Hát, megláttuk, mi lett. Az lett, hogy nem töltött be a Windows, és újabb helyreállító telepítést kellett végeznem (fél óra), amely után...

... ismét csak nem töltött be a Windows. Az újabb sikertelen helyreállító telepítés után (újabb fél óra, ekkor már fél 11 tájban jártunk), valahogy nem volt kedvem még egyhez. "Ami nem megy, azt ne erőltessük", mondotta volt Lenin, bár ő valószínűleg nem egy bad sectoros vinyóval való szenvedés okán deklarálta ezt.

Mikor ily módon megbizonyosodtam arról, hogy szerencsétlen 120 gigás Samsung vinyóm tényleg haldoklik és szegényre nem lehet rendszert bízni, rájöttem, hogy a dolog gyökeresen más megközelítést igényel. A másik vinyóm (80 GB-s Seagate) csurig van mindenféle olyan dologgal, amit ha hirtelen egy formázás és rendszertelepítés közepette elvesztenék, valószínűleg olyat ordítanék, hogy a környéken az ingatlanárak is lecsökkennének legalább 80%-kal. Tehát a másik vinyóra nem tehettem rendszert, hogy majd a másik rendszer alól nézve a haldokló vinyót, kimásoljam, ami menthető. Ezérthát előszedtem régi 30 GB-s Maxtoromat a sublótból (hmm... most veszem tényleg csak észre: 3 vinyó, 3 márka...), és konstatáltam, hogy hatalmas szerencsém van, mivel éppen nincs rajta semmi olyan, amit ki kéne írni vagy bármely módon meg kéne menteni, tehát akkor rendszertelepítésre fel - este 11-kor...

Fél óra formázás, fél óra telepítés, és hajnali fél 1-re már kész is lett a szép, ropogós és hótüres Windows. Na, akkor telepítsünk WinCommandert, telepítsünk Nerót. Ok, indítsuk a WinCommandert... Miért nem működik az egér oldalán a gomb? Ja, hogy fel kéne telepíteni az egér programját is. Aha, csakhogy az floppyn van, a floppymeghajtóm meg nem egész két hete szállt el. Az ezt követően kiszűrődő, jobbára egyszavas, egyszerű mondatok világosan jelezték, hogy odabent kreatív, alkotó munka folyik.

Néhány további apróság után (nem, most nem telepítek Office-ot, haggyámá), gyorsan kilistáztam magamnak, mi az, amit ki kell írni, mi az, amit csak át kell másolni, és mi az, amit majd később kell kiírni, mert nincs itthon elég DVD. Ezt követően összeállítottam 4 DVD-t, mert csak annyi volt itthon, és miközben várakoztam, Crimsonlandeztem, tegyetek néhanapján így ti is, mert jó; Ninjával már Gaming Guide-ot is tudnánk hozzá írni. Miután ez megvolt (DVD-nként fél óra, tehát 2 óra alatt), hajnali fél háromkor kiadtam az ukázt magamnak: no, akkor csináljunk netet!

Lebukás az asztal alá, küzdelem a pormacskákkal, hálókábel bedug... Hééé, ez a fény nem sárga szokott lenni... Miért nem zöld...? Pillantás a monitorra: null reakció a géptől. Pillantás a vezérlőpultban a hálózati kapcsolatokra: látszólag rendben van a helyi kapcsolat. No, akkor hozzuk létre a kapcsolatot. Létrehozzuk. A kapcsolódás azonban már nem nagyon akar menni. Hátakkorőőőőőőő... Nincs más hátra, mint... go USB! De ahhoz meg kell a CD, amin az USB-modem drivere van, és ahhozmárnagyonkésővanésáááááááááááááá...

De azért megvan. CD be, telepítés, kapcsolódás, vivááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááát!!! Na akkor gyorsan telepítsünk Maxthont és Firefoxot (lehet, hogy én vagyok az egyetlen ilyen ember a világon, de én párhuzamosan használom a kettőt...), tegyük alapértelmezett böngészővé a Maxthont, és... azt hol is kell?

Itt térnék ki arra a sajátos érzésre, amit a rutinos géphibákkal foglalkozók gyakran megtapasztalnak: amikor már több órája foglalkozunk egy problémával, hiába tudjuk, hogy mi a következő lépés, van egy olyan pont, amikor egyszerűen nem jut eszünkbe, hogy akkor most mit, miért, hogyan és mikor kéne csinálni. és egyáltalán, minek is hoztam elő ezt a párbeszédablakot? Mit akartam beállítani? Ilyenkor véresre sarkantyúzzuk az agyunkat, hogy mondja már meg, mit is keresünk... én elég sokszor eljutottam tegnap éjszaka addig az állapotig, amikor már olyan evidenciák is csak két perc agyalás után jutottak eszembe, hogy hol is kell a videokártya-driver telepítése után 1024X768X32-re állítani a képernyőt. Scary...

Miután a nettel megvoltam, gyorsan feltelepítettem a Winampot és az albumok közül azokat, amiket mostanában hallgatok, beenqueue-oltam (de szép szóóóóó...), de hogy miért éppen azt tartottam akkor ennyire fontosnak kikapcsolás előtt, azt már komolyan nem tudom, bőven ráértem volna most délelőtt is megcsinálni, annál is inkább, mivel már a szemem káprázott hajnali 3-kor a kialvatlanságtól, és majdnem kétszer tettem be az Adema albumokat... Mindenesetre most Portishead albumokat hallgatok, Now Playing: Portishead - Western Eyes.

Talán este lesz kedvem majd megírni a Rockmenza-beszámolót, addigis most nyűgös vagyok, mert az UT-m se működik rendesen...

Most TV-tunerkártya-telepítés következik. Csak erős idegzetűeknek!

Portishead - Mysterons