Szerda... mert megérdemled

Múlt héten nem lettem sokkal okosabb attól, hogy bementem Méréstechnikára, úgyhogy most az óra időpontjában mentem be, hátha van már hely. Év elején ugyanis azért kellett másik időpontot keresnünk, mert nem volt elég hely reggel. És volt hely, akár a háromfelé hasadt elmém másik két kivetülése is leülhetett volna mellém. Mivel a feladatot megint elfelejtették megadni, minden mindegy alapon segítettem egy srácnak, aki ugyanazt akarta csinálni, amit én a múlt héten: futófényt!

Probléma csak abból adódott, hogy én teljesen elfelejtettem, mit csináltam egy hete, ő pedig erősen próbálkozott a Pascal nyelvet használni, néha kevés sikerrel. Én sem vágom nagyon a Pascalt, utoljára ugye múlt héten használtam, azelőtt meg... úgy öt éve. Ő viszont azt mondta, hogy ha lehet, a C és a Pascal közül mégis Pascalban dolgozzunk, mert az neki jobban megy. Így aztán sikerült másfél órát eltökölni egy egyszerű ciklusba ágyazott ciklusba ágyazott ciklussal. Óra vége felé inkább elölről kezdtük és öt perc alatt megírtuk a működő programot, az eszközszekrényből elvettünk egy nyomtatókábelt, egy áramkört és egy adaptert, összedugtuk, működött, szétszedtük és eljöttünk.

A villamosnak nem volt sürgős, ezért dél után tíz perccel érkeztem meg Adatbázisrendszerek gyakorlatra, ahol alig voltak páran. Mint kiderült, kiment a teremben a biztosíték, ezért a gépeket semmire nem lehet használni azon kívül, hogy a percenként kilókkal nehezedő fejemet megtartsák. Úgyhogy csomóan el is mentek óráról, igazuk van, otthon is elolvashatják, én meg úgy voltam vele, hogy ha már eljöttem...

Ezen a héten még nem is játszottam. Különös. Mert annyira nem hiányzik. Pedig kellene folytatni a KotOR-t. Valamivel mindig elmegy az idő. Tegnap ugye filmnézés volt, most ezt a blogot írom meg a bbLeant barkácsolom halálra, hétfőn a Tíz kicsi négert olvastam, holnap nincsen órám, viszont pénteken Kalkulus zárthelyi, amire jó lenne felkészülni...

The Bravery - Public Service Announcement.

Ne emlegesd a háborút!

A szokásos keddi menetrend: tíztől Adatbázisrendszerek előadás, utána közvetlenül a város másik végén Determinisztikus gyakorlat. Előadáson végre egyet tudtunk érteni az előadóval néhány esetben! Különösen, amikor olyanokat mondott, hogy "...ezzel nem foglalkozunk, mert nem érdekel minket...", vagy "...mert ez így hülyeség...". Ebből a két félmondatból mindenesetre két dolog is kiderül: ezek lesznek vizsgán, illetve egyáltalán nem hülyeség az úgy, ahogy.

Determinisztikus gyakorlaton - csak azért írom ki mindig teljesen, hogy determinisztikus, hogy szokjátok ti is, hogy... ja, nincs több hogy - pedig mozgásegyenletek numerikus megoldási módszereinek a stabilitását vizsgáltuk, ami bizonyára mérhetetlenül izgalmasnak hangzik. De legalább iszonyat sok meló van vele, és ez a lényeg. Mert ha sok munka van vele, akkor amíg a hallgató csendben káromkodik és az idő múlását már egészen a tizedmásodpercekre vetítve méricskéli magában, addig nyugodtan lehet hasonlóan érdekfeszítő irodalmakat olvasgatni a teremnek azon a részén, ahol a zárt ablakon besütő nap által termelt hőmennyiség és a nyitott ablakon át beáramló vesejajdító hideg megfelelő arányban keveredik. Aztán fél órányi olvasgatás után fel lehet pattanni, elmesélni vigyorogva, hogy valamit elfelejtett közölni velünk, ami kellhet a megoldáshoz, majd ugyanúgy visszaül olvasni. Egészkor a jelenet megismétlődik. Ekkor történik az, hogy a jelenlévők - mind a hat nebuló - előzőleg gondosan kitárgyalt hadmozdulatok nélkül is egyszerre mondja ki a hogy ba....d...g varázsszót... Sajnos a flurry bevetésére már nincs idő, húzunk haza mint a vadlibák, kár hogy egyedül nehéz V-alakban menni. Repülni meg főleg.

