Őszintén be kell valljam nektek: én nem értem az Ubuntu új, Unity nevű felületét. Pontosabban, nem látok benne semmit, amitől egy fikarcnyival is használhatóbb vagy kezesebb lenne, mint az alap Gnome környezet. Az sem volt világos számomra, hogy a Canonical miért erőlködik ezzel az iránnyal, amikor úgyis jön a Gnome 3 telis-tele csodás dolgokkal.

Tegnap belenéztem a tegnapelőtt megjelent 15-ös Fedorába — milyen naprakész vagyok, mi —, ami már ezt az új Gnome-ot használja alapból, és a kipróbálása közben többször akaratlan szolmizáláson kaptam magam: dó-ré-mi-mi-mi? Bemutatnék nektek néhány showstopper jelenséget, fenntartva annak lehetőségét, hogy mégis én vagyok ehhez túl hülye.

Bejelentkezés után az asztalon találjuk magunkat és ezt látjuk:

Fú, minimál, tök jó! Bár egy kissé sivár. A Gnome eddig megszokott három menüje látszólag beolvadt az Activities menübe, jobb oldalon ott sorakoznak az értesítési terület ikonjai, a panel közepén meg ott csücsül az óra. Hogy mit keres ott, az rejtély, gondolom a készítőkben is felvetődött, hogy kezdeni kellene valamit a panel 80%-át kitevő ürességgel (perpill nem lehet odapakolni semmit, mert pl. appletek sincsenek), ez jutott eszükbe. Na, nézzük meg az Activities-t, biztos ott van a turpisság!

Kellemes hangulatvilágítás, nem is menü ez már, hanem központi mindenes. Az Applications fülön tudunk programokat indítani, mappákat elérni, a beállítások között mazsolázni, a Windows fül meg a futó programok ablakairól mutat élőképet. A bal szélen látható dokkra a gyakran használt programok ikonjait tehetjük ki, középen az összes elérhető alkalmazás ikonjai sorakoznak, jobbról egy keresőmező és a kategória-választó tolakszik a látóterünkbe. A Super gombra is előjövő felületen egyből gépelhetjük az indítandó program nevét, szűkül a lista, ahogy kell:

Nekem annyi ezzel a problémám, hogy az egyszerű programindításból itt minden alkalommal fordított színházi előadás kerekedik. Lejön a függöny, szórakozol választasz, felmegy a függöny. Pont annyira vizuális az egész, hogy már képes megtörni a gondolatmenetemet. Nem tetszik.

Mondjuk, hogy elindítottunk néhány programot és a nagy munkálkodás közepette egyszercsak itt találjuk magunkat:

Találós kérdés: hány program fut éppen, és ha nem csak ez az egy és a többi ablaka takarásban van, akkor hogy váltok át a többire az Alt-Tab nyomkodása nélkül? Mert a felső panelen csak az aktív ablak gombja látszik, de azzal sokra nem megyünk, a legtöbb programnál felkínálja a kilépést és helló, továbbra is ott van a panel fele üresen, ablakválasztó nincsen, az ablakkezelő gombok közül amúgy is csak a bezárás maradt meg (mi-mi-mi?), meg vagyunk lőve. Nincs más hátra, mint a Windows fül az Activities menüben.

Nem sok ennél intuitívabb, egyszerűbb és gyorsabb megoldást láttunk az ablakváltásra. Hanem rengeteget. Látta-ezt egyáltalán UX-os ember? Nagyon szeretnék találkozni olyanokkal, akiknek ez így tetszik.

Azt hiszem, az XFCE-nek soha nem volt nagyobb sansza az öcsi-Gnome skatulyából való kitörésre, mint most...

A képernyőképek a Fedora 15 Live CD-s változatából származnak.