#184

Tegnap este felkerült minden ismét, lehet bontani a pezsgőt ezért is, meg az új kinézet miatt is. Mivel én kizárólag Firefox alá fejlesztek (nagyképűség ON), nyilvánvaló, hogy más böngészőkkel meg sem néztem a kinézetet (IE már nincs a gépen, mást meg nem raktam fel), így nem tudhatom azt sem, hogy melyikben hogy néz ki. Annyi szent, hogy a Maxthon nem bírja lekezelni a CSS formázást, ezért ott gyönyörűszép kék keret van a linkek körül és a szöveget is másképpen tördeli, emiatt elcsúszik az egész menüoszlop, aminek nem örülök. Ezért kérek mindenkit, hogy ha furcsaságot, hibát tapasztaltok az oldalon, azt írjátok meg levélben vagy a fórumon vagy MSN-en, ezzel is magatokon segítetek, mert nekem ugyanmindegy, hogy kinél mi látszik, amíg nálam tökéletes.

Most jut eszembe, hogy a pezsgő most nem annyira jó ötlet, főleg ha be van hűtve, ilyen időjáráshoz már majdnem a forralt bor ajánlható. Én persze megint hülyegyerek vagyok, mert egész nap rövidnadrágban meg pólóban vagyok, a boltba is így mentem, kaptam is néhány megvető pillantást a didergő helyiektől. Egyvalamit azonban még az időjárás sem bír megváltoztatni, derék szomszédunk ugyanis újfent saturészegen támolygott hazafelé... Ha leszámítjuk azt, hogy szánalmas az egész, akkor egész mókás az ilyen esemény, mert előszeretettel beszélget magával, illetve maga mellé képzelt közönségével az illető annyira nem úriember. Mai előadásából megtudtam például, hogy a kocsmáros egy hülye segg, mert az ötödik felest már nem adta hitelbe, valamint ékes használati útmutatót kaptam a roppant bonyolult, bezáratlan kapun történő áthaladáshoz is. A munkamenet a következő:
- Kezünket emeljük fel a talajról és próbáljuk meg megragadni a kapukilincset.
- Ha nem megy, kapaszkodjunk meg a kerítés rácsaiban, egyenesedjünk fel és úgy ragadjuk meg a kilincset.
- Ha kezünkben a kilincs, nyomjuk le az egyik végét.
- Ha nem megy, nyomjuk meg erősebben.
- Ha még mindig nem megy, próbálkozzunk a másik végét lenyomni.
- Csodálkozzunk.
- Erélyes mozdulattal lökjük be a kaput, majd próbáljuk meg mozgását követni magunk is.
- Csapjuk be jó erősen magunk után, majd az ajtóhoz vezető lépcsőre leheveredve pihenjük ki a mai, dolgos hétköznap erőfeszítéseit!

#183

Tegnapelőtt és tegnap egér helyett lapátnyél és talicska volt a kezemben egész nap. Meg rengeteg térkő, amiért először el kellett menni, ott berakodni a furgonba, hazahozni, itthon kirakni, aztán ugyanez mégegyszer. Közben hallgatjuk a kocsiban a rádiót, a műsorvezető mindenkinek jó pihenést kíván a hétvégére, hát királyul bejön ez most...

Azért valahogy túléltem, sőt, tegnap este még meg is jegyeztem, hogy nem is vagyok annyira elfáradva - bár a fórumon művelt dolgaimból ez nem jön le, talán még sosem voltam ennyire készen, és erre csak rátett a Pornolize-os baromkodás -, ma reggel meg úgy ébredtem, hogy leszakad a derekam meg a térdem tőből. Nemhiába, kilenc köbméternyi sóder és ázott homok mégiscsak nehéz.

Este... Éjszaka is jövök fel netre - igen, full éjszakás lettem, bár így is 3 Ft/perc, de a 3 mégis jobb, mint a 6... - és mit látok? A Thunderbird jelzi, hogy új levelem van az Ultrawebtől. Biztos valami promós anyag, vagy önreklám, mást nemigen kapok tőlük, de ez nem az volt. Röviden és tömören a lényeg: addig kutakodtak a tárhelyeken, míg ráakadtak az enyémre, amin véletlenül volt egy Vista nevű könyvtár, benne pedig néhány .jpg és egy .txt mellett egy .iso fájl is, amit valaki a Windows Vista lemezképének talált felismerni. Szép is lenne, ha akkora méretű lenne a Vista, hogy elférjen egy 25 KB-os állományban az egész. Ennek örömére gyönyörűen lesikálták az egész FTP-t, azaz az Nfol-home összes állománya, az oldalaktól kezdve a képekig és a többi cuccig bezárólag átkerült a szemetesbe. Nem fog sokáig tartani, mire mindent visszarakok, legalábbis az oldalak már mennek, a képek még nem minden esetben. Én kérek elnézést, ahogy S@ti írta, ez már tényleg Droidzónába való.

Hogy miért volt ott az a kicsinyke .iso? Szemétségből. :-)
Egyik kevésbé jó tűrőképességű MSN-es ismerősöm némileg belegázolt mimózalelkembe még régebben, tegnapelőtt meg megkérdezte, hogy megvan-e nekem a Vista bétája. mondtam, hogy meg, át is küldöm mindjárt, ezzel átküldtem egy egyszerű szövegfájlt .iso kiterjesztéssel, benne pedig az állt egyébként, hogy "Jelenleg itt tart a fejlesztés. A Windows Vista fejlesztői." Apropó Vista, menjetek és olvassátok el a Gameronline-on szerény fordításomat a bétatesztről.

