Nem elég, hogy saját magammal kapcsolatban is elég setét gondolatok repkednek a fejemben, most sikerült melléjük néhány valódi problémát is beújítani, úgyhogy nem vallanám magamat kimondottan elégedettnek, ha volna a népszámlálási űrlapon ilyen kérdés. Mondjuk ezek nélkül sem. Szerencsére a konkrét gondjaim közül egyik sem olyan, amit ne lehetne pénzzel megoldani.

Egy ideje például döglődött a laptopban a telep. Jó, hazudtam, első perctől kezdve döglődött, mert ilyen a technológia; tulajdonképpen annak is örülhetek, hogy a hasonló korú Toshibákkal ellentétben az enyémben több, mint három évig húzta a gyári akkumulátor értelmezhető teljesítménnyel, most viszont elérkeztünk oda, hogy az eredeti kapacitásának csak a harmadát tudja már leadni, amit a Windows 7 vidáman animálódó tálcaikonnal igyekszik minden bekapcsoláskor tudatosítani bennem, illetve a fennmaradó üzemidőt már meg sem próbálja megbecsülni.

A gépet egyelőre nem szándékozom lecserélni, viszont új akksit addig kellene bele venni, amíg egyáltalán kapható. A keresgélést különösen szórakoztatóvá teszi, hogy a netes akkumulátor-specialisták mindegyike valami elb*szottul kezelhetetlen és átláthatatlan termékkatalógussal dolgozik, plusz a gépből kivett telepről leolvasott modellszámnak megfelelő cseredaraboknak nem stimmel a teljesítménye (legyen az gyári vagy utángyártott), a megfelelő teljesítményűek pedig teljesen más modellszámmal bírnak és az alakjuk sem ugyanolyan — már amennyire az utóbbit a hangyakoton méretű termékfotók alapján meg lehet állapítani. 25 rugóért azért jó lenne olyat kapni, ami jó.

Múlt héten megérkezett a jó kis ősz, estére be kellett fűteni. Arcomon földöntúli örömmel hallgattam egész éjjel, hogy a hőszabályzó hibája miatt múltkor javított kazán most ugyanúgy nem kapcsolja le magát, mint a javítás előtt, és csak egészen kicsit aggaszt, hogy akkor garanciálisan volt tizenhatezer a műsor, most viszont már nem garanciális a készülék, tehát.

Abban is kezdek egyre biztosabb lenni, hogy az elektronikai cuccok számára semmi sem károsabb, mint az állás. Például itt van az asztali gépem esete, amit mostanában ritkán használtam, az elmúlt két hetet konkrétan a konnektorból kihúzva töltötte az egész konfiguráció, ezt a kis kényszerszünetet pedig a monitorom arra használta fel, hogy csendben kimúljon, mert most egykedvűen világít az állapotjelző led a homlokán: ha nincs bemenő jel, akkor nem megy le standby-ba, ha van D-Sub bemenő jel, azt nem jeleníti meg, nem lehet előcsalni az OSD menüt sem, csak a fránya kék fénypászma vetül rám, ami annyiszor égette ki a retinámat hosszú estéken.

Aztán lehet, hogy az első szervizben megcsinálják kétórányi munkadíjért és még évekig jól fog szolgálni, egyelőre kézrátétellel próbálom szóra bírni. Ha meg nem jönne be, még mindig dönthetek úgy, hogy fogom magam és nyerek a lottón.

Igazán nem hiszek abban, hogy évfordulók és jeles napok tekintetében eséllyel konkurálhatok az aradi vértanúkkal vagy a Garbanzo-nappal — és e kettő közé sem teszek egyenlőségjelet —, de ha egyszer van ez a blogforduló, akkor akár kezdhetnék is vele valamit.

Úgyhogy ezt találtam ki.

Szerk.: A kommentűrlapba visszakerült az ellenőrző kódot kérő mező, mert a távolléte alatt született néhány igen elmés hozzászólás. A kód továbbra is az aktuális nap sorszáma. Meg újra vannak sütik.

Arcom.jpg, amikor a benzinkúton a számlát kiállító kasszás kislány visszakérdezett, hogy a biztonságtechnikát ugye céhával.

Nagyjából két hete próbálgatom a Windows 8 előzetes kiadását. Most írhatnék arról, hogy milyen az új rendszer, hogy néz ki, milyen gyors meg ilyenek, de ilyen cikkekkel tele van az internet, akit érdekelt valamennyire, az úgyis olvasgatott róla, netán telepítette is, én pedig végképp semmi újat nem tudnék elmesélni róla.

Legfeljebb annyit, hogy egyelőre nem látok a Windows 8-ban semmi olyan újdonságot, ami miatt nekem felhasználóként, a jelenlegi ismereteimmel és a jelenlegi eszközparkommal megérné egyáltalán elgondolkodni az esetleges váltáson, sőt.

