Most lett vége a Pillangó-hatásnak, és a stáblista lefutása után, villámsújtottan ülök a gép előtt.

A film szemléletével nem mindenhol értek egyet, de az összhatás így is tökéletes. Ha én írtam volna a történetet, vagy nekem kell bemutatnom, másként oldom meg, de ez csak azért van, mert mindenki másképp nézi a világot. Mint ahogy az IMDb-n a kommentezők közül is sokan másként nézik a világot, és ezt a filmet, mint én:

I see no point in watching a movie full of brutality and cruelty. I don't understand why anyone would find this sort of movie entertaining. I could watch the news and be just as horrified by real life events pertaining to people hurting other people for no reason at all. Entertainment is not watching people in pain, or people causing other people pain. A movie should make you think, but not to the extent of having an anxiety attack before the next scene.

Ezzel valahol egyet tudok érteni, mégis igaza van a filmnek akkor, amikor a nézőt elárasztja azzal a rengeteg fájdalommal és szenvedéssel, amin a szereplők keresztülmennek. Néha vannak dolgok, amik csak úgy megtörténnek, "for no reason at all". Ezeket is át kell élni, meg kell velük tanulni bánni. Az ilyen filmek, mint ez, a Requiem egy álomért vagy az örök kedvenc Egy makulátlan elme örök ragyogása is arra tanítanak, hogy a rosszat is át kell élni mélységében, nem csak a jót. Az idézet írója bizonyára a való életben is menekülne a fájdalom elől. Ami nem mindig jó. Valamikor oda kell állni és el kell viselni, mert ha menekülünk, azzal önmagunkat adjuk fel. és azt sosem szabad. Sosem.

10/10

Now Playing: Oasis - Stop Crying Your Heart Out