Now Playing: Overseer - Doomsday

Elég érdekes, hogy egyes zeneszámok mennyi mindent mozdítanak meg az emberben. Ez a szám például egy lendületes, lehengerlő, agresszív hangszeres résszel operáló műremek, olyan szövegekkel, mint "Carpe Diem, seize the day", és hasonlók. Mondhatnám, hogy a természetemmel ellenkezik ez a magabiztosság, mégis tetszik a szám. Vajon miért van ez? Miért van az, hogy mostani hangulatomban ugyanúgy meghallgatnék egy Portishead számot is és ugyanúgy tetszene? Miért van az, hogy nekem tulajdonképpen mindegy, és egy Massive Attack után is jöhet KoRn?

Now Playing: KoRn - Bottled up

"And all this hate is bottled up inside..." Annak ellenére, hogy értem a szöveget és nem értek vele egyet (hála istennek, a legtöbb KoRn számhoz ilyen erővel pszichopatának kéne lenni), mégis tetszik a szám. Persze van olyan, aminek a szövegével egyetértek, de nem azért tetszik. Ezeknél nincs olyan élményem, hogy fejbevág a szöveg, hogy milyen igaz, egyszerűen csak tetszik. De miért? Ezzel talán a pszichopata részem kiéli magát? Vagy talán kivetítek egypár belső érzést azzal, hogy ezt a számot átélem...? érdekes kérdések ezek.

Now Playing: Saliva - No Regrets Vol. 2

"Somebody take this away"... Időnként pont az ad egy pluszt, hogy értem a szöveget, de nem értek vele egyet. Senki nem veheti el a saját fájdalmunkat, csak mi magunk. A "Somebody take this away" egy helytelen megoldás, ahogy azt már a Pillangó-effektussal kapcsolatban is említettem. Van az úgy, hogy oda kell állni és fel kell fogni a fájdalmat, mert másképp csak magunkat csapjuk be.

Normális befejezést most ki se tudok találni ehhez a posthoz, de hát ez nem is egy koherens gondolatmenet, inkább a naplóbejegyzéseimhez hasonlít. A körülményekhez képest legjobb befejezés talán ez:

Now Playing: Coldplay - Trouble
Mert most tényleg ezt dobta a Winamp...