Amióta a blog megkapta ezt a kinézetet, azóta van vele bajom.

Ez annak fényében érdekes, hogy a tervezése és elkészítése közben végig tetszett. Először összeraktam egy kis demóoldalt, amin szerepelt minden olyan elem, ami előfordulhat a használat közben, mindegyiket szépen helyére raktam, színezgettem, tök jól nézett ki. Aztán rátettem ezt a valódi, működő blogra és abban a pillanatban megette a fene az egészet. Oké, hogy letisztult, meg jól olvasható, de valahogy elképesztően színtelen és élettelen az oldalak megjelenése. Időközben próbálkoztam némi módosításokkal, de az az igazság, hogy egy Trabanton sem segít az utólag beszerelt sperrdifi és a vágott felni. Konklúzió: elégedetlen vagyok.

Persze ahhoz, hogy tudjak készíteni egy normálisan kinéző, használható dizájnt, kellene pár dolog. Nem kell óriási valamikre gondolni, tehetség meg színérzék meg technikai tudás, ba-ga-tell. Lemegyek a ko’ne’sztórba és veszek, ugye.