Láttam egy riportot a tévében egy családról, akik andalúziai lovakat tenyésztenek és idomítanak, amelyek köztudottan a spanyol királyi lovasság csillagainak számítanak. A családban van két lánygyermek, mindkettő elvégezte Spanyolország egyetlen ilyen jellegű dologgal foglalkozó iskoláját. Ez eddig szép és jó, örül is kicsit a néző, mert a lovak is szépek és a lovasok is, de ekkor, jaj, beüt ama bizonyos bitangnagy ménkő! Mert hogyan fejeződik be a riport? "A lányok naponta négy órát töltenek a nyeregben, szabadidejükben edzősködnek vagy egyetemre járnak" Nehogymár... Majdnem félrenyeltem, amikor ezt meghallottam. Szabadidejében jár egyetemre, érted... Csak úgy belegondoltam a dologba, ez lett belőle:

Archibald Kidderminster 1954-ben született a Londontól mindössze 340 mérföldre található Cornwallban, ahol iskoláit kitűnő teljesítménnyel végezte el. Mind a hármat, mivel az első két helyről eltanácsolták élénk politikai érdeklődése okán. Ekkor határozta el, hogy folytatja apja, nagyapja, a nagyapja apja és a nagyapja nagyapja, satöbbi mesterségét, azaz kondásként fog dolgozni. Így is történt, negyven évi kondáskodás után azonban úgy érezte, szabadidejét nem tudja mivel eltölteni, a lazsálás pedig nem kenyere. Archibald Kidderminster ezért újabban, a malacok ellátása és felügyelete mellett hobbiból miniszterelnökösködik. Úgy érzi, a feladatát tökéletesen el tudja látni a gazdálkodás után, javasolta is a parlamenti ülések déli és késő esti kezdetét, akkor ér rá ugyanis. Kollégái szerint a miniszterelnök remek fickó, gyakran mesél érdekes történeteket a paraszti életből, amelyekkel zseniálisan von párhuzamot egyes aktuális bel- és külföldi ügyekkel. Munkatársai és az ellenzék is azon a véleményen van, hogy korának egyik legjobb politikusa ő, kissé nyers, ám karizmatikus jellemről tanúskodó beszédei pedig könnyen találnak támogató fülekre. És hogy mi a titka? Állítja: egész életében disznóságokkal foglalkozott, volt ideje felkészülni.

Jó, jó, meg lehetett volna írni úgy is, hogy a totálisan naturalista részletek miatt az olvasót eltölti a tartós undor, de olyant nyilván nem teszek ide, mert nem vagyok a magam testi épségének ellensége, másénak meg főleg nem, bár ha így haladunk tovább, hogy minden összetett mondat második felében valami új információt vezetek be, mert éppen úgy esik jól az írás, mondjuk közel vannak azok a betűk, amikből ez kijön, akkor egyszerűen beírom ezt és kész, de valakinek biztosan nem tetszik, ha gyakran nem sikerül értelmesen befejeznem egy jól induló, értelmesnek látszó kezdettel bíró gondolatot, akárcsak ezt itt, tényleg, ez egy tök jó példa arra, hogyan nem kell blogbejegyzést írni, ha a látogatók megtartása a cél, ha viszont az elkergetésük van napirenden, akkor éppenhogy tökéletes a példa, szóval mindkét esetben univerzálisan használható, hiszen bele lehet írni olyanokat, minthogy megnéztem este a negyvenötödik Repülő Cirkuszt és azóta is fáj a mondatbefejező ember, akire most nekem nagy szükségem volna sürgősen, mert most végképp elvesztettem a fonalat, és sosem fogom tudni ezt a mondatot...
- ...befejezni.
- Á, köszönöm!

