Nos, mint kiderült: én bizony egy nemlétező albumot hallgatok folytatólagosan, mintegy három napja, azaz kijelenthető, hogy a Saltwater nem létezik, viszont az is kijelenthető, hogy a Saltwater az eddigi legeslegjobb nemlétező album, amit volt szerencsém meghallgatni, talán jobb sok valóban létező albumnál is. Ma reggel egyébként úgy ébredtem fel, hogy rögtön bevettem egy egységnyi paracetamolt a fejem széjjelhasadását megelőzendő, de baromi sokat használt. Ha a valség csak feleennyire fájna, nem tudom, mit csinálnék. Most tehát nem tudom, mit csinálok.

Illetve, hogyne tudnám. Például írok nektek egy hibridről. Akarom mondani, a hibridről. A Hybridről, aki éppen 1.6-os verziójú, béta, de már magától jár. Történt ugyanis, hogy egy naaagy kishazánkban tevékenykedő jómunkásember, bizonyos des nevezetű, úgy gondolta jó régóta, hogy a Windowsban lévő Active Desktop featúra bőven nem csak arra lehet jó, hogy egy adott weboldalt tudjál nézni az asztalodon munka helyett, hanem sok egyéb okosságra is. Erre mondjuk sokan mások is gondoltak, de des elég makacs volt ahhoz, hogy valóban értelmes dolog jöjjön létre. Amellett, hogy a rendszerből száműzött minden ikont, ezzel egy csapásra végtelenül minimalista kinézetet elérve, az Active Desktophoz elkészített egy teljesen egyéni weblapot, amin VBScripttel meg JavaScripttel meg hasonlókkal sikerült megoldania mindazt, amit mindenki más különböző widgetekkel meg pluginokkal meg ezer plusz egy újabb program segítségével tudott megoldani.

De mindez nem volt elég, úgyhogy most nagyban készíti a Hybridet, aminek az alapelve ugyanaz, mint a fentieknek, csak éppen sokkal több mindenre képes, úgymint: egyediesíthető asztali ikonok, megjeleníthető jegyzetek, események, színlopó, idő, dátum, mappatartalmak megmutatása direktben és hasonló dolgok. Mindezt egy helyi weboldalon, mozgatható panelekkel és mozgatható objektumokkal. Nekem tetszik a dolog, főleg, hogy körülbelül tudom, még mennyi mindent tervez des ebben a projektben. Majd ha rájövök, hogy hogyan tudom összelőni a Hybridet a bbLeannel: na, akkor lesz itten Kánaán! Kedvcsinálónak kép:

hybriddesks.gif

Itt éppen Logoson működik a dolog, bbLean nélkül (megklikkeled megnő!)

dest egyébként megtaláljátok ezen a címen, ahol az eddigi munkái is láthatóak és körülrajonghatóak. Komolyan. És azt is komolyan mondom, hogy holnap vagy lesz valami, vagy semmi sem lesz; mindenesetre kikölcsönzök egy motoros fűrészt, hátha elburjánzik a gonoszság vagy ilyesmi, amikor az a nemtudnihonnanvett darab tüntető valóban a téren lesz, mintegy tíz méterre pár állam felsővezetőitől. Ha nem esne le, az Index térnépszámlálójáról van szó, amivel kapcsolatban S@ti nem értette, hogy hogyan számol és hogyan frissül három másodpercenként, de én mondtam neki este, hogy biztos súly alapján működik, elvégre mérlegen a valóság...

Este pedig Brazil Nagydíj lesz, már készítem a helyet a Palik-kivonatnak. Addig is hallgatok kis Chicane-t a változatosság kedvéért, ezúttal a Far From the Maddening Crowds című albumot, ami garantáltan létező, viszont a crowd szóról eszembe jut a tömeg, a tömegről eszembe jut a csorda, a csordáról eszembe jut a döglött tehén, és a döglött tehénről eszembe jut, hogy meg kell kérdeznem: "Melyik a kedvenc állatotok és miért éppen a döglött tehén?" Perdöntő bizonyítékok és magyarázat majd akkor, amikor éppen, de semmivel sem korábban, mint.

Later that day...

Újabb adag pirula után vagyok már, és azt hiszem valami hatása mégiscsak van a cuccnak, mert bár a fejem ugyanúgy hasogat, a külvilág ingereiből egyre kevesebb bír érdekelni. Lehet, hogy emiatt találtam olyan szellemesnek Palikékat is... Ja, igen, a futamnak vége, szerintem 160%-os volt ahhoz képest, amit vártam tőle. Schumacher méltó módon búcsúzott a szurkolóktól, Massa nagyon örült, Alonso meg mégnagyobban. Raikkönen megelőzéséről fotósorozatot kérek a falra A3-as méretben, húsz másodpercenkénti felvételekkel.