A közönség jó részének nyilván nem fog tetszeni, hogy egy újabb Windows 8-ról szóló bejegyzés landol a képernyőn, de azért jó lenne, ha még egy kicsit kibírnátok, jó ideig nem lesz ezzel kapcsolatos írás. Most ugyanis arról fogok kicsit mesélni, közel öt hónapnyi használat után miért válok meg az elsőszámú számítógépemen a Windows 8-tól és miért térek vissza Windows 7-re.

Azzal kell kezdenem, ami a korábbi írások alapján szerintem egyébként nyilvánvaló: a Windows 8 koncepciójával, a hagyományos és az új felületek összeboronálásával szemben már régóta nincsenek ellenérzéseim, a teljesítménnyel kapcsolatos fejlesztések hasznosságát senkinek nem kell ecsetelni, az új funkciók is üdvözölendő dolgok és számomra az általános használhatósága sem rosszabb, mint a korábbi verzióké. Ugyanakkor éppen néhány apró, de annál kellemetlenebb, a használhatóságot érintő probléma táplálja a mindennapi frusztrációmat és az elkövetkező időszakban ezeket feltétlenül minimalizálnom kell, mert megoldás rájuk pillanatnyilag nincsen, a javításra várni meg sem időm, sem kedvem nincsen.

Azt is el kell mondanom, hogy két számítógépen használok Windows 8-at és ezek a problémák csak azon jelentkeznek, amelyiken ezeket a sorokat is írom, a másikon szándékosan sem sikerült ilyesmit előidéznem. Ez azonban a problémák súlyosságán semennyit nem tompít, sőt.

A problémák

Viszonylag sok ablakkal dolgozok — bár nem 96-tal —, úgyhogy az ablakkezelő legkisebb defektje is elég hamar ki szokott ütközni. A Windows 8-ban az elviselhetőnél gyakrabban tapasztaltam különféle fókuszálással kapcsolatos érdekességeket. Például amikor egy Explorer ablakban Shift+Del-t nyomok és a megerősítő párbeszédablakot leokézom, utána nem a törlést kezdeményező ablak válik aktívvá, hanem a fókusz elvész a semmiben és onnan vissza kell váltanom a használni kívánt ablakra. Másik példa ugyanerre: a böngészőben rákattintok egy magnet linkre, amire elindul a torrentkliens, a böngésző előtt megjelenik a főablaka és a főablak előtt az új torrent hozzáadásának az ablaka, de mindkettő inaktív és csak a Jóisten tudja, mi történik, ha megszokásból rábökök az Enter-re. Rohadtul idegesítő jelenség.

A másik említést érdemlő megfigyelésem a különféle rendszerbeállításokhoz kötődik. A hét nagyobbik részében ugyebár mobilnetet használok, amiről annyit érdemes tudni, hogy sebesség szempontjából ez a világ legkevésbé kiszámítható technológiája, a havi adatforgalmi keretem viszont nagyon is konkretizálható. Ilyen feltételek mellett azt hiszem, érthető, ha a Windows Update-et és minden más, magát internetről frissítgetni óhajtó szoftvert igyekszem lebeszélni az automatikus frissítésről, de nem csak a letöltést, hanem még a frissítések keresését is letiltom. (Inb4 hőzöngés: ha van rá mód, természetesen letöltöm és telepítem a frissítéseket, de akkor, amikor akarom és amikor nem jelent gondot, hogy esetleg újra kell indítani a rendszert emiatt.)

Ezért a Windows 8-at is így állítottam be, de úgy látszik, lakik a rendszerben rajtam kívül egy nagyobb tiszteletnek örvendő felhasználó is, aki időnként felülbírálja az ilyen jellegű döntéseimet, és ilyenkor tapasztalom azt, hogy bekapcsolás után a login screenen ott virít a frissítések telepítésére figyelmeztető üzenetke. Ugyanígy néhány, a regisztrációs adatbázisban eszközölt változtatást sem néz jó szemmel a rendszerben lakó szellem és minden újraindítás után visszaállítja az eredeti értéküket, így például az előző posztban bemutatott programok némely beállítása sem éli túl a restartot. Ismét hozzáteszem: csak ezen a gépen, de ezen a gépen a rendszer újrahúzása után is ez a helyzet.

Ezek számomra olyan szintű bizonytalanság-faktort jelentenek, amivel most úgy érzem, nem kívánok megbékélni és együttélni.

MIA

Most jön az a rész, ahol át kell tekintenem, mit veszítek a downgrade-del.

A gyorsabb bekapcsolást és leállást sajnos vágyni fogom ezentúl, de ha azt nézem, hogy a naponta emiatt elbukott harminc másodpercbe hány karkörzés vagy csukott szemmel töltött meditációs pillanat fér bele, már nem is olyan gyászos a jövőkép.

A metrós alkalmazásokért nem fáj különösebben a szívem. A világomat egyik sem fordította ki a sarkából; amilyen feladatok napi szinten előfordulnak, azok ellátására már régóta van bevált megoldásom, az internetes oldalak tartalmát vagy más szolgáltatásokat pedig eddig is a böngészőn keresztül értem el és ezen nem kívánok változtatni. Az egyetlen, aminek valódi hasznát vettem, az a gyári naptáralkalmazás az élő nézete és a beúszó emlékeztetői miatt, de talán lelek rá pótlékot.

A desktopon ugyanúgy meglesz minden, ahogy eddig. A fájlkezelő szalagmenüjét a telepítés óta egyszer sem nyitottam le, szóval anélkül is bizton megleszek, a Shift+jobb klikk-re előbújó titkos menüpontokhoz eddig sem kellettek ikonok. Persze újra szükségem lesz virtuális meghajtót emuláló programra, meg valami jó témát is lőnöm kell, mert a kamu fénytöréses, üveghatású Aero témától régen is herótom volt.

És persze fel kell dolgoznom magamban, hogy leszállok a bleeding edge-ről, legalábbis addig, amíg kevesebb nem lesz a bleeding, mint az edge.

Most megyek és tolok egy bac kúpot.