Az arra fogékonyaknak bizonyosan feltűnt, hogy hétvégén egyáltlán nem voltam elérhető, amire létezik egy meglehetősen nagy műgonddal kreált alternatív magyarázatom, de ehelyett inkább a szórakozásotokat elrontva, tényszerűen közlöm, hogy nem voltam otthon.

Hogy akkor hol voltam? Hát itthon! Tudom, forduljak fel... Szóval Debrecenben voltam, vagyok és leszek is, egészen csütörtökig, és a hétvége jelentős részét sikerült eltöltenem az Algoritmuselmélet jegyzet fölött görnyedezve, amit - ha megengedtek ennyi személyeskedést - nem ajánlok nyugodt szívvel senkinek. Valahogy nem tudom észrevenni a szépségét egy olyan szövegnek, amelyben mondatonként több nagy görög betű szerepel, mint latin.

A nagy tanulást mindössze alkalmanként szakította meg néhány gyors verseny Live For Speed-ben, illetve egy Debrecen - FTC futballmeccs, amely egészen pszichedelikus élmény volt, tekintve, hogy nyitott ablak mellett minden kiabálás behallatszott a lakásba a párszáz méterre lévő stadionból. Továbbá szeretném felhívni a saját figyelmemet is arra, hogy a fontos állományokat nem elegendő egyetlen példányban tárolni a merevlemezen, ugyanis eléggé kellemetlenül ér a tapasztalás, amint az egyébként egészen jó elképzelésre épülő CSSVista nevű program eltávolítása után a tizenakárhány Genuine Nfol stíluslap közül egyetlen egy sem mutatja a létezés alapvető jeleit. Ez mondjuk nem vág haza annyira, mert seperc alatt írok úja(ka)t, de azért mégiscsak...