Üdvözlök mindenkit innen, a napfényes Debrecenből, annak is még fényesebben ragyogó egyetemvárosából, ahol sötétség kizárólag nyáron van a fák alatt. Meg még néhány egyéb helyen, például a karbantartók fején belül. Máskülönben nyilván nem kezdtek volna fényes nappal, a Nyelvek gyakorlat lebonyolítására kijelölt tanterem mellett premier plánban bútorokat szétszedni fejszével. Ez jó is addig, amíg csupán párnázott székeket csépelnek, nade viszont amikor sorra kerül az üvegajtós szekrényke... Hát, izgi volt a gyakorlat.

Utána mentem is Méréstechnikára, amin még mindig egyedül vagyok jelen - persze a többi nyolc emberke bizonyosan ott van velem lélekben -, és amin ma semmi értelmeset nem csináltam. A cél annyi lett volna, hogy meglévő szerény C tudásomat kibővítsem olyan ismeretekkel, mint egy függvénygörbe rajzolása. Elméleti elképzelésem van az egészről, gyakorlatilag viszont el sem tudtam kezdeni, mivel még nem tanultam komputergrafikát. De most úgy nézek ki, hogy mindenképpen foglalkozok vele, mert egyrészt érdekel, másrészt meg később jól fog jönni némi előismeret. A cél a C nyelv grafikus módjának megismerése és alkalmazása, már leszedtem egy rakás BGI-t meg dokumentációt, illetve beállítottam a Dev-C++ programot ezek használatára.

Így ránézésre a nekem kellő dolgok nem túl bonyolultak, végső soron a mérés közben készül egy kétsoros táblázat, amiből aztán elővesszük a értékeket és felrajzolunk egy függvénygörbét. Olyan apróságokon már agyaltam is, hogy elegendő-e balról jobbra pixelenként lépkedve minden egyes értékhez egyetlen pixelt rajzolni, vagy inkább a pixelek között húzzak vonalat, mert úgy nem szakad meg a görbe. Szóval jó lesz.

Ha valaki közületek kiróbálta már a Vista RC1-et, az legyen szíves megmondani nekem, mennyi ideig lehet a rendszert aktiválás nélkül használni, mert én csütörtök estétől használom és még csak meg sem fordult a fejében, hogy problémázzon az aktiváció hiánya miatt...