Az enyhe időjárás ezúttal is kedvezőnek bizonyult a kártékony rovarok átteleléséhez. 18 óra 48 perckor Stirlitz már a negyedik hatlábút tapostatta el a titkárával.
– Poloskák. Mindenütt poloskák! – gondolta Stirlitz.
– Makszim Makszimovics! – gondolták a poloskák.

Hogyan lehet egy Liszt Ferenc-díjas, érdemes hegedűművészt kézközelben tartani, támogatni, promótálni úgy, hogy az minden vonatkozó törvényi előírásnak és jogszabálynak megfeleljen és ezáltal senki ne köthessen bele? Ha érdeklik a részletek, olvassa el a 2025-ös évre aktualizált Mágatartási Kódexet!

Eljött hát ez a pillanat is, tizennyolc éves lett a blog. "Kettőt simán letagadhatna!" – skandálja a maroknyi megmaradt olvasó, és teljes mértekben igazuk van. Nekem meg magyarázataim és kifogásaim, de ezeket majd egy másik alkalommal teszem közzé. Amúgy is dolgozom a minőségi visszatérésen, már tárgyalunk egy bizonyos körökben bizonyos népszerűséget magáénak valló műgengszter zenekarral a közös nótáról, ami feltehetően nem fog mindenkinek tetszeni, de mindez szükséges ahhoz, hogy az azután következő produkció nagyobbat üthessen és a gyanútlan szerző baját jól ellássa egy szintén neves karakterszínész.

A valósággal történő bármilyen egyezés kizárólag a szándékos véletlen műve!

Varga Judit igazságügy-miniszter megfejtése a magyar külpolitika idei legkiemelkedőbb teljesítményét illetően:

[…] nincs semmiféle ellentmondás a Fidesz által preferált értékrend és Szájer József életvitelének lelepleződése között, mert az egyén és a közösség szintje két külön dolog, a magánéletében mindenki azt csinál, amit akar, viszont amikor Szájer lebukott, és az értékrendje nyilvánvalóan szembe került a közösség értékeivel, akkor rögtön megszületett a döntés a lemondásáról.

Szerintem ez a történet is azt igazolja, amit mi képviselünk.

Hát ja. A képviselőt pedig a képmutatótól mindössze hat betű különbözteti meg.

Még egy kórházas sztori, bár ez már a legutóbbi kontrollon történt.

Szóval végre gipszlevétel. Kíváncsi voltam, hogy a járógipszet hogyan fogják levágni rólam, mert a felszereléskor láttam a sarokban egy kicsi sarokcsiszolószerű gépezetet és azóta reménykedtem benne, hogy a könnyített gipszet mégsem azzal, vagy legalább nem szemre hasítják szét vele.

Aztán kiderült, hogy de, azzal. És szemre.

Egyszerre többen is vártunk a gipszelőben a levételre, a sorban előttem lévő kissrác eléggé meg volt szeppenve, úgyhogy a mester a feszültséget oldandó elmondta neki, hogy egészen nagyon ritkán szokták gipszlevágás során a begipszelt végtagot is levágni, szóval nyugodtan tartsa oda a karját és ha még mindig fél, ne nézzen oda, ő sem fog odanézni, hehe, majd gond nélkül lekerült a gipsz. És hát ezután jöttem én és az történt, hogy kettőnk (a mester és jómagam) közül valószínűleg tényleg csak én néztem oda, mert egy jó öt centi hosszan felsértette a köszörű a hetek óta napvilágtól és levegőtől elzárt bőrömet, még egy héttel később is csúnyábban nézett ki, mint a műtéti heg.