A megpróbáltatásokért cserébe látok kettő darab éjfekete színű, egymást követő német rendszámú Porsche 911 Carrera S-t, kicsivel odébb egy szintén német Seat Leont, az újat. Hát... Nem tetszik a formája. Főleg hogy másé. Este még Blade III vetítés volt, reggelig kuncogtam Hannibal egyik beszólásán ("Fokhagymát ettem és az előbb fingottam. Csendes, de halálos."), azzal együtt nem nézném meg kettőnél többször, és az a kettő is legalább egy hónap időközzel történne. Viszont a zenéje jó volt, 7/10.

Rammstein - Mutter.

Fejlesztések

Elképzelni sem lehetne jobb tevékenységet hétfő reggel egy tételekkel és bizonyításokkal tarkított Kalkulus előadásnál. Habár... Annyi jó volt benne, hogy végre személyesen is találkoztam WarPriesttel, miután rájöttem, hogy tizenöt perce ülünk egymás mellett. Ernőtől pedig elkértem a múlt heti Determinisztikus előadás jegyzetét, amit nem volt alkalmam leírni, tekintve, hogy délután fél ötkor jutott eszembe, hogy négytől előadás van.

Tőlem szokatlan módon még majdnem élveztem is a bizonyításokat, ez betudható annak, hogy vagy még nagyon kómás voltam, és jobban fogott az agyam (értsd: nem kapcsolt még be a szoftveres tűzfal), vagy tényleg értettem, hogy mit akarunk bizonyítani. Á, az utóbbi biztosan kizárható. Viszont első kézből értesültünk arról, hogy ha számítógéppel rámegyünk a gyökkettő értékének közelítésére, akkor nincsen gond, mert a mai számítógépek már többszáz tizedesjegyig megeszik az értéket. Én ennél egyszerűbb megoldást találtam: rámegyünk számítógéppel a gyökkettőre, ettől az nem látszik egyáltalán, tehát nem kell vele foglalkozni. Amúgy is érdekes, hogy a gyakorlat és az előadás problémakörei nem fedik egymást...

Utána volt egy utam a TO-ra, az ajtón belépés előtt egy ampulla adrenalin amplifiert és battle stimulantot is elpattintottam, sajnos Zaalbart nem engedték be az ajtón, mert nem volt diákja. A küldetés célja: diákigazolvány-érvényesítő matrica beszerzése. Azért csak most, mert a beiratkozás időpontjában még nem volt matricájuk. Elmesélem a gondomat, azt mondják, keressem ki az iratkozási lapomat. Elnézek oldalra, az asztalon nagy kupacban iratkozási lapok százai. Keressem meg...

Miután megszereztem a matricát, hazajöttem lemásolni a jegyzetet, meg kajálni, meg egyáltalán. Ha már itthon voltam, barkácsoltam kicsit a bloggal. A változás nem óriási, mindössze arról van szó, hogy ezentúl nem fog látszani az összes bejegyzés, csak az utolsó haviak. Tehát most október van, csak az októberi bejegyzések látszanak, később majd ugyanitt lesznek a novemberi és decemberi dolgok is. A korábbi bejegyzéseket a banner alatti linkre kattintva lehet ezentúl megnézni és elolvasni, illetve a blog alján lévő link is oda vezet. Ott pedig ugyanúgy megvan minden, mint eddig. A változásra azért volt szükség, mert a blog.htm túlságosan nagy méretű lett (kb. 600 KB-nyi szöveg), ezt pedig nemcsak feltölteni nehézkes nekem, hanem frissíteni is; most viszont egy sokkal kisebb állománnyal kell foglalkoznom, ami kényelmesebb. Magyarul komfortista vagyok, liftet is akarok majd a házba!

