2006-12-02

Most minden valószínűség szerint blogot fogok írni.

Jééé, tényleg! Node komolyra fordítva a szót, ma volt a PC Guru fórummeet, már nem tudom, hogy negyedik avagy ötödik alkalommal-é, de hasonlóan jó volt, mint eddig már háromszor. Vagy négyszer. Whatever.

A legkiemelkedőbb esemény az volt a találkozón, amikor felszólítottak minket, hogy ne fényképezzünk már többet a Lurdy házban a moziszinten a mozi területén. Pontosabban csak engem, mivel én indultam el a mosdó felé, és akkor jön ki a srác a pult mögül, ahol popcornt meg egyebeket árult, és onnan látta, hogy párat már fényképeztünk. Ja, hogy mit voltunk mi képesek fényképezni? Hát ezt:



Igen, ez az, aminek látszik: egy kartonból kivágott tünemény, amely a Happy Feet című topfilmet reklámozza. Erről készítettünk pár képet többek közt úgy is, hogy én is rajta vagyok egy idióta vigyor kíséretében, de ettől az olvasókat megkímélném. Elég az hozzá, hogy sehol nincs kiírva a területen, hogy tilos képrögzítő eszközt használni, szerintem csak a nézőtérre, de mindegy, nem csináltunk több képet. Gondolatban azonban sok módozatot kitaláltunk más tevékenységekre, többek közt konkrétan szerettük volna kisollóval kivágni a nekünk tetsző pingvineket és hazavinni őket. Arra a következtetésre jutottunk, hogy ezt akár meg is tehetnénk - csak közben ne fényképezzünk!

Egyébként felfogni nem tudom, hova kerül egy ilyen kartonlapból kivágott reklámszobor miután a film kifut a mozikból... Talán van valahol ezeknek egy raktár? Ez a Happy Feetes ez amúgyis csak olyanoknak szól, akik emésztő vágyat éreznek arra, hogy olyan animált pingvineket nézzenek 108(!) percen keresztül, akik táncolnak és Robin Williams vagy Hugh Jackman hangján szólalnak meg. Hmm... én nem tartozom közéjük, de a kartonpingvinek mindenesetre jobbára aranyosak voltak, nem véletlenül akartuk őket kivágni. Viszont, akik az említett csoportba tartoznak, azoknak még mindig van választási lehetőségük: vagy rohannak a moziba és megnézik a filmet, vagy beülnek egy sarokba és megvárják, míg elmúlik.

Úristen, most mi lesz: közzétettem itt egy fényképet, amit olyan helyen készítettünk, ahol nem szabad fényképezni! Jaj! Sőt: az iWiW-en is az alapértelmezett fényképem ott készült! Sőtsőtsőt: MSN-en is azt használom!!! Nemsokára berontanak az ajtómon a rendőrök, de addig is még van annyi időm, hogy a Publish gombra kattintsak. Sőt, még mesélni is tudok előtte valamit még...

éNIíé
éNIíé


Ez volt felírva annak a busznak a fényújságjára, amivel a napokban az egyik napon hazautaztam. Emberek, ez egyre súlyosabb lesz...

Now Playing: Fear Factory - Edgecrusher (Urban Assault Mix)
Most erre a számra vagyok rákattanva, de kegyetlenül. A YouTube-on találkoztam vele először, mikor gyanútlanul megnéztem egy Terminator 2-es videót. Mit lehet ehhez még hozzáfűzni? Kötelező darab!

Inflict strain upon the structure
Collapsing below my pressure...


Megunhatatlan!

Komment-link

Eddigi hozzászólások:

Aurora

permalink: #1 | 2006-12-02 23:39:14

Raktár a pingvineknek. Szerintem létezik. Elképzelem amint az összes "csillag" együtt bulizik egy zsebkendőnyi helyen. Ott van mindenki aki számít. Charley angyalai, Harry Potter, Csodacsibe, az Autós mese szereplői a Szörny RT tagjai, sorozatgyilkosok, cicababák, pompom-lányok és még sokan mások...
De mi van akkor ha kijön valamelyik film második, harmadik vagy netán a harmadik része...
Az egy skizofrén helyzet lehet.

S@ti

permalink: #2 | 2006-12-02 23:41:35

Supermanből szerintem van legalább 20 raktáron... :-)

Aurora

permalink: #3 | 2006-12-02 23:43:56

Az biztos...
Elég meglepett arcot vághat az új rucija láttán..

birge

permalink: #4 | 2006-12-03 14:41:02

Kérdezd meg Áront. Nem csak hogy tudja a választ, de tán még meg is lep téged eggyel:)

S@ti

permalink: #5 | 2006-12-03 15:41:54

Kartonpingvinnel...?

Jeez :-)

Dicska

permalink: #6 | 2006-12-04 01:07:11

Nocsak... ismét született egy remek post:).
Csak így tovább!

Peti

permalink: #7 | 2006-12-04 01:24:13

Sati te milyen néven fórumozol Guru Onlineon?

S@ti

permalink: #8 | 2006-12-05 16:17:49

Az új fórumra most lett kész a regem, oda még 0 hozzászólással rendelkezem, de a régi (zöld) felületen volt vagy 200...

A fő fórumom még mindig a forum.gameronline.hu, az az a hely, ahol engem fórumon meg lehet találni... :-)

Kár, hogy ott már egyre kevesebben vagyunk és a közösség talán már nem is eléggé aktív egy újabb fórumtalálkozóhoz :-(((

S@ti

permalink: #9 | 2006-12-06 15:34:41

Ja, és csak a lényeget nem mondtam: a nevem mindkét helyen Sati84 :-)

S@ti

permalink: #10 | 2006-12-09 02:10:08

... érti még valaki, miről van szó...?

Aurora

permalink: #11 | 2006-12-16 22:07:37

Művelődésszervező gyakorlati prezentáción megtudhattuk, (két sorstársunktól-akik egyikét S@ati utánozni szokta) a pingvinek és egyéb filmlények sorsát.
A bemutatók után visszakerülnek a központi film-lényelosztó központba :-))
Valójában a filmforgalmazókhoz kerülnek vissza.
Kérdés:
Most akkor két külön forgalmazó által szponzorált filmhős sosem találkozik?
Esetleg a mozi előterében mégis csak?
Ha egymásba szeretnek, akkor elválasztják őket?
Vagy visszakerülés után "mindenkit" bezúznak és megsemmisítenek. Azután mindannyian találkoznak a nagy film-paradicsomban?

Hozzászólnál? Itt megteheted!

Neved

E-mail (kötelező megadni, nem jelenik meg)

Weboldal (opcionális)

Jelöld be, ha szeretnéd, hogy emlékezzek rád, amikor ugyanerről a számítógépről böngészel!

Kommented:


Löncshús: (A kód a mai nap sorszáma, 1 és 31 között.)

Legutóbb

Nfol

Nfol teszthozzászólást villantott.

Nfol

Dicska, a Wendigót is!

Dicska

Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]

S@ti

Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]

Dicska

Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]

Dicska

Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam

S@ti

Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???

Dicska

Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]

Nfol

Erről majd írok én is valamikor...

Nfol

Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)

S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.

Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!