Még a tegnapi naphoz tartozik, hogy este hattól TeX 1 órán voltam. Kezdődött azzal, hogy fél órával korábban értem oda, mint ahogy akartam, ezért első körben nekiálltam püfölni a kólaautomatát. A szemét ugyanis benyelte a pénzemet, üveget meg nem dobott ki magából. Nem baj, kétszer oldalbahúzom, bentről puffanás, leesik egy palack, kiveszem, majd elkezd csörögni valami sokaság ott, ahol a visszajáró szokott csörögni. Ez biztos a jackpot lesz... Nem az volt, de így sem jártam rosszul, mert a bedobott kétszáz forintból visszaadott százhuszat, nyolcvan forintért meg sehol nem adnak fél liter csontsorvasztó italt, hidegen meg főleg nem. hiába, a technika az technika. Aztán felmentem a harmadik emeletre - lift is van, de én abba nem szállok be, hátha neurotikus az is, és csak lefelé szeret menni -, a lépcsőzés meg az én koromban már megerőltető tud lenni. Szóval találtam egy szimpatikus padot, oda letelepedtem, meghallgattam háromszor a Beautiful Things-t meg Blank & Jones A Forest számát, aztán meg az I against I-t ismételgettem, ahogyan az ezen a héten minden nap megtörténik. Lassacskán jöttek a többiek - bár a párhuzamosan zajló Programozás 2 zárthelyi okán feleannyian nem voltunk, mint máskor. Hat óra, tanár sehol. Mi ülünk és dumálunk, terjesztem a Crimsonland igéjét. Hat tíz. Újabb kolléga fut be, magához képest időben. Hat húsz. Elkezdünk menekülni a terem közeléből. Hat huszonegy. Éppen elhaladunk a lift ajtajánál, amikor kinyílik és megjelenik mögötte a tanár, aki megdöbbenve konstatálja, hogy a nebulók utolsó csoportja is lelépni készül. Rendesek vagyunk, visszamegyünk, közben titkos paktumot kötünk, amennyiben a még jelen lévők kizárólag jelesre értékelhetőek a vizsgán. Egyelőre egyoldali a megállapodás.

Az óra hót izgalmas, próbálom leszedni azt a viharverte Intel audiovezérlőt a hivatalos oldaláról, ami azért nem egyszerű, mert először kiválasztom az alaplap típusát, aztán az oprendszer típusát, erre átugrik egy másik helyre, ahol mindenféle hasznosat lehetne megtudni az AC’97 audiochipről, ha érdekelne, de nem érdekel, úgyhogy továbbmegyek a Download software linkre, ami visszavezet oda, ahol az alaplapot kiválasztottam. Három ilyen kör után kezdtem picit morcos lenni, akkor végre megtaláltam, ami nekem éppen kellett - bár az határozottan furcsa, hogy otthon ugyanez a cucc 30+ MB-os mérettel látszott, most meg alig másfél megabájt; lehet megin’ szívás lesz belőle -, de az öröm nem tartott sokáig, ugyanis a "letöltés mindjárt megindul" felirat után nem történt a világon semmi. Majd újra és újra csak semmi. [Itt válogatott szavak szerepelnek szép anyanyelvünk bőséges szókínálatából, amelyek között testrészek és azok használata is szerepel. Ezeket kiskorú olvasóink miatt nem tehetjük közzé.] Fél órával később egy alternatív linkről lejön végre az a nyamvadt másfél megabájt, a pendrive-on még van hely bőven, talán leszedek egy-két South Park részt. Hát francokat, a letöltés elindul, a 150 MB-ból lejön úgy 33, aztán a letöltő szerint totál készen van. Ja, készen, akárcsak én. Közben haladunk az anyaggal is, a tanár viccesen megkérdezi hatunktól, hogy mit szólnánk, ha óra végén értékelné a munkánkat, de a szemünkből remekül kiolvasta a választ. Nemhiába tanár.

Óra után az útkereszteződésben megvitattuk, hogy a gyalogosokra és az autósokra úgy hat a zöld jelzés, mint bikára a vörös posztó - ami hülyeség, mert a bika színvak, jobban idegesíti az a hülye állat, aki a posztót lengeti az orra előtt -, mert amint meglátják a zöldet, rögtön megindulnak, mint az állatok, és nem érdekli őket, hogy egy szirénázó mentőautó száguldana át rajtuk. Egy autóból lelkesen kikiabált valaki, hogy "Debrecen!!!", mintha nem tudnánk mindannyian jól, hogy hol is vagyunk valójában. Két bolygónyira a Naptól.

No mindegy, ma már csütörtök van ugyebár, sikerült ma kétszer ébrednem -először akkor, amikorra terveztem, másodszor meg akkor, amikor fel is bírtam kelni -, gigantikus mennyiségű kolbászos szendvics elfogyasztása és elégedett vigyor arcomra kerülése után a sors megmentette a délelőttöt a mosogatás magasztos műveletétől. Mosogatni ugyanis különösen nehéz mondjuk víz nélkül. Aztán jártam a Szigetben, ami egy könyvesbolt az egyetemen, és elég jó cuccaik vannak általában. Most is voltak elég jó cuccok, sajnos elég jó volt az áruk is, bár kétségtelen, hogy megérnek annyit, csak nekem most pont nem. Volt például egy példány Jakob Nielsen: Web-design könyvéből, gyenge hétezerért, HTML és CSS nyolcezer-kilencszázért vagy kétkötetes Photoshop Biblia alig tizenötezerért. Aztán hazajöttem, és éppen Photoshoppal folyattam ki a szememet, amikor átcsöngetett a főbérlőnk, hogy tudom-e, hogy nincsen víz, meg hogy ha elmegyek itthonról, akkor zárjam el a csapokat, mert ha megint lesz víz, akkor elárasztjuk magunkat. Ezek megint olyan dolgok, amiket a múltkor is említettem: komolyan ennyire hülyének néznék ki? Ezt a traumát orvosolnom kell valamivel, próbálok gyógymódot keresni rá, de már most sejtem, hogy a megoldás C-vel kezdődik és rimsonlanddel végződik. Szörnyű, milyen kiszámítható vagyok újabban... De előtte megnézem a Szaharát meg a negyvenötödik Monty Python epizódot.

1185. KoRn - Good God (3:20) [Life is peachy]