2006-03-30

Egy igen rendhagyó (exkluzív...) helyszínről jelentkezik ma a blog, ugyanis műhelye volt már ezen oldalnak a KAC, és az EISZ is (egyik rövidítés jelentése sincs benne a blogban, tehát ezt csak azok értik, akik értik. Ezt de megmondtam! Ilyen még lesz (mármint olyan, hogy ezt csak azok értik, akik értik. Meg olyan is, hogy megmondom...)...), ezúttal pedig az E-Magyarország klubból vetem képernyőre e karaktereket. Közben Winamp, mert itt van és hangszóró is van a monitorokon, tehát még hallatszik is rendesen. Igaz, csak monóban, de mindegy, mert a Within Temptation See Who I Am-jéről váltott a System of a Down Spiders-ére, amelyről ma megjegyeztem, hogy az első SOAD albumról csak ez tetszik, de ezt valószínűleg az első album megszerzésével és meghallgatásával lehet kompenzálni. Azon leszek.

Nodehogy villámgyorsan visszakanyarodjunk a csütörtöki bejegyzések biztonságos talajára s valóságába, a kijelző 18,5 fokot mutatott, amikoris most ki fog derülni, hogy nem csak a helyszín, de a kreatív igazgatósági ülés időpontja is rendkívül rendhagyó volt, amennyiben... Amennyiben az előző két megállapítás egyike sem volt számotokra igazán értelmezhető (Kivéve, aki számára igen - most megint de megmondtam, ugye mondtam, hogy lesz még ilyen!), mivel egyrészt az esemény helye nem volt rendhagyó, az ideje viszont tényleg az volt, de azt nem írtam ide sose. Tehát ha most azt mondom, hogy 10 óra helyett 13 óra, akkor ti azt mondjátok, hogy "ésakkormivan?" (ismétcsak kivéve azokat, akik nem ezt mondják - dejó!).

A 13 órához azonban kapcsolódik egy olyan dolog, amit le fogok írni és nem csak azok értik, akik... őőőő... na ezt most nem sikerült jól megmondtani. Mindegy, szóval a kijelző 12:33-at mutatott, amikor pedig mi mindketten tudtuk, hogy 13:33 van (na jó, először majdnem elhittük), mivel a kijelző nincs átállítva még a nyári időszámításra. Tehát nem elég, hogy olyan valóságban kell élnie, ahol az 5,8 fok tulajdonképpen értelmezhetetlen, még ráadásul a téli időszámításban történik mindez számára. S mikor a két valóság közti különbségre rámutattam, rögtön leesett 18,5 fokról 18,0 fokra a hőmérséklet. Ami minden bizonnyal azért volt, mert a kijelző meg akart felelni a téli időszámítás követelményeinek a hőmérsékletet tekintve is.

Ami pedig a hőmérsékletet illeti, két szolgálati közlemény Nfol felé: 1. A 22,2 fokot értem ám, hogy direkt írtad, mert egész jól belejöttél a 2-zésbe, ezért most jön a második pont: 2. Ilyen hőmérsékletes dolgokat nem lehet ám csak úgy a kényelmesen 22,2 fokra felfűtött szobából írni! én igenis kimerészkedem a kegyetlen, zord és cudar 3,5, 5,5 és 7,5 fok birodalmába! S ennek a kimerészkedésnek még akkor is hatalmas értéke van (egyébként is, de úgy meg különösen), ha az idióta madarak képesek még 5,5, 3,5 és 7,5 fokban is csicseregni. S ezek az idióta madarak minden valószínűség szerint feketerigók. Ez is egyike volt a mai revelációknak...

A címet pedig rettenetesen kegyetlen módon nem fogom megmagyarázni! [sátáni kacaj]

Now Playing: Green Day - Wake Me Up When September Ends
Ezt az albumot ugyan nem szoktam magammal hordani, de ez még akkorról van, amikor igen, és feltettem erre a gépre még 2005. 11. 15-én, ami pont egy nappal azelőtt a nap előtt volt, amivel kapcsolatban ma nem sikerült befejeznem egy gondolatot. Sőt, elkezdenem se nagyon. De ha már itt tartunk, akkor talán ebben a bejegyzésben sem nagyon kezdtem el és fejeztem be semmit, mert csütörtök van.

Hozzászólnál? Itt megteheted!

Neved

E-mail (kötelező megadni, nem jelenik meg)

Weboldal (opcionális)

Jelöld be, ha szeretnéd, hogy emlékezzek rád, amikor ugyanerről a számítógépről böngészel!

Kommented:


Löncshús: (A kód a mai nap sorszáma, 1 és 31 között.)

Legutóbb

Nfol

Nfol teszthozzászólást villantott.

Nfol

Dicska, a Wendigót is!

Dicska

Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]

S@ti

Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]

Dicska

Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]

Dicska

Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam

S@ti

Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???

Dicska

Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]

Nfol

Erről majd írok én is valamikor...

Nfol

Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)

S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.

Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2024 by S@ti, de egyébként PD!