mean Reader Machine)...

... ez pedig már olyannyira exkluzív, hogy hihetetlen, ugyanis a blogíró bázist átköltöztettem a KACba. és a "Now Playing" részt majd otthonról fogom írni! Hihetetlen ez a post, egyszerűen hihetetlen!!!

Miután így kiörömködtük magunkat, és mindenkinek kiosztottuk David Lynch-kompatibilis vigyort ("Ott hátul is van mindenkinek? Aki nem kapott, szóljon!"), térjünk rá arra, amit hozzá akartam még fűzni innen a KAC-ból (ahova csak azért mentem át, mert itt van MSN, ehhez képest nem beszélgetek senkivel... Nem, webről nem volt kedvem felmenni).
Nfol írta a következőt a #284-ben:

A közeli Hélikerben azt tapasztaltam, hogy S@ti nem sokakat tudott eltántorítani a modern kor pángalaktikus gégepukkasztójától, ugyanis a sorban előttem álló munkások három üveg Slice-ot vásároltak. Gondolom azzal keverik a maltert víz helyett.

Erre szerettem volna reflektálni röviden azt, hogy egyrészt, most már tudom, hogy kik nem olvassák a blogomat, és ezt egyszerűen nem tudom feldolgozni... Valahogy muszáj megnyernem ezt a társadalmi réteget egy az egyben olvasóknak. Ötletek már vannak, például a "S@ti blogja" feliratnak semmi értelme nincs, helyette lehetne inkább "Satu blogja". További ötletek még jönnek. Vagy nem. és a postot majd otthonról folytatom, és akkor annyira, de annyira hihetetlenül exkluzív lesz, hogy az olvasóim 50%-a azonnal szívroham áldozatává válik és maradnak... hányan is...? Biztos kihagynék valakit, ha össze akarnám számolni. Na folyt. köv.

... és itt is van az exkluzívság csúcsa, a már minden határon túlmenő exkluzivitás, mivel ezt már otthonról írom. A linket alant nemsokára kijavítom, a Gmail tördelési technikájának köszönhetően ezt a postot is még vagy háromszor szerkeszteni fogom. Aztán kiugrok a boltba, és megint lehet, hogy el kell engednem majd egy kisterehautót, mert ahogy jöttem haza, el kellett - az út fele ugyanis járhatatlan mind gyalogosan, mind személygépjárművel ((c) 2002 by Palik László), mivel az aszfalt gyakorlatilag láthatatlan a sok víz, hó és sár alatt. Így tehát amikor szembejött egy kisteherautó, előállt a "ketten itt nem férünk el"-helyzet, amelyet én most is, mint mindig az "én csak 71 kg vagyok"-elv alkalmazásával oldottam meg. Félreálltam tehát, diszkrét cuppanással belesüllyedtem a saras-havas lébe és inkább én engedtem el. Pedig milyen szórakoztató lett volna, ha miattam visszatolat egészen a házunkig, aztán továbbmegy. Ej, mindegy, majd máskor...


Edit: mondom én, hogy hihetetlen ez a post - elsőre sikerült normálisra összetördelnem...

Now Playing: Daft Punk - Too Long