2005-11-04
Tegnapelőtt megkíséreltem visszavinni a megboldogult vinyómat, hogy cseréljék ki. Az üzletben a srác lehúzta a vinyó vonalkódját, rábólintott, hogy valóban ezt adták el, valóban garanciális, de azt mondta, hogy a garanciapapír nélkül nem fogják elküldeni Samsungékhoz, mert meg sem érdemes próbálni. A garanciapapír márpedig nem lesz meg, ugyanis közben költözés is volt, úgyhogy kiderítem, mit mond a jog. Folyamatban a dolog, majd beszámolok a fejleményekről.
A mai nap egyik nevezetes eseménye az volt, hogy feltettem ezt a kérdést a HWSW-fórumon, a másik pedig az, hogy vettem 3 Snickerst az itteni boltban, és a háromból 2-vel nyertem még egyet. Azonban előre megmondom, hogy beváltani nem fogom tudni ugyanott (de még a városban sem), mivel a Coca-Cola akcióból is van egy nyertes kupakom, és a városban ugyanott nem akarták beváltani, ahol vettem. Amikor pedig kérdeztem, hogy hol próbálkozzak, azt mondta az eladó, hogy nem valószínű, hogy a városban bárhol is beváltják. Azóta is mindig elfelejtem, hogy a Plusban próbálkozzak. Most is eltettem az irataim közé ezt a csokipapírt, de ezt is el fogom felejteni, valahogy alulmotivált vagyok ehhez...
Újabb nevezetes esemény, hogy most írom ki a 3. DVD-nyi Végtelen Határokat (összesen 6 van), és még ezeknél is sokkal nevezetesebb esemény, hogy ma különleges nap van, hiszen van post.
Now Playing: Static-X - I Want to Fucking Break It
Hű, de aranyos a Winamp randomgenerátora...
›
Nfol teszthozzászólást villantott.
Dicska, a Wendigót is!
Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]
Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]
Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]
Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam
Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???
Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]
Erről majd írok én is valamikor...
Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)
S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.
Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!