Nagy öröm és boldogság áradt szerte a szívemben, amikor újra lett a csapban víz. Illetve, víz az még nem volt benne, helyette sok-sok légbuborék és valami vízszerűen folydogáló, ámde leginkább frissen komposztált mocsári sárra emlékeztető folyadék csurdogált a köpködő csaptelepből. Nem baj, amíg visszaállt az eredeti állapot, nyugodt szívvel Crimsonlandeztem, ennek megfelelően el is ba... lövöldöztem a délután jelentős részét, ezalatt eljutottam 6:38-ig Survivalban, pisztollyal. Egyszer pedig 6:37-ig, de akkor különösen mákos voltam, tekintve, hogy valami beakadhatott a játékban, mert elindulás után úgy kezdte, hogy az első hulla dobott egy Jackhammert, nemsokára jött egy Shield, aztán egy 2*XP, aztán egy Nuke, aztán Freeze, Shock Chain és egy Fire Bullet, majd rövid idő múlva ugyanezek, ugyanígy. Ezek mellé még bekérhettem volna egy Perket is, de nem tűnt egyik sem hasznosnak.

És megnéztem a Szaharát és a Világok harcát is. Előbbi meglepően élvezetes volt, tényleg nam számítottam arra, hogy valami értelmes másfél óra kerekedik ki belőle, aztán tessék. De ha kérhetem, felejtsék már el ezt a főhős beleszeret az egyetlen nő szereplőbe muszájfeature-t, mert ez Indiana Jones óta már a klisék között is külön kategóriát alkot. Jó, persze, meg kell magyarázni a főhős motiváltságát, ami miatt bemegy a hulladékégetőbe, meg puszta kézzel szembeszáll öt fegyveres afrikaival. A Világok harca más tészta, Spielberg-film, következésképpen van benne látvány és tartalom, esetünkben az előbbi javára. Élcelődve megjegyezhetném, hogy a CGI-jelenetek megvalósítása tovább tartott, mint az élő szereplős jeleneteké, de élcelődjön az, akinek hat anyja van. Csakhát... megint itt egy jó alaptörténet - amibe a film valahol belevág és valahol kiszáll belőle -, megint itt egy rakás kihagyhatatlan elem a könyvből, és megint itt egy belezsúfolt szál, amelyben az egyszerű amerikai polgár hazaszeretete ürügyén felbuzdulva keresztülvág az országon, szembeszáll a veszéllyel, a jól képzett, jól felszerelt katonaság helyett észreveszi, hogy a tripodnak nem működik a pajzsa, etc. akaratlanul is hősnek látszik egy lehetetlen helyzetben. Oké, megintcsak értem, és lassan hozzászokom, hogy az ilyesmi filmekben szinte kötelező bemutatni, hogy bárkiből lehet bármi, akármi, vagy semmi, de akkor úgy lenne fair, ha mások is hasonlóképpen cselekednének, mint a főszereplő. Nem?

Jó ez nektek, hogy újabban mindig ennyi sokat írok? Mert nekem jó.

90. Adema - Let go (3:04) [Unstable]

Még a tegnapi naphoz tartozik, hogy este hattól TeX 1 órán voltam. Kezdődött azzal, hogy fél órával korábban értem oda, mint ahogy akartam, ezért első körben nekiálltam püfölni a kólaautomatát. A szemét ugyanis benyelte a pénzemet, üveget meg nem dobott ki magából. Nem baj, kétszer oldalbahúzom, bentről puffanás, leesik egy palack, kiveszem, majd elkezd csörögni valami sokaság ott, ahol a visszajáró szokott csörögni. Ez biztos a jackpot lesz... Nem az volt, de így sem jártam rosszul, mert a bedobott kétszáz forintból visszaadott százhuszat, nyolcvan forintért meg sehol nem adnak fél liter csontsorvasztó italt, hidegen meg főleg nem. hiába, a technika az technika. Aztán felmentem a harmadik emeletre - lift is van, de én abba nem szállok be, hátha neurotikus az is, és csak lefelé szeret menni -, a lépcsőzés meg az én koromban már megerőltető tud lenni. Szóval találtam egy szimpatikus padot, oda letelepedtem, meghallgattam háromszor a Beautiful Things-t meg Blank & Jones A Forest számát, aztán meg az I against I-t ismételgettem, ahogyan az ezen a héten minden nap megtörténik. Lassacskán jöttek a többiek - bár a párhuzamosan zajló Programozás 2 zárthelyi okán feleannyian nem voltunk, mint máskor. Hat óra, tanár sehol. Mi ülünk és dumálunk, terjesztem a Crimsonland igéjét. Hat tíz. Újabb kolléga fut be, magához képest időben. Hat húsz. Elkezdünk menekülni a terem közeléből. Hat huszonegy. Éppen elhaladunk a lift ajtajánál, amikor kinyílik és megjelenik mögötte a tanár, aki megdöbbenve konstatálja, hogy a nebulók utolsó csoportja is lelépni készül. Rendesek vagyunk, visszamegyünk, közben titkos paktumot kötünk, amennyiben a még jelen lévők kizárólag jelesre értékelhetőek a vizsgán. Egyelőre egyoldali a megállapodás.

