2006-08-26
› S@ti. Eddig 4 hozzászólás.
PGO Fórummeet V5.0, bár már majdnem egy éve nem írtam semmit a PGO-fórumra, az első négyen ott voltam, így az ötödiken is. Egyébként is elég szerény számban jelentünk meg, mivel rajtam kívül Chocho, Ninja, Cerleus, Royal04 és Oscee képviseltette magát. Saját magával.
Ahogy azt a GAMER-fórummeeteken is megszokhattuk (Nem, nem... ezúttal nem landolt semmi fountainben vagy mellette, mielőtt birgének, SztupYnak és más arra alkalmas emberkéknek felcsillanna a szemük. Nem...), a konverzáció igen széles spektrumot érintett, az animéktől kezdve a tüzijátékon át a Superman Visszatérig bezárólag. Persze én inkább állandóan a Superman IV-et hoztam fel, és mindenkinek serényen ajánlgattam, mivel az annyira rossz, hogy már majdnem jó. De csak majdnem. Látni mindenesetre mindenkinek kell :-)
Ja, meg közben arról is volt szó, hogy Chocho állandóan arab kontaktokkal találkozik MSN-en, csakúgy, mint Nfol, úgyhogy ez itt most egy emlékeztető arról, hogy ("... rádiójukat éjjelre hagyják bekapcsolva") mindketten keressék meg a másikat.
A cím pedig Chocho egyik felvetéséből indult ki, mikor a beszélgetés közben egyszercsak semmivel nem összefüggően bekérdezte, hogy "Azt milyen, amikor valaki csak azért öl meg sok embert egymás után, de nem sorozatgyilkos, csak azért öli meg őket, hogy kipróbálja, hogy milyen?". Oscee erre úgy reagált, hogy szerinte ez csak egy emberrel működik, mivel "... a másodikat már nem próbából öli meg, mert akkor már tudja, hogy milyen...", és még egy-két percen keresztül erről volt szó, mikor én is megmondtam erről a véleményemet: "Nem sorozatgyilkos, hiszen a sorozatgyilkos az az, aki megöli a 24-et..." - bár már nem emlékszem pontosan, hogy alakult a kontextus, higgyétek el, csattant. Mint ahogy ez a vicc is:
- Minek megy Hófehérke az erdőbe?
- ???
- Fának.
A szó mindkét értelmében. és szerintem is. Ez a vicc már akár egy kategóriában is említhető Marton Szilárd és Jóna Zsolt vicceivel, bár utóbbiak azért még mindig egyszerűen verhetetlenül megközelíthetetlenek. Majd ha kész leszek a YouTube-ra való feltöltésükkel (valami kimondhatatlan érzés ebben a cselekedetben valahogy még most is meggátol, mert belegondolok, hogy ezzel hány embernek okoznék kiheverhetetlen agyi károsodást... De mégis... Egyszerűen muszáj! Ezeket nem lehet kihagyni!), akkor lesznek linkek is, itt, az adott bejegyzésben és ott oldalt is. Bár akkor a Jóna Zsoltos videóhoz (mert az már itt oldalt megvan linkelve, csak nem YouTube-os, és úgy mégiscsak jobb lenne) írt descriptionöm már nem lesz helytálló, de maximum átírom. Mindent a közönségért! Bár hogy aztán ki hogy reagál, abba Marton Szilárdot ismerve belegondolni sem merek...
és most pedig a nickem története következik, mivel rádöbbentem, hogy neten már legalább négy embernek elárultam, meg itt a blogban ráadásul még be is ígértem, hogy leírom, úgyhogy akkor leírom. Még 2000-re nyúlik vissza a történet, amikor is egyik osztálytársam be akarta írni a telefonszámomat a karórájába (mivel akkor még nem volt mindenkinek mobilja, mint manapság), és mivel az IRL vezetéknevem nem fért ki oda, ezért be akarta írni angolul. Ám a Saturday sem fért volna ki, megakadt ott, hogy "SAT", mire hirtelen felderült az arca, és kitörő örömmel deklarálta: "SATI!". Ez nekem annyira megtetszett, hogy megjegyeztem, és mikor 2001 októbere körül (ezt már nem tudom pontosan), első ízben regisztráltam fórumra, ezt a nevet használtam, persze közben annyit cifráztam rajta, hogy mivel nemesi származású vagyok ("I lied." - Arnold Schwarzenegger), ezért @-cal írom.
birge (Még mondatkezdésnél sem! Nem!!!) nemrég Olaszországban járt, és fényképezett nekem párat, ezek közül egyet be is mutatok most itt, mivel a magyarázat szerint ez a kép "... csütörtök kedvéért készült":
A fórummeetről visszafelé menet egyébként megfigyelhettem, ahogy Ninja és Cerleus legalább 10 percen keresztül arról vitázik, hogy a paintballben a fegyverrel lehet-e célozni, éshogy mennyire lehet. Amikor Cerleus meséli, hogy ő egyszer harminc méter távolságra adott le célzott lövést, Ninja azonnal felveti, hogy biztos sniper-paintballfegyvert kaphatott, mert az lehetetlen, hogy azzal így lehessen célozni. én mondjuk azonnal aimbotra gyanakodtam volna, dehát én ilyenkor mindig UT-ban gondolkodok. Ráadásul ez most azon kevés alkalmak egyike volt, hogy nem mondtam ki azt a hülyeséget, amit gondoltam! Hihetetlen, tudom... - főleg a blogban szereplő bejegyzések számát és terjedelmét nézve.
Anyway, vissza a vitához: Ninja szerint 15 méterre nem lehet azzal a fegyverrel jól célozni, mert ide-oda mennek a lövedékek jobbra-balra, úgyhogy Cerleus biztos egy Delta force-os fegyvert kapott. A vita ezek után még folyt volna tovább is, csak Cerleus inkább hazaindult, mert éppen Dunaújvárosba értünk, és ő meg az ellenkező irányban lakik. Ez egyébként nem egyedi eset, arról is jókat el tudtak vitázni még a buszon, hogy a másik miért nincs, mikor van, miért van és mikor nincs Skype-on és MSN-en. Meg is jegyeztem, hogy a vitáikról írok egy kicsit a blogba.
Fontos bejelentés következik: az új billentyűzettel is tökjól megy a Tekken 3.
Xiayou még mindig rulez.
Now Playing: New Order - Jetstream
Komment-link
›
Értem én hogy nonstop, de meddig van nyitva?
Ezen a bejegyzésen vigyorgok fél órája. S@ti, te tudsz valamit... :)
Látható komment-e vagy?
Továbbra sem értem, miért kell approválni, mikor eddig nem kellett...
Tekken 3
Kipróbáljuk
Nem nem az túúúl hosszú idő, azt nem lehet.
Nfol teszthozzászólást villantott.
Dicska, a Wendigót is!
Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]
Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]
Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]
Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam
Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???
Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]
Erről majd írok én is valamikor...
Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)
S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.
Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!