Rövid szöveges üzenet S@tinak: valahogyan sikerült dekódolnom a harmadik lemezt is, úgyhogy nincsen semmi probléma. És köszi! :)

Basement Jaxx - Plug it in.

A finn japán

Talán a tegnapi nagy ünneplés az oka, vagy valami más, mindenesetre szombaton este valamiért mindenki velem akart kommunikálni. De erről később.

A nap legnagyobb részét ugyanis a szabadban töltöttem, nagyszüleimnél volt ilyen kerti főzés. Nagyon király ötlet volt, az időjárás is elég kellemesnek bizonyult - október elején 23 fok, ki vágyik többre? -, úgyhogy sokáig elüldögéltünk két tányér babgulyás bekebelezése között. Na jó, vagy másfél órát ment a GT3 2 Player Mode-ja is, hihetetlen hangulata van még mindig. Főleg ha sokszor győzök benne. :)

Szóval az este is igencsak mozgalmas volt. MSN-en beszéltem hat emberrel, ment két ablakkal a Firefox is - természetesen egy ablakon belül több fülön folyt a böngészés -, FTP-ztem, Photoshopban képet készítettem, Nándonak segítettem Wordben, InGennel a mastermind című játékot kódoltuk, S@tival újfent elárasztottuk magunkat idézetekkel, WarPriest a Hardver jegyzet felől érdeklődött, szólt a Winamp, fórumoztam, képeket kerestem a DeviantArton, témákat a Uzable-ön, bbLean plugineket ugyanott, emellett percenként hússzor vettem levegőt, hatszor pislogtam, mindezt egyszerre, a kihasználtság tehát közel volt a száz százalékhoz. Csoda, hogy szeretett modemem nem követett el elektrokirit magán a nagy forgalom kiszolgálása közben. Csoda!

Reggel héttől meg Japán Nagydíj volt jól. És tényleg jól! A szezon legjobb versenye volt. A rajtnál M. Schumacher olyan szépen előrement - nyomában Alonsóval -, hogy önkéntelenül is feltettem magamnak a kérdést: ez az ember hol volt eddig? Aztán rájöttem, hogy nyilván a Bridgestone kapta a lába közé a lompost, sajnos nem eléggé, mert az utolsó körökre totál elfogyott a kaucsuk a Ferrariról. Montoyát is megnéztem volna azért, ő még hozzátehetett volna valamit a futamhoz. Ha nem, hát nem: a szórakozásról mások gondoskodtak. Raikkönen és Alonso például. Nameg Takuma Sato. A fórum ide vonatkozó topikjában az szerepel, hogy a japánok mindenképpen szeretnének egy helyet Satónak a jövő évi szezonban. De a mai mutatványaival szerintem felesleges érte kilincselniük. A szezon alatt többször is voltak ráfutásos balesetei, meg benézett néhány előzést is. Most is ugyanez volt: Trullit nem hagyta elfordulni a sikánnál, nekiment, kész, vége. Spa után megbüntették, most Suzukában is megbüntetik, okkal. Ilyen pilótának van helye a Forma-1-ben? Szerintem nincsen.

Legalább a végéről induló komoly srácok megtartották az előadásukat, ennyi előzést is régen láttam futamon, Raikkönen utolsó pár köre meg... Az nagyon helyén volt. Őszintén szólva Fisichella köpni-nyelni nem tudott, még az interjú alatt is látszott rajta, hogy nem hisz az érzékszerveinek. Meglepő volt még Coulthard és Webber remek szereplése, Buttontól többet vártam "hazai" pályán, Ralf Schumacher parasztvakított csupán. Rubens Barrichello pedig... nos, biztos vagyok benne, hogy jövőre, a BAR-Hondánál megtett első körei után a szerelők és közte a következő beszélgetés fog zajlani:

Mérnök: - Na Rubens, milyen az autó?
Rubens: - Nagyszerű. Bár meg kell mondjam, más, mint a Ferrari volt. Például találtam egy pedált a jobb lábam alatt is...