Az óra hót izgalmas, próbálom leszedni azt a viharverte Intel audiovezérlőt a hivatalos oldaláról, ami azért nem egyszerű, mert először kiválasztom az alaplap típusát, aztán az oprendszer típusát, erre átugrik egy másik helyre, ahol mindenféle hasznosat lehetne megtudni az AC’97 audiochipről, ha érdekelne, de nem érdekel, úgyhogy továbbmegyek a Download software linkre, ami visszavezet oda, ahol az alaplapot kiválasztottam. Három ilyen kör után kezdtem picit morcos lenni, akkor végre megtaláltam, ami nekem éppen kellett - bár az határozottan furcsa, hogy otthon ugyanez a cucc 30+ MB-os mérettel látszott, most meg alig másfél megabájt; lehet megin’ szívás lesz belőle -, de az öröm nem tartott sokáig, ugyanis a "letöltés mindjárt megindul" felirat után nem történt a világon semmi. Majd újra és újra csak semmi. [Itt válogatott szavak szerepelnek szép anyanyelvünk bőséges szókínálatából, amelyek között testrészek és azok használata is szerepel. Ezeket kiskorú olvasóink miatt nem tehetjük közzé.] Fél órával később egy alternatív linkről lejön végre az a nyamvadt másfél megabájt, a pendrive-on még van hely bőven, talán leszedek egy-két South Park részt. Hát francokat, a letöltés elindul, a 150 MB-ból lejön úgy 33, aztán a letöltő szerint totál készen van. Ja, készen, akárcsak én. Közben haladunk az anyaggal is, a tanár viccesen megkérdezi hatunktól, hogy mit szólnánk, ha óra végén értékelné a munkánkat, de a szemünkből remekül kiolvasta a választ. Nemhiába tanár.

Óra után az útkereszteződésben megvitattuk, hogy a gyalogosokra és az autósokra úgy hat a zöld jelzés, mint bikára a vörös posztó - ami hülyeség, mert a bika színvak, jobban idegesíti az a hülye állat, aki a posztót lengeti az orra előtt -, mert amint meglátják a zöldet, rögtön megindulnak, mint az állatok, és nem érdekli őket, hogy egy szirénázó mentőautó száguldana át rajtuk. Egy autóból lelkesen kikiabált valaki, hogy "Debrecen!!!", mintha nem tudnánk mindannyian jól, hogy hol is vagyunk valójában. Két bolygónyira a Naptól.

No mindegy, ma már csütörtök van ugyebár, sikerült ma kétszer ébrednem -először akkor, amikorra terveztem, másodszor meg akkor, amikor fel is bírtam kelni -, gigantikus mennyiségű kolbászos szendvics elfogyasztása és elégedett vigyor arcomra kerülése után a sors megmentette a délelőttöt a mosogatás magasztos műveletétől. Mosogatni ugyanis különösen nehéz mondjuk víz nélkül. Aztán jártam a Szigetben, ami egy könyvesbolt az egyetemen, és elég jó cuccaik vannak általában. Most is voltak elég jó cuccok, sajnos elég jó volt az áruk is, bár kétségtelen, hogy megérnek annyit, csak nekem most pont nem. Volt például egy példány Jakob Nielsen: Web-design könyvéből, gyenge hétezerért, HTML és CSS nyolcezer-kilencszázért vagy kétkötetes Photoshop Biblia alig tizenötezerért. Aztán hazajöttem, és éppen Photoshoppal folyattam ki a szememet, amikor átcsöngetett a főbérlőnk, hogy tudom-e, hogy nincsen víz, meg hogy ha elmegyek itthonról, akkor zárjam el a csapokat, mert ha megint lesz víz, akkor elárasztjuk magunkat. Ezek megint olyan dolgok, amiket a múltkor is említettem: komolyan ennyire hülyének néznék ki? Ezt a traumát orvosolnom kell valamivel, próbálok gyógymódot keresni rá, de már most sejtem, hogy a megoldás C-vel kezdődik és rimsonlanddel végződik. Szörnyű, milyen kiszámítható vagyok újabban... De előtte megnézem a Szaharát meg a negyvenötödik Monty Python epizódot.

