Odakint gyönyörűen süt a nap, tizenöt fok van. Éled a természet, zöldell a fű, ilyesmik. Jót beszélgettem egy rég látott ismerőssel. Tudtommal nem vagyok beteg sem. Minden rendben van.

Lópikulát.

Semmi sincs rendben. Utálom a világot jelenleg, benne pedig magamat. Jogom van hozzá, elvégre hülye vagyok, labilis érzelmi világgal. Méghozzá magányos hülye. Halmazatként. Mert megérdemlem.

Igen, most érzelmi befolyás alatt állok: szar lett a ZH-m, kivetítem a világra. Mert bosszant, hogy ugyanannyi feladatra feleannyi időnk volt, mint máskor és én ebbe a feleannyi időbe nem fértem bele. A húsz kérdésből megmaradt hat, amiket az elején kihagytam azért, hogy később visszatérek rájuk. Csakhát nem volt később. Szopó.