Pár napja feltelepítettem a gépre az XP mellé egy UHU Linuxot csak úgy, mert miért ne? Addig böngészgettem rajta, míg ráakadtam egy érdekes UI-ra, illetve ablakkezelőre, amit Blackboxnak hívnak, és rohadt gyors és az utolsó pixelig konfigurálható. Éppen kezdett megfájdulni a szívem-lelkem, hogy Windows platformra nincsen ilyesmi, amikor ShadoW közölte, hogy van, és megtalálható a bb4win.org-on. Szaladtam is azonnal, letöltöttem a bbLeant meg jónéhány plugint hozzá, és azóta szinte egy más rendszerem van. A Windowsra nyomokban sem emlékeztet, rengeteg hasznos funkciója van, lehet vele barkácsolni ezerrel, és iszonyat gyors! Később lesz róla egy írás, amiben bemutatom az egészet, mert az eddig megmutatott képekre mindenki fanyalogva tekintett. Az tény, hogy döbbenetes elsőre, és másodszorra is az. De harmadszorra... :-)

#182

Rövid leszek és velős: a mai napon jó időre elegem lett abból, hogy a mások hülyeségéből adódó gondok megoldására megy el az egész nyári szünet... Tudom jó előre, hogy szükség lesz a segítségemre, ezért direkt és feltűnően lézengek egész délelőtt, hátha valaki kapcsol és hamar túlleszek rajta. Aztán nagy sokára elunom a lézengést, belekezdek valamibe, ami mondjuk nem öt percet vesz igénybe, és mi történik...? Igen, szinte azonnal kellek valamiért valakinek, sürgősen. És akkor magyarázhatom, hogy megyek, amint ez az izé befejezi, amit kell, de minek... Megkapom mellé, hogy "Hogy bírsz egész nap a gépnél ülni?", ami azért vicces, mert nincs negyedórája, hogy ideültem...

#181

Huszadik Magyar Nagydíj, nyakon öntve a Radio-Televisio Luxemburg Klub bulvárparádéjával... Most komolyan, ki a f*szt érdekel, hogy a Receptklubban hogyan főz Schumacher meg Barrichello, miközben a két műsorvezető arra is figyel, nehogy vizes legyen a pilóták keze? Kit érdekel, hogy a kamera kedvéért a két világbajnoki esélyes versenyző ócska üzengetésbe megy bele? Kit érdekel, hogy a megatotál exkluzív riport - amit sehol máshol nem látnak/hallanak - felvételén belóg a nyolc másik csatorna mikrofonja is? Engem nem. Engem a verseny érdekel. A technikai ínyencségek. A tényleges tudnivalók. Nem a pletykák, nem Gyulai Balázs (kedvencem) realitást nélkülöző találgatásai. Egy évben egyszer van Magyar Nagydíj. Ha már annyira ott vannak a szeren, akkor igazán lehetnének annyira korrektek, hogy a Forma-1-en kívül nyomnának egy összefoglalót a GP2 és Porsche Super Cup-futamról is. De nem, annyi volt, hogy Palik "vonalzóval kört rajzoló" László is indult a Porschéval és tizennyolcadik lett, érje be ennyivel az a néhány százezer kedves néző, aki intelligens mosóporra, narancsízű fogkrémre és külföldön is itthoni tarifával használható telefonelőfizetésre költi azt pénzt, amiből a háromnapos belépőt venné. Meg a háromnapi hideg élelmet. Mert a pályán lehet ugyan mindent kapni, de annyiért...?

Mindez nem baj, mert látod, én is róluk beszélek, és ez nekik jó. A negatív reklám is reklám, South Park, Grand Theft Auto, Vietnám, magyar oktatási rendszer... Got it? És mindezt be is vallják élő adásban, például Gyulai:
"- És most adózzunk mindazoknak, akik miatt létezhetünk."
Aha. Tehát a derék szerkesztők valójában nem a néző szórakoztatásáért dolgoznak, hanem azért, hogy a hirdetők elégedetten nyithassák ki légkondícionált irodáikban a minibárt, hogy abból kis pohárka whisky legurítása után könnybe lábadó szemekkel böngésszék végig a napi statisztikákat. Értem én.

Értek én mindent. És bocs, hogy nem írok semmit magáról a futamról - nem, nem azért kussolok, mert Alonso gyenge szereplése okán szanatóriumban ápolnak, ahonnan nem kerülhet ki semmilyen, idegi feszültséget sugárzó írás -, hanem azért, mert akit érdekelt, az úgyis megnézte, akit nem érdekelt, az az én beszámolómat is skippeli. Talmácsi Gábornak meg gratula a negyedik helyért a Sachsenringen, továbbá gratula az mtvnek, hogy bírtak találni valami értelmes műsort vasárnapra.

#180

Igazából még tegnap este történtek dolgok, de most sem tudok velük dűlőre jutni. Mennék fel a Gamer fórumra, 404. Olvasom a GK-t, látom volt mizéria rendesen - így húzzam ki a lábamat egy hétig... -, aztán meg ott állok, hogy döntenem kellene két dolog között, a döntésnek pedig egyelőre nem látom sem a következményeit, sem az eredményét.

El kellene döntenem, hogy a két kezem közül melyiket vágassam le tőből. Valahogy mindkettőhöz ragaszkodnék, mégis úgy a legjobb. És bár úgy néz ki, mindkét oldalnál tárgytalan a "ha nem velünk, akkor ellenünk"-álláspont, akkor is nehéz ügy... De miért kerülök ilyen helyzetbe...?

Legjobb lenne annyira skizofrénnek lenni ilyenkor, hogy mindenfelé azt tudjam mutatni, amit éppen "elvárnak" (tudom S@ti, ez problémás fogalmazásmód :) anélkül, hogy közben szánalmas, kétszínű alaknak gondolnám magamat. Ez nem megy...