1185. KoRn - Good God (3:20) [Life is peachy]

Először is hadd kérjek elnézést mindazoktól, akik gyanútlanul bepötyögték a böngészőbe kicsiny roncshalmazom címét, majd a változásokat felmérve és értékelve arra jutottak, hogy a világ bizony veszélyes hely manapság, főleg, ha ilyen idióták szabadon mászkálhatnak benne. Jobbulást nekik! A váltást könnyebben viselők számára nyugodtan beírhatnám ide mindazon dolgokat, amikkel a nagyszabású átszabás során szembesültem, köztük a háromszor nulláról megrajzolt, kipróbált, majd háromszor kukába hajított, terveim szerinti alakját nyilvánvalóan soha el nem nyerő, übergalaktikusan jól kinéző navigációs sávot, de nem teszem, mert senki nem kíváncsi arra, mennyi időt veszek el mástól ezek miatt. Lényeg a lényeg: ez van, ilyenre sikerült most, valamennyire ezzel is meg vagyok elégedve, legyetek megelégedve vele ti magatok is, sokkal jobban néz ki ugyanis, mint a nálam megjelenő verzió a maga sok-sok röfimalacával és valószínűtlenül képtelen színorgiájával. De! kérdés, óhaj, sóhaj, panasz, észrevétel, ötlet, hiba felmerülésekor azonnal tessék nekem szólni - tehát nekem, nem a Jézuskának vagy a Télapónak, akiknek egyébként nem ez a sorrendje kronológiailag, ami esetünkben tökmindegy, ugyanis egyikük sem segít a gondon -, ha hibás linket láttok, induljon a riadólánc, adogassátok a vizesvödröket. Esetleg közben fütyörészhettek is, ha jobban esik. Továbbá közlöm, hogy a Mozilla Forefoxon és az Operán kívül más böngészővel megint nem teszteltem, mert a többi böngészőt nemszeressem, úgyhogy nem tudom, azok alatt hogyan nézek ki, de van rá egy tippen, hogy IE alatt van jobb oldalt egy fehér négyszög, mert az szokása neki, hogy fordulna fel. Nem értem én ezt a filozófiát: ha valamilyen CSS-utasítást nem ismer, akkor nemhogy figyelmen kívül hagyná, inkább kitalál valami érdekeset helyette. Kompatibilitás mindenek felett.

A fentiek ellenére továbbra sem akarom, hogy azért olvassatok engem, mert az oldal olyan jól néz ki, hanem mert hangulatos, vagy inkább egyszerű, letisztult és bitangul szórakoztató. Most, hogy ki lett osztva a napirend mindenki számára, kezdődjék az ülés. Az indexen azt írják, hogy Galla Miklós terrorizálta Terry Gilliamet a Grimm bemutatóján, amennyiben Galla sokkal inkább művelője az abszurd humornak, mint Gilliam, a volt Monty Python-animátor pedig nem értette annyira a tréfát, mint azt tőle Galla elvárta volna. Namost. Egyeseményt mindenki másképpen lát. Ha a néző indexes cikkíró, akkor direkt másként lát dolgokat, mert neki az a dolga, hogy jól hangzó szalagcímekhez jól kitalált, felháborító cikket szerezzen, amit az emberek jól elolvasnak, megbotránkoznak, majd mennek és kattintanak a következő jól hangzó szalagcímre. Ilyen alapon én is tudnék másképpen beszámolni a szolid átalakulásról, imígyen: Értesüléseink szerint nagyszabású változtatásokra készül az Nfol álnéven elhíresült blogger. Belső információink alapján készen áll oldala teljes megújítására, ám valószínűleg ebből csak részleteket tár a nyilvánosság elé. Nevezett személy több ízben írt vitriolos bejegyzéseket másokról minden személyiségi joguk félretiprásával. Szóval ahogy esik, úgy koppan. Én mindebből nem kérnék, kár, hogy más oldalakon alig-alig tesznek említést a jeles rendező-animátor magyarországi látogatásáról. Bezzeg a lób*szó Széchenyi mindenütt érdekes téma...