Kaiser Chiefs - Na na na na na.

A gyaloglás vége

Eljött hát a nulladik nap. {extázisban fetrengő tömegek}

Amiről most szó lesz, azt rajtam kívül csupán ketten tudták, vagyishogy ketten adták tudtomra, hogy tudják, az egyik maga az ötletgazda, Zsubi, a másik meg S@ti, aki egyedüliként jó megfejtést küldött nekem. A nyereményekről annyit, hogy:
- sok,
- értékes,
- lesz.

Miért is gyűltünk ma itt össze? Nem más miatt, mint hogy ünnepeljünk egy kicsit, csöndesen. Egy éves lett a blogom, az első bejegyzést (#001) éppen egy évvel ezelőtt, október nyolcadikán írtam. Ha úgy veszem, akkor maga az Nfol-home pedig ma másfél éve üzemel. Annak idején nem gondoltam volna, hogy ez ilyen hosszú életű hobbimmá válik valaha is, sőt, eleinte teljesen más terveim voltak. De nézzük szépen sorban.



Valahogy így kezdődött. Egy esős júliusi délutánon, amikor már nem volt kedvem ötödször is nekifogni a GTA Vice City végigjátszásának, bőszen kutakodtam a lemezek között, mígnem a kezembe került egy addig látóteremen kívül leledző korong. A CD a Microsoft Frontpage nevű programot tartalmazta, amellyel csak kíváncsiságtól hajtva szerettem volna próbát tenni. A fenti képen látható eredménnyel akkor én marhára boldog voltam. Az oldalon nem nagyon volt még tartalom, mindössze néhány frissiben összelopkodott San Andreas scan és a Forma-1-es szezon eredménytáblázata volt megtalálható. Apránként aztán bővült az olvasnivalók sora, előbb az akkor rettenetesen komoly mániámmá vált Windows XP skineket működésre bíró cikkem került fel, majd sorban a többi saját szerzemény.
Mivel az oldal Frontpage-dzsel készült, nagy előnye volt, hogy Internet Explorer alatt tökéletesen úgy nézett ki, mint a szerkesztőben. Nagy hátránya is ugyanez volt. Valahol el kell kezdeni.

Így ment ez nyár végéig, az oldal nem volt más, mint egy kezdetleges, funkcionális, virtuális parafatábla számomra és mások számára is. Aztán ősszel beindult az egyetemen is az élet, a sors pedig úgy hozta, hogy sikerült bejutnom a HTML-szerkesztés című tárgy hallgatói közé. A Frontpage egy remek szerkesztő, nem kell értened a HTML-hez, mert vizuális, ugyanakkor éppen a lényeget rejti el előled. A tárgy sikeres teljesítésének feltétele egyebek mellett egy működő, a tanult elemeket felhasználó weboldal elkészítése volt. Nfol tehát fogta magát és nagyot gondolt: ha már van egy oldala, akkor azt kellene átalakítani a feltételeknek megfelelőre. A gondolatot tett követte, a Frontpage-et pedig a Jegyzettömb és a PSPad: Nfol a semmiből kezdett egy világ teremtésébe.



A képen látható oldalterv szeptember végére nyerte el alakját, a menüoszlop gombjait egyenként rajzoltam meg Photoshoppal, az egyes oldalak kinézetét pedig a HTML-kódban elhelyezett utasításokkal állítottam be (volt vele épp elég szívás). Október elejére odáig jutottam a gondolkodásban, hogy mindenképpen fel akartam dobni az egészet valamivel, ami miatt érdemes egyáltalán megnézni az én oldalamat; semmire nem jó, négy-öt soros weboldalakkal úgyis zsúfolásig tele volt már akkor is az internet.

