2009. június 20szombat, 15:32
› S@ti. Eddig 4 hozzászólás.
Kedves olvasóim! Elképesztő transzdimenzionális jelenségnek lehettek ezúttal szemtanúi! Ezt a postot ugyanis... Win98 alól írom. Fantasztikus, igaz? Magyarázat következik.
Múlt hét pénteken kezdte el azt csinálni a gép, hogy látszólag random időpontokban újraindult. Aztán később megláttam a mintázatot: minél tovább pihen a gép, annál később indul újra. A legelején még a reakcióm eléggé laza volt ("Windows."), aztán később gyanússá vált, hogy itt hardverhiba van. Leginkább valami melegedésre gyanakodtam, meg is konzultáltam pár emberrel bent a cégnél és arra jutottunk, hogy tegyem fel az Everestet és nézzem a hőfokokat. Na, hát akkor ezt fogom tenni, gondoltam én.
A boot után volt kemény 10 percem a Windowsban, utána újraindult. Aztán újra. És újra. Meg se találtam még az Everestet, úgyhogy beléptem a BIOS-ba és néztem a hőfokokat. 42 fokos CPU-hőfoknál indult újra. Na igen, 42, hát persze, tudtam én mindig is...
Ennek hatására megszólalt egy sirály-kórus a fejemben: a táp lett tehát az elsődleges gyanúsított, amely a későbbi indításoknál elkezdte levágni az áramot az asztal alatti elosztókból. S mikor ez már úgy is megtörtént, hogy a gép be se volt kapcsolva, a bűnössége bizonyossá vált. Ekkor kezdődött el az az eseménysorozat, amit akár egy külön postban is megírhatnék "Táp-kanossza" címmel.
Mivel a tápot januárban vásároltam, megvannak a garipapírjai. Felhívtam az üzletet, ahol vettem ("Tájak-korok-múzeumok, gyűjtsünk Csepel-biciklire..."), és kedvesek voltak ugyan, de mondták, hogy nem úgy megy az, hogy csak beviszem a papírokkal együtt és kapok másikat ("... nem kapsz Csepel-biciklit, majd ha négyszázszor annyi lesz..."), hanem fel kell küldeniük Pestre, ahol bevizsgálják, és majd egy hét múlva kapok cseretápot ("... gyűlöltem az emlékházakat...").
(Megjegyzés: a zárójeles idézeteket nem tudtam linkelni, mert a YouTube felfüggesztette ("... processing") a kontómat.)
Három munkatársam is ígért nekem kölcsönbe tápot, amíg nem kapom meg a cserét. Az első srác rosszul emlékezett, hogy neki hol van az a tápja, amit adni akart, vagy hogy egyáltalán létezik-e. De ha volt is, hát nem volt ott, ahol gondolta, hogy volt. A második srác közben rájött, hogy amit ő hozni akart volna, az régebbi és nem lenne kompatibilis, így egy egész gépet hozott helyette, amin Win98 van... és hát végülis nélküle nem született volna meg a post sem. A harmadik kolléga tényleg hozott tápot, ám az a táp valószínűleg gyengélkedik, mert egypár másodperc működés után a gép leáll - még a BIOS-füttyig se jut el...
Így hát itt ülök most egy Win98-as gép előtt, és végignéztem azt a meccset, amit az USB-s lézeres egérrel vívott... Fergeteges volt, de megcsinálta és működik! Azóta turulcsiripeltem, RSS-t olvastam, és egyéb webkettes dolgokat műveltem, amikre még csak nem is gondoltak, amikor kitalálták ezt az operációs rendszert. Hihetetlen, szinte látom, ahogy a Win98 csodálkozik ezen a sok újdonságon (leginkább a "béta"-feliratokon :-)), és álmélkodik, hogy mivé fejlődött a net. Én utoljára öt éve használtam ezt az oprendszert, akkor is csak azért cseréltem, mert az akkor még újnak számító gépem már XP-re volt optimalizálva...
Remélem, egy másik tápot hamarosan szerzek, ha nem, akkor legkésőbb jövő hét szombatig időutazóként rovom a net ösvényeit. Ja, netezésen kívül mást nem tudok csinálni ezen a gépen, mert CD-meghajtó van csak benne és nem ismeri fel az 500 GB-os külső merevlemezemet. Így hiába tudnék rátenni zenelejátszót, filmlejátszót, nem lenne honnan venni a tartalmat bele... Még jó, hogy van Sansám, így tudok zenét hallgatni net közben...
De ha nekem valaki azt mondja mondjuk két héttel ezelőtt, hogy nemsokára 98 alól fogok postot írni a blogba...
› Blonde Redhead - 23
Legalább 98 SE? :)
Ja, az, az...
Egyedül a YouTube-ot meg a különböző videókat sajnálom - nem találtam olyan Flash Playert, ami hajlandó települni 98-ra - illetve azt, hogy se a pendrive-ot, se a külső meghajtót nem ismeri fel. Így nem tudok semmit csinálni rajta, csak netezni.
FEED, FEED, FEED, FEED kell nekem, mondjatok jó feedeket!
Hát például ott az etetővályú...
Amúgy a 98 SE-ben már kijavították a jobbGomb-új-parancsikon-mégse-repeat3szor-jobbGomb-új-nagybüdössemmi bugot?
Háh, már szerencsére nem tudom megnézni :D
Nfol teszthozzászólást villantott.
Dicska, a Wendigót is!
Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]
Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]
Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]
Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam
Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???
Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]
Erről majd írok én is valamikor...
Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)
S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.
Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!