Ma volt három szabad órám, és számtalan elhalasztott feladatom, amiknek a maradéktalan megoldásához félelmetes sebességgel kellett volna pörögnöm. Erre én nem vagyok képes, különben is, még nem tanultam meg mindent, amit ebben a világban meg lehet tanulni, és addig minduntalan csak korlátokba ütközök. Akárcsak Jonathan Livingstone, a sirály.

2205. Poets of the Fall - The beautiful ones (5:22) [Lift]

Veteránok már kívülről fújják az órarendemet, őket nem éri meglepetés, ha leírom, ma megint Adatbázisrendszerek előadás volt. Az előadó remekül csinálja, ugyanis mindig akkor nem ő tartja az előadást, amikor baromi sok kulimunka lenne, ilyenkor bejön helyette valamelyik munkatársa neki, aki a várakozásoknak megfelelően unalmas órát ad. Amikor bejött az ajtón az előadóterembe, körülbelül a jelenlévők fele el is távozott, a maradék pedig az évek alatt kifejlődött szalámitechnikával fogyatkozott. Mi persze bent maradtunk, mert bolondok vagyunk. Kergetnivaló bolondok.

Utána volt egy felejthető Determinisztikus gyakorlatunk, ahol az órai munka megkezdése előtt gondoskodtam a számítógépi berendezés biztos működéséről, amennyiben svájci bicskám segítségével előbb szétszedtem az egeret, majd a benne lévő néhány kilónyi összetömörült piszoktól megszabadítottam. Így már a golyó is elkezdte forgatni a kis hengereket, a kurzor mozgott. Közben persze rám lett szólva, hogy ne rongáljam már az eszközöket. Mondom ezt, rongálni? Már minek?

A buszon pedig valaki jegyellenőrnek nézett engem. Pedig én csak felszálltam és kapaszkodtam, de egy nő előszedte a bérletét, egy másik meg ezt látva rögtön lyukasztott egy jegyet magának. Hát komolyan, én szégyellem magamat emiatt. Hogy mennyire? Ennyire:

A tömött helyijáratú autóbuszra fellép egy férfi, vár egy keveset, majd megszólal:
- Jegyeket, bérleteket, alacsony törlesztőrészletű kamatmentes hitelt! Ó, a fenébe!
Ez az eset csupán egy a sok közül, amelyek az utóbbi időben sajnos számosan előfordultak a város tömegközlekedési eszközein. A szörnyű helyzetről az egyik tömegközlekedési cég vezetőjét kérdeztük meg, aki készséggel válaszolt kérdéseinkre.
- Valóban elviselhetetlen a kialakult helyzet az ellenőrökkel kapcsolatban. Az elszólások oka abban keresendő, hogy a jegyellenőri hivatás magasztossága okán minden ellenőrünk csupán másodállásban dolgozik nálunk, egyébként mindnek van más foglalkozása. A problémát az okozza, hogy a tudatuk képtelen szétválasztani a különböző munkahelyeken végzendő feladatokat. Egyikük például az autóbusz közepén elkezdett gödröt ásni, mert azt hitte, hogy a megrendelője számára készíti elő a vízforgatós hidromasszázskád alapját. Egyelőre kutatunk a megoldás után, bár néhányukon sikeres beavatkozást hajtottunk végre.
- Milyen beavatkozás volt ez?
- A vállalat pszichológusa szerint - aki egyébként főállásban hentes - a leghatásosabb megoldás az volna, ha mindenkit tudathasadásossá tennénk úgy, hogy adott munkahelyen csak az adott tudata működne. Az egyik önkéntesünknél ez olyannyira jól sikerült, hogy mindkét tudata jegyellenőrnek képzeli magát, így rögtön két műszakban dolgozik egy fizetésért anélkül, hogy rosszul esne neki.
- És Önnek, mint a vállalat vezérigazgatójának, hogyan sikerül különválasztania a céges ügyeket a magánélettől?
- Ó, ez nagyon egyszerű számomra. Egyébként egyszerű bolond vagyok, így nem nehéz napi nyolc órában hülye interjúkat adnom...