Persze objektív érveim nincsenek a Developer Preview ellen, mert amit ígért a Microsoft, azt szerintem teljesíti is. Méréseket nem végeztem, meg olyan megdöbbentő teljesítménybeli különbségeket nem sikerült felfedeznem, de összességében ugyanolyan sebességgel működik az én több, mint három éves, vásárlásakor is a belépőszintet képviselő laptopomon, mint a napi használatú Windows 7 rendszerem, ami szép dolog egy ilyen korai kiadástól még akkor is, ha tele van zsákutcákkal. (Ugye másnál sem működnek a csempés alkalmazások?) Fagyni nem fagy, az Intéző előre utált szalagos menüje is megszelidíthető.

De a Start menü elvesztése jobban fáj, mint bármi.

Desktop felhasználóként rettenetesen zavar az, ahogy a tabletek és más érintésvezérelt eszközök előtérbe helyezése érdekében berúgják a sarokba a klasszikus használatot. Hogy eddig az asztal volt az a felület, ahová megérkeztem, ahonnan elkezdhettem a munkámat, ami egy biztos pontot jelentett az ablakok tengerében, és ezt most felváltja egy dizájnos, könnyen használható, áttekinthető, hasznos információkkal teli Start felület. És hogy ellopja a Start gombot.

A Start gombot ugyanis én elsősorban programindításra használom. Egyrészt elindíthatóak vele a tálcára rögzített programok, másrészt elindíthatóak vele a Start menüre rögzített, gyakran használt alkalmazások, harmadrészt a Start menü keresőjével bármit elérek a név első betűinek a beírásával, és ezt a rendszert éppen azért alakítottam így ki, hogy soha ne kelljen ténylegesen belemásznom a Minden program listába. A jelenlegi Start menü partner abban, hogy egy adott programot egyszerűen és a figyelmem elterelése nélkül el tudjak indítani.

Itt meg megjelenik ugyanaz a roló effektus, amit anno a Gnome Shellnél is szörnyen megkedveltem. Az első néhány alkalommal biztos szórakoztató figyelni, ahogy oldalról becsúsznak a csempék, de ez frusztrálóvá válik abban a pillanatban, amikor rádöbbensz, hogy ez innentől mindig így lesz és nem tudod kikerülni. Persze megpróbálhatnám megszokni (sokkal rosszabb dolgokhoz is hozzászoktunk már), például örülhetnék annak a sok dolognak, amit a csempéken látok az időjárástól kezdve a Facebook-aktivitáson át az RSS csatornákig. Csak nem tudok. Számos módja létezik mindezek megjelenítésének, ezen számos mód közül meg pontosan nullát használok.

Kaptam tahát valami újat, amire speciel nincsen szükségem, cserébe elrontja az évek alatt kialakított és jónak bizonyult metodikámat. Ráadásul nem használok több képernyőt egyszerre, de ha használnék is, valószínűleg találnék mindegyiknek valami értelmesebb funkciót a Start felület nézegetése helyett.

Úgyhogy nagyon remélem, nem lesz erőszak a disznótor és betartják azon ígéretüket, miszerint a szép új felületet az arra vágyók végleg ki tudják iktatni az életükből és visszakapják a Start menüt is. Meg hogy rajzolnak egy értelmes Start gombot a mostani zsírkrétás helyett.

Egyikük sem örült igazán a véletlen találkozásnak. Más-más okból volt számukra kellemetlen a pillanat, az arcukon azonban mindebből semmi sem látszott.
— Szervusz, Lacikám.
— Szevasz Tibor!
— Hát hogy vagyunk? Jó, hogy kijöttél.
A szüreti rendezvény forgataga teljesen zavartalanul fulladt körülöttük unalomba.
— Tudod, évekig segítettem itt a szervezésben, aztán vigyázni kellett, hogy hogy viselkedek. Mos’meg ugye, tán emlékszel rá, két hete kirúgtál a tanácstól, de azért eljöttem, így széjjelnézni, mint egy ember, meg ha már itt vagyok, legalább végre beb*szok eccer.

Észre kellett volna vennie. Annak a k*rva zenekarnak is pont most kell hangolnia, elszárad a fejében a gondolat ettől a recsegéstől. Állítólag a koncert is ugyanígy fog szólni, de falura jó az, főleg ennyiből. Gondolatban végigsimította a fellépőkre szánt keretből megmaradt összeget, amelyet a biztonság kedvéért a saját számláján helyezett el.
— Jól van Lacikám, csak nyugodtan. Érezd jól magad!

És Laci beb*szott, ahogy mondta. Egyet a bal orcára, egyet állcsúcsra. A zenészek elmondása szerint ez volt a mulatság programpontjai közül a legüdítőbb, de legalábbis sokkal szórakoztatóbb volt, mint a feldühödött közönség elől menekülni, amire a múltban többször is volt már példa.

De itt szerencsére nyugodt a tömeg. Még van fél óra a koncert kezdetéig.