Megszületett hát a döntés: blogot fogok írni! Némi töprengés és a rendszeres blogírás nehézségeit sorra vevő éjszaka után aztán létrejött a blog.htm állomány a merevlemezen, az első bejegyzés pedig október nyolcadikai dátummal került bele. Valójában fogalmam sem volt arról, hogy mi a francot fogok én abban a nagyszerű blogban írkálni nap mint nap, egyáltalán nem gondoltam azt, hogy velem olyan dolgok történnek, amikről mások szívesen olvasnak, vagy akik számára érdekes lehetek valamiért. Mindenesetre minden napra jutott valami írnivaló, és lassanként azt vettem észre, hogy több dologra figyelek jártamban-keltemben, olyasmiket is észreveszek, amiket korábban nem. Ugyanakkor a blog nagyszerű abból a szempontból, hogy oda bármit beírhatok: kiordítom magamat, ha felmegy a pumpa; elmesélem örömömet-bánatomat, amit csak akarok.
Így bővülgetett az oldalam, felkerült rá jópár javascript és egyéb cicoma, amiket amúgy magamtól sohasem tennék fel, de ezúttal kötelező volt. És ekkor tértem át a közvetlen szövegformázásról a kaszkádolt stíluslapok használatára, azaz a kinézetet szabályzó dolgok átkerültek egy CSS-állományba. Ez persze nem ment olyan simán, mint ahogy le van írva, de utólag azt mondom, ezerszer is megérte. December közepére lett készen az oldal, értékelték is, örömünnep vette kezdetét. Körülbelül ilyentájt kapott rá a blogomra S@ti is, ha jól emlékszem. :)

Az ősszel jól kitalált dizájn egészen sokáig húzta, igaz időközben párszor megváltoztak a színek és a banner is mesélhetne érdekes dolgokról, de nagyjából változatlanul vészelte át a telet és a tavaszt is. Májusban aztán beütött a mennykő: változás szele fújdogált, amely apró ördögszekereket kergetett a sorok között. Egy délután alatt körülbelül nyolc oldaltervet készítettem és hajítottam ki, aztán felfüggesztettem a folyamatot egészen egy jobb ötlet létrejöttéig. A tavaszi félév vizsgaidőszaka aztán meghozta a felismerést számomra, és két számonkérés között a következő generáció született meg:



Amikor elkészültem vele, és sikerült megbarátkoznom a narancsságra-neonzöld színösszeállítással, percekig csodálattal néztem az összhatást. Azon melegében fel is raktam a szerverre az új bőrt, hadd örüljenek a népek. És a népek örültek.
Ekkortájt kezdett a blog.htm mérete rendellenes növekedésbe, a nyári szabadidőben rengeteget írtam, sokan is olvastak engem, aminek őszintén örültem. Bár visszajelzést csak azoktól kaptam, akiket amúgy is ismerek.

Bármennyire is tetszett az a lapterv, egyszerűen nem bírok megülni a s.ggemen, nameg értek olyan kritikák is, miszerint a fekete háttér előtt világos betűk nem nagyon olvashatóak, különösen akkor, ha olyan picik is. Kedvenc oldalatok ezért ismét jelentős átalakuláson esett át...

...amelynek eredményét most is látjátok. Nem tudom azt ígérni, hogy ez már örökre így marad, hiszen egy új ötlet kipróbálása érdekében gondolkozás nélkül átrajzolom az egészet. Azt viszont megígérhetem, hogy amíg időm, energiám, lehetőségeim és (zseniálisnak mondott) elmém engedi, az eddigieknél semmivel sem rosszabb színvonalú bejegyzéseket fogok alkotni a jövőben is.

Most, hogy végignéztük röviden az én virtuális kivetülésem történetét, elérkezett az idő: tortaevés indul! A szülinapi torta igazi finomság, csokimázas-virtuális (sajnos diós már nem volt :), tessék, vegyétek, vigyétek: {egy szelet virtuális torta}. Kérsz még? Hiszen sosem fogy el!.

Nagyon remélem, hogy mindazok, akiknek jelent valamit ez a világnagy szemétdomb, amit olvas, valamelyest jól érezték magukat a zsúron. A többiek meg nem érdekelnek. És most ide a kést! Gyertek holnap is!

Limp Bizkit - Gimme the mic.