2847. Tiesto - Forever Today (11:59) [Just Be]

Garfield nem szereti a hétfőket. Folyton valami baja történik hétfőn: rádől a lakás fala, megkergeti a szomszéd véreb, Ubul a szokásosnál erősebb nyáladzást produkál, vagy a fejére csapódik a WC teteje. Vagy mindez egyszerre. Szerintem Garfield még jobban utálná a hétfőt, ha lenne Kalkulus előadása is. Ott ugyan nincsenek kutyák vagy WC-ülőkék, viszont az előadás élvezeti faktora nem valami magas érték. Most főleg nem volt magas, habár kedvenc tanárunk ezúttal is mondott érdekeseket, poénból. Például olyat, hogy "...és mindjárt meglátják, hogy nem beszélek hülyeségeket...". Véleménye szerint a francia duhajok is inkább ülnének le deriválni egy párat. Lehet, hogy már leültek, és azért tombolnak.

Délben hazajöttem, ebédeltem, aztán nekiálltam összeszedni néhány darab hírt szeretett GO-nkra, amiből valahogyan - egy integrál felírása után - oltári nagy Crimsonland-parti kerekedett. Ezt a cuccot nem lehet abbahagyni, nyilván nagyobb függőséget képes okozni, mint a World of Warcraft, nálam legalábbis sikerült neki. Mert kicsinálnak úgy, hogy karnyújtásnyira ott lebeg egy felvehető Nuke vagy Freeze, és akkor csapok egyet a levegőbe, majd újrakezdem a pályát, homlokomra mintás kendőt kötök fel és ismét megindul a golyózápor, elhaló sikolyok, szuszogások és nyöszörgések sorozata hallatszik, kerepel a géppisztoly, durrog a sörétes, suhog a rakétás minigun, kidob egy ezer pontosat, felkapom, szaladok a nuke-ért, újabb ötszázast kapok, darálok tovább, lövök magam elé és a hátam mögé egyszerre, a Gauss gunnal hat-hét g*ci dől ki egy sorban, de máris jön helyettük tíz új. Survival módban már 5:05-nél járok, perkek bevetése nélkül. Pedig a pirokinézis elég mókás. Baby, you’re hot...

Derék utcán autókat gyújtogató francia barátainknak viszont a játék kipróbálása nem ajánlott, menjenek inkább GTA-zni, ha már egyszer hamarabb megcsinálták élőben, mint a San Andreasban mindazt, amit kifogásolni lehet benne vaskalapos erkölcscsőszöknek. Szerintem már régen rájuk kellett volna küldeni a gumilövedékes hadsereget: nem öl, csak fájdalmat okoz. K*rvára fáj annak, akit eltalálnak vele. Úgy kell neki. Vagy menjenek a vízágyús autókkal: elsöprik a szemeteket és a lángokat is oltják egyszerre. Alternatív megoldás lehet az újpesti B-közép kiutaztatása túristabusszal, most legalább legálisan mutathatnák be, hogyan ragaszkodik egy igazi magyar focidrukker a rendhez, és rend alatt értendő mindaz, amit ők művelnak. Amit a másik tábor, az rendbontás, azaz büntetendő, azaz máris rájuk rúgják a dróthálót. A hírekből tehát nem lett semmi. Majd holnap lesz, már ha sikerül nem rákattintani a Crimsonlandre... Jaj, hát nem édes, ez a sok játék már annyira luxusbaloldali, hogy nem is igaz szinte. Na, megyek robotolni.

1785. Moby - Slipping Away (3:39) [Hotel CD1]