Bár a mai kalkulus gyakorlat nyolc helyett hét ötvenkor kezdődött és kilenc negyven helyett kilenckor véget is ért, ez nem tartotta vissza a gyakorlatvezetőnekt attól, hogy óra végén egy ötperces élménybeszámolót firkáltasson velünk. Velünk, akik a legutóbbi zárthelyi óta hárommal kevesebben vagyunk érthetetlen okok miatt. Egész órán prímán deriváltam, de amikor kitette elém az üres papírlapot, akkor ott hirtelen eldurrant az SD-RAM és totál sötét lettem belülről. Két perces agyműködési zavarom után megpróbáltam valamit kezdeni a három függvénnyel, és az öt perc végére másfelet meg is csináltam, ami nem túl jó az összképet nézve, viszont a dolgozat nem számít olyan nagyon, csupán a következő zárthelyihez lehet vele pluszpontokat szerezni, amelyet nyilván ezek nélkül is maximális pontszámmal fogok megoldani, már ha az egóm nem kezd el kidudorodni a fejemből addigra.

A 24-es buszra felszállva meglepődve konstatáltam, hogy bár volna rengeteg ülőhely a busz végében, mégis mindenki inkább középtájon nyomorog. Az ok is hamar kiderült: a hátsó rész egyik ülésén egy idősnek látszó fazon aludt, nyilvánvalóan hajlékony, mert a kezében tartott szakadt nejlonszatyorból hasonlóan szakadt papírba csomagolt ételmaradékok potyogtak le az ülés alá minden fékezéskor. Illetve egyszer nem, de akkor ételmaradék helyett egy félig teli (vagy félig üres) sörösüveg bucskázott le a padlóra, útközben minden irányban habos folyadékot csurgatva a busz amúgy is szegényes berendezésére. Következő fékezéskor a padlón összegyűlt tócsa elkezdett előrefelé folyni, az útjába kerülő utasok pedig rémülten próbálták kikerülni az árvizet. Jobban menekültek előle, mint Noé a nagy zuhé elől, habár nemhogy bárkát, még csónakot sem építettek.

Most leírnám, hogy otthon Crimsonlandeztem egy keveset, de nem írom, mert nyilván mindenki sejti előre, hogy ez volt, anélkül, hogy külön megemlíteném. Aki az előző mondatban az időre vonatkozó anomáliákat fedez fel, annak üzenem, hogy buzgómócsing, és különben is próbáljon meg ő minden apróságra ügyelni, hogyha rájön az írhatnék. Vagy látogasson el WarPriest komámhoz, aki nemcsak élvezetes módon írja le a dolgait, de még harci varázslatokat is bevet az ellen, aki be talál szólni valamiért. Ellenem persze nem, hiszen én vagyok az egyik szponzor, mégha nem is gyémántfokozatú.

Miután a vonattal sikeresen hazateleportáltam magamat, valamint útközben szétfagytam egyszer magán a vonaton, másszor pedig a vasútállomásnak csúfolt téglakupactól a házunkig, illetve megcsodálhattam a múlt századi magyar vasútikocsi-gyártás precizitását azáltal, hogy adott ajtót pontosan akkor nem lehet bezárni, amikor kéne, és pontosan akkor nem nyílik, amikor kéne, végre családi körben találtam magamat. Talán ez az oka, talán nem, mindenesetre sikerült végre életre kelteni a többször említett hangkártyát, amely így hat különböző, univerzálisnak mondott driver után - univerzálisak voltak valóban, mert semmivel nem működtek - egy totál noname driverrel egyszercsak megszólalt a Windows béna kijelentkező hangja. Ez akkor úgy hatott rám, mintha a Beautiful Thingset hallgattam volna meg hatszor egymás után.

Ezután pedig következett az est csúcspontja, a Lost. Pontosabban következett volna, ha a nép megelégedésére nem lett volna helyette a szerintem eszméletlenül idiótaságszámba menő, totálisan értelmetlen és áltudományos, valamint még vérlázítóan hype-olt dominó-nap, amelytől igazság szerint már lassan egy hónapja nem tudok aludni, annyira izgulok ugyanis, hogy megdől-e a tavalyi, legalább ennyire értelmes rekord, illetve hogy a Guinness-felügyelőknek kell-e dolgozniuk is, vagy csak megtömik a bendőjüket aztán hazamennek. Mivel a műsor kellően debilnek ígérkezett, online kapcsolatba léptem S@tival, akivel nemegyszer néztünk már így közösen magyar válogatott focimeccseket és egyéb jeles eseményeket is. S@ti utólagos emgedelmével a legjobb (?) részeket közlöm:

(a mennyezetre szerelt kamera vertikálisan megfordul)
Szujó Zoltán: Ez érdekes, mindent fejjel lefelé látunk, biztosan megfordult a kamera...
Lilu: Nyilván nem a stadion, Zoli...
Szujó Zoltán: Fentről lefelé esnek a dominók...

(egy táncosnő tűnik fel a dominók között, egy pódiumon)
Szujó: Ez nagyon veszélyes dolog, vigyáznia kellett, hogy ne döntsön fel semmit, amikor bemegy.
Nfol: Amikor bemegy? Hát nem ott született?
S@ti: A végén még ledönti a dominókat! :-o

Szujó: Bolondok fesztiválját látjuk éppen.

Lilu: Szétnyílnak a dominók!!!
Nfol: Maghasadás, vazze...

Szujó: Megint egy fríz legendát látunk.
Nfol: Holsten-fríz, büszke tehénnép :)

Nfol: Szerinted gáz, ha valakit ebben a műsorban Dominikának hívnak? :)

(az A-Ha előad egy számot) Lilu: A szobám falán még A-Ha poszterek voltak a frontemberrel együtt.
Nfol: Jól nézhet ki az a fal...
S@ti: Remélem néha kapott enni a frontember.
Nfol: Egy pár falat :)

Emellett még Zsubinak is okoztam néhány nehéz légzésű pillanatot, amikor is megbeszéltük, hogy én és a kondizás azért nem férünk össze, mert hirtelen nagy izmokat növesztenék, aminek hatására elámgurulna egy X5-ös típus a bajor motorgyártó üzemtől, amelyből tekintélyes méretei ellenére is kilógna az ablakon a bicepszem, ezt pedig egyszerűen nem vállalhatom. És ezek az emberek mégis kedvelnek engem. Hihetetlen a tűrőképességük... :)

2788. The Crystal Method - Roll it up (6:01) [Tweekend]