2005-10-08
› S@ti. Eddig 1 hozzászólás.
Léderer Ákos a közvetítés alatt bakizott egy olyat, hogy "a bolgár bíró". Nos, a próféta szólt belőle. Illetve ki tudja, mi. Thorgelle mindannyiunk szívéből szólt (rúgott), mikor a középkezdéshez futtában - megtudva, hogy les miatt érvénytelen a gólja (egyébként jogosan) - , elbombázta a vérbe a lasztit, majd azonmód és kapásból, lassítás nélkül begyalogolt az öltözőbe, meg sem várva a villanó (egyébként jogos) piros lapot. Valahogy nekem is így volt tele az ivarszervem ezzel a bíráskodással, pedig általában nem kapom fel könnyedén a vizet. A "vérlázító" kifejezés új értelmet nyert. Matthäusnak pedig folytatnia kell.
A halott hálókártyák esetében egy illegálisan tevékenykedő nyomozó megoldotta az ügyet. Illetve fenetudja, hogy mit oldott meg, mert a hálókártyának nem tudom, mennyi köze van most ahhoz, hogy megy a net. Ugyanis megy, egyik pillanatról a másikra egyszercsak elkezdtem nem leszakadni. és ez még most is tart. Azonban ha keresztre feszítenek, sem tudom megmondani, hogy mit csináltam. Kattintgattam párat a kapcsolatoknál, olvasgattam egypár nálam jóval okosabb emberke hozzászólásait és lám... Közben még az is kiderült, hogy a sárga fény lehet, hogy nem is jelent rosszat.
Ma (mint már oly sokszor) szintén rájöttem egy nagy-nagy igazságra. Ez a következőképp hangzik: "Soha, senki nem tud két ugyanolyan XP-t telepíteni saját gépére." Ez lenne az alaptétel. Mindjárt meg is magyarázom. Az ember ugye telepít egy XP-t, teszemazt egy évig használja, telerakja programokkal, mindegyiket testreszabja, kialakul az otthonos érzés, minden félmozdulatokra, leheletfinom görgetésekre jön, az embernek a keze alá simul a rendszer, eszméletlenül egyben van, kialakul az ez az enyém érzés. Ilyenkor az ember egyszerre lélegzik a net bemenő és kimenő adatforgalmával, és ha valamelyik program nem válaszol, vagy rakoncátlankodik valamelyik rendszerfájl, fizikailag leszünk rosszul.
Ezzel szemben az újratelepítés utáni XP rakoncátlan lesz. A programokat nem tudjuk akkora határozottsággal testreszabni, mindig utána kell menni egy-egy apróságnak (pl.: "Most nem animálódik az ikon a taskbaron, de hol is van ez a funkció...?"), mindig felbukkannak olyan problémák, amelyeket egyszer már megoldottunk, de most nem tudjuk már, hogy hogyan. Egypárat ennélfogva tökéletlenül sikerül csak megoldani, rendszerünk nem lesz hatékony, időnként nem tudjuk, hova kapjunk (aktuális példám az, hogy a Maxthonban képtelen vagyok beállítani a freemailt kezdőlapnak, pedig az van odaírva, hogy a kezdőlap az, mégis az MSN.com jön be állandóan. Már a plafonon vagyok...). Aztán jön a varázs: amint régi rendszerünk képzetei visszakerülnek a rendes helyükre elménkben (a múltba), elkezdjük megszeretni az új XP-nket, elkezdjük kemény munkával felépíteni, és ismét eljutunk az elsőként említett idilli állapotba. Aztán jön valami kisebb (vagy neadjisten nagyobb) hardvergond, és megint jön az újratelepítés - minden nyűgjével és szépségével együtt...
Nemrég megnéztem az Öngyilkos szüzeket is (az Eraserheaden kívül), és mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom. A Soundtrack is megkapó, az általam amúgy is kedvelt Air együttes munkája. Kötelező darab.
Now Playing: Green Velvet - La La Land
›
permalink: #1 | 2008. 05. 07., 16:57
"Soha, senki nem tud két ugyanolyan XP-t telepíteni saját gépére." - az alaptetel es a kifejtes mennyire igaz, es milyen szepen megfogalmazva!
Nfol teszthozzászólást villantott.
Dicska, a Wendigót is!
Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]
Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]
Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]
Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam
Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???
Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]
Erről majd írok én is valamikor...
Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)